Az előző részekben bemutattam a négy középkori falu életét: Örsét, Csikét, Horhiét és Bobaldét. Falvaink dolgos magyar emberek otthonai voltak, akik tisztes megélhetést biztosítottak magunknak a szőlészettel, a borászattal és más mezőgazdasági tevékenységekkel. Az ókorban a római városok, a középkorban pedig a nyugati piacok felé vezető utak menti fekvésük és Buda közelsége biztosította számukra a kereskedelmi lehetőségek jó kihasználását is. Örs kimondottan tehetős falu volt, jövedelme még a XVI. század folyamán is kimagasló, de a kornak megfelelően a falu épületei, lakóházai zömmel fából, paticsból álltak, nem kőből. A középkorból épített örökségünk sajnos nem maradt fenn, csak írásos dokumentumok.
Szent Márton oltalma alatt állt az örsi templom
Nagyon korán, még Szent István királlyá koronázása előtt épült fel az első örsi templom, akkor még fából, majd a XI-XII. században már kőtemplom állt a mai helyén. Tárgyi bizonyíték is alátámasztotta ezt: a „budaörsi kő”, amely sajnos a II. világháború végén eltűnt a Magyar Nemzeti Múzeum középkori kőtárából, de a képe és feljegyzés róla megmaradt. A másodlagosan felhasznált római kori kőből készült templomi oszlopfőtöredéken teltleveles motívumok voltak, csavar körszalagdísszel.
Az örsi templom védőszentje Szent Márton volt, akinek a napját éppen ezen a héten ünnepeltük, november 11-én. Szent Márton püspök Savariában, a mai Szombathelyen született 317 körül, majd római légionárius lett. 18 évesen keresztelkedett meg és remeteként élt, végül 371-ben Tours püspökévé választották. Nagyon népszerű szent volt a középkorban, a legismertebb történet róla még katonakorából származik. Tél volt, amikor Amiens város kapujánál szembetalálkozott egy ruhátlan koldussal, aki a mellette elhaladóktól kérte, hogy könyörüljenek rajta, de nem segítettek neki. Márton viszont oldaláról leoldotta a kardját, ezzel köpenyét középen kettévágta, és az egyik felét odanyújtotta a koldusnak. A következő éjszaka álmában Jézus Krisztus jelent meg neki, és Márton látta, hogy a vállát az ő köpenyének a fele borítja. Krisztus így szólt hozzá: „Márton, a hittanuló nekem adta köpenyének felét!”.
A kápolna elnevezés ebből a történetből ered, ugyanis a capella szó köpenykét jelent. Szent Márton köpenyének a fele ugyanis a frank uralkodókhoz került, akik ereklyeként hordozták a csatákba, és a sátrat, amely védte, és amely alatt a papok naponta miséztek, idővel ugyancsak capellának nevezték.
Földrengés és elnéptelenedés pecsételte meg a templom sorsát
Az Árpád-korban épült katolikus kőtemplom teteje az 1561-es földrengés következtében ugyan megsérült (a természeti csapás nagyobb területen pusztított, és valószínűleg Örs volt az epicentruma), de egészen az 1596-os kitelepítésükig templomként használták az itt élők. Az utolsó évtizedekben valószínűleg református istentiszteleteket (is) tartottak a falai között, hiszen sokan lettek protestánsok, és az ifjúság oktatása is a plébánián zajlott továbbra is. 1596 után az elnéptelenedett faluban a kőtemplom lepusztult, köveit a törökök Budára hordták. Így került oda, majd jóval később a múzeumi kőtárba az azóta eltűnt „budaörsi kő” is.
Gyertyafény és gregorián ének a Márton-napi vesperáson
2000. november 11-én hangzott el először Budaörsön a Márton-napi vesperás a katolikus templomban, amely azóta hagyománnyá vált, emlékezve Szent Mártonra és örsi elődeinkre, akik hozzá imádkoztak gregorián énekekkel az Árpád-kortól kezdve a török időkig.
A vesperás, népnyelven vecsernye esti imát, esti dicséretet jelent, és a nap lemenetele után, alkonyatkor tartják, általában az esti mise előtt. Négy zsoltár eléneklése után capitulumot mondanak (rövid szentírási részt), végül a Magnificátot imádkozzák el.
A budaörsi Márton-napi vesperást a Leopold Mozart Zeneiskola indította el 26 éve Dr. Madarászné Dr. Losonczy Katalin vezetésével, Varga János celebrálta, és minden évben részt vettek benne az iskola növendékei Kecskésné Papp Ágnes vezetésével, az iskola tanárai és a város kórusai (a Pro Musica, majd a Sapszon Ferenc Kórus, Werner Alajos kórus) előénekesekkel.
A vesperás alatt a templomban csak gyertyafény világít, és a szkóla (12 énekes fiú) darócból készített palástban vonul be. Közülük hatan fehér stólát is viselnek rajta, ami a gazdagságot szimbolizálja, és a Magnificat előtt azok felét a darócruhás fiúk vállára terítik. Ezzel idézik fel Szent Márton püspök segítségnyújtását. Bevonuláskor magyarul énekelnek, majd az antifonálék és a zsoltárok latinul szólnak.
„Szent Márton, kérünk, ki már célhoz értél, főpapok dísze, légy a papok őre, s a magyar földet, hol születtél egykor, mint atyánk, óvjad!”
Az úrnapi körmenet középkori gyökerei
Középkori védőszentünkre emlékezünk tehát a vesperással, ám egy másik, sokkal ismertebb hagyományunk is fennmaradt abból a korból, és a XVIII. század óta ismét élő hagyománnyá vált: az úrnapja megünneplése. IV. Orbán pápa bullájában 1264. szeptember 8-án hirdette ki, hogy minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepét. Az időpont és a külsőséges néhány országban kissé eltérnek, Magyarországon ma már a pünkösdvasárnap utáni második vasárnap tartják, és nem csak körmenetben hordozzák körül az oltáriszentséget, hanem négy stáció van, mivel a négy égtáj irányába emelnek feldíszített oltárokat. A források elsőként az 1292-es évet jelölik meg, majd az 1299-es évről is fennmaradt említés az úrnapja hazai megünnepléséről, sőt, az 1501-es budavári körmeneten II. Ulászló király is rész vett.
Mivel Örs templomos hely volt, a pápai rendeletnek megfelelően itt is megünnepelték az úrnapját. A mai formájában a budaörsi úrnapi körmenet több mint 250 évre tekint vissza, de valójában sokkal régebbi hagyományról van szó, ami akár 750 éves is lehet.
(Földváry)
