Szigorodik az érdi Helyi Építési Szabályzat

Változtatási tilalmat rendelt el az érdi közgyűlés – írja az erdmost.hu. A július 15-én érvényben lépő szigorítás szerint az új Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ)  elfogadásáig (de legfeljebb három évig) a változtatási tilalom alá eső területen telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévőt átalakítani, bővíteni, továbbá elbontani, illetőleg más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani…

Tovább

Vis Civilis – 25 éves a Budaörsi Ingatlan Stúdió

Vis Civilis – azaz a polgári erő. Ezzel a címmel indítjuk útjára új rovatunkat, amelynek célja a Budaörsön hosszú évek, akár évtizedek óta működő vállalkozások és vállalkozók bemutatása. Címválasztásunk sem véletlen, hiszen egy olyan településen, ahol szinte minden Magyarországon jelenlévő multicég áruháza, képviselete megtalálható, igen komoly erő és kitartás kell ahhoz, hogy egy-egy kisvállalkozás hosszú…

Tovább

Hazatérés – találkozás egy igazi budaörsivel

A klasszikus polgár, Márai Sándor után szabadon, „budaörsinek lenni világnézet”. Jeles magyar írónk ugyan eredetileg a budaiakról fogalmazta meg e híres mondását, de valahogy mi budaörsiek is így érezzük. Ha esetleg néha-néha el is bizonytalanodunk ebben az érzésünkben, szerencsére valahogy mindig jön valaki, aki újra megerősíti. Így voltam én is Knézy Jenővel, aki nagyjából úgy…

Tovább

Az ember, akinek Isten ma is fogja a kezét – Ambrus András köszöntése

Ez a mottója Ambrus András színművész-írónak, aki november 29-én ünnepli a 96. életévét. Ennek apropóján sokan látogattak el a PostART Kulturális Színtérre november 9-én este, ahol a budaörsi polgárok ünnepély keretében gratulálhattak mindenki Bandi bácsijának. Olyan művészembert jöttünk köszönteni, akit már tavaly szerettünk volna, a 95. életévében, csak közbejött a covid. Most hála Istennek a…

Tovább

Hatot egy csapásra – társasházak régi házak helyén

Jókora követ dobott a zsámbéki önkormányzat egy nyugodtnak azért eddig sem mondható pocsolyába. A fővároshoz közeli település vezetősége ugyanis bejelentette, jelentősen szigorítani kívánják a helyi építési szabályzatot, abból a célból, hogy csökkentsék azt az építési és az ezzel járó betelepülési hullámot, amely az az utóbbi években egyre komolyabb gondokat okoz a főváros környéki agglomerációs településeknek….

Tovább

Szabó Gergő: Ha nem tapsolsz Zelenszkijnek, nem vagy jó európai

A magyar baloldal folyamatos megfelelési kényszerben van. A dolog szépséghibája, hogy ez a megfelelési vágy nem a saját nemzetéhez igazodik, hanem a külföldi tartótisztek és kifizetőhelyek kényét és kedvét lesi. A helyzet pedig azért is siralmasabb annál, amit elsőre látunk, hiszen a nemzetközi baloldal sincs a helyzet magaslatán, tehát az igazodási ponttal is komoly problémák…

Tovább

Búcsú Béky Lászlótól – Mester Károly írása

Béky László természetgyógyász (1939 – 2023) A magyar természetgyógyászok nevében búcsúzom Béky László Tanár Úrtól, úgy is mint kolléga és mint tanítványa. Mentorom voltál a szó igaz értelmében nekem is és több ezer természetgyógyásznak. Önzetlenül tanítottál és indítottál el bennünket a természetgyógyász úton. Nagy találkozás volt a mienk. Két paraszti környezetből származó agrármérnök, két nagy…

Tovább

Székely szabadság nap Budaörsön

Mi székelyek alig találnánk becsesebb ajánlólevelet, mint Jókai Mór adott válasza a Sepsiszentgyörgyön elhangzott tósztokra: „Aki meg akarja tudni, mi az igazi szeretet, az jöjjön Székelyföldre. Aki meg akarja tudni, mi az igazi honszeretet, az tanulmányozza a székely nemzet történetét. Aki meg akarja tudni, hogy mi az igazi baráti, rokoni szeretet, az kössön barátságot a…

Tovább

Szabó Gergő: „Kijivben” jártam…

Karácsony Gergely bő három éve „vezeti” immár Budapestet, de egyszerűbb és reálisabb, ha őszintén kijelentjük, hogy őt pórázon vezetik, ő pedig ugyanezt próbálja tenni a budapestiekkel. Tudjuk, hogy több mint 130 milliárd forintnyi állampapírral, közel 30 milliárd forintnyi készpénzzel vette át Budapestet Tarlós Istvántól, és arra is emlékszünk, hogy fél évvel később már mínusz 150…

Tovább