Mi székelyek alig találnánk becsesebb ajánlólevelet, mint Jókai Mór adott válasza a Sepsiszentgyörgyön elhangzott tósztokra: „Aki meg akarja tudni, mi az igazi szeretet, az jöjjön Székelyföldre. Aki meg akarja tudni, mi az igazi honszeretet, az tanulmányozza a székely nemzet történetét. Aki meg akarja tudni, hogy mi az igazi baráti, rokoni szeretet, az kössön barátságot a székelyekkel…”.
Az már kevésbé hízelgő, amit mostanában dörgöltek oda ránk: „Székelyföld nem létezik.” Bolond likból bolond szél fú – mondaná nagyapám, csakhogy még az én generációm is emlékezhet arra, mikor a himnuszainkat csak a havas tetőn énekelhettük. A Rikában, Bodvajban, Rapsóné váránál, Szent Anna-tónál, Isten zsámolyánál, a Madarasi Hargitán, ahol a sziklafalnak nincs füle, csak visszhangja, szólt a maroknyi székely, porlik mint a szikla.
A szenvedély szenvedést hoz! – gondoltuk akkor a diktatúra sötét pillanataiban. Bár a települések neveit románra fordították, a székely előnév sok helyen fennmaradt: Száldobos, Varság, Derzs, Keresztúr, Udvarhely és sorolhatnánk tovább. A legfurcsább fordítás (ferdítés) Kézdivásárhely esete, a Feketeügy parti városka német és román nevét, ha szó szerint visszamagyarosítjuk, akkor Székelyvásárhelyt kapjuk.
Persze Székelyvásárhely létezett, de nem ott és nem akkor, hanem a Maros partján, és 1616. április 29-ig, mígnem Bethlen Gábor átneveztette Marosvásárhelynek. Valójában ez a település volt a székelyek kulturális központja, latinul Novum forum Siculorum. Nagy Lajos király korában már városi rangú Zekel Wasarhel, szabadalomlevele Mátyás királytól van, első zászlaját is tőle nyeri, melyre veres és arany fonallal ez volt hímezve: „Jesus Nazarenus Rex Judecorum”. Marosvásárhelyhez kötjük a székelység összetartozását és a székely szabadságot is. Itt a Postaréten emelték közadakozásból 1875-ben a székely vértanúk emlékművét. Rajta két kard, keresztjén magyar címer, alatta szövegmező:
„Bágyi Török János 47
Martonosi Gálfi Mihály 37
Nagyváradi Horváth Károly 25 éves
korukban Magyarország alkotmányos szabadságáért Marosvásárhelytt 1854 márc 10 együtt kivégzett székely vértanúk emlékének szentelte a kegyeletes nemzedék”.
Alatta Jókai epigrammája:
„Szent hely ez oh vándor!
egy nemzet tette e jelt itt
Leghűbb gyermekei
végzetes sírja fölé.
Élni szabadságban vagy
azért meghalni merészen:
Ezt hitték, vallták s haltak
érette híven.
Törvényes szabad és
független nemzeti állás
Intő szobra legyen honfi, e
drága jel itt!”
Békesség Istentől!
SzA
