Abortuszvita, LMBTQ, Woke-ideológia – csak néhány téma, amely mostanában jelentősen megosztja a közvéleményt, komoly törésvonalat képezve a világot keresztény, illetve liberális szemmel látók között. De, hogy ezek hogyan és miért alakulhattak ki, illetve mindez hogyan jelenik meg a hétköznapok szintjén például itt nálunk, egy főváros melletti városban, arról Kapitány Gáborral, a budaörsi KDNP elnökével beszélgettünk.
Ezek a világnézeti különbségek már nagyon régóta jelen vannak, de az utóbbi időben mintha még inkább felerősödtek volna. Ennek mi lehet az oka Ön szerint?
Igen, elég csak például az áprilisi magyarországi választásokat megelőző kampányra gondolnunk. A témák között ugyan szerepeltek olyanok, mint például az oktatás, az egészségügy vagy az ország finanszírozási kérdései, de valahogy mindig oda kanyarodtunk vissza, hogy szimpla ideológiai nézetkülönbségek állnak a háttérben. Amit a Fidesz-KDNP mindig is képviselt, az az, hogy a kereszténydemokrácia értékeit próbáljuk meg szem előtt tartani, hiszen látható, hogy ez egy működő rendszer. Még akkor is, ha néha az üzeneteket korszerűsíteni, az adott világhoz igazítani kell. De alapvető igazodási pontokat és mérföldköveket tesz le, azokkal a borzasztó egyszerű meghatározásokkal, amelyeket a kereszténység, például a Tízparancsolat ad.
Ugyanakkor azt gondolom, a balliberális világnézet esetében nagyon nehéz ilyen meghatározó, évezredeken át érvényes igazodási pontokat találni. De nem is kell ilyen örökérvényű definíciókat keresnünk, elég néhány évtizedig, mondjuk a második világháborúig, vagy a rendszerváltást követő időszakig visszatekintenünk. Én nem látok a liberalizmus esetében ebben az időszakban sem ilyen sziklaszilárd meghatározásokat, egyet kivéve, ez pedig a pénz és a hatalom. Úgy látom, hogy ez a másik oldalon felül tud írni mindenfajta emberi és társadalmi kapcsolatot, még akár annak árán is, hogy a saját oldalukon árulják el a harcostársaikat. És erre nagyon komoly példákat mutattak az idei választáson történtek is.
Azért, ha a Tízparancsolatra gondolunk, az alapvető emberi értékeket is megfogalmaz. Ön úgy gondolja, hogy ezek egy, a világot liberális szemmel néző ember számára egyáltalán nem fontosak?
Semmiképpen sem gondolom így. Az jól látszik, hogy ezeket az értékeket a liberális politikusok egyesével, mondjuk, egy négyszemközti beszélgetés alkalmával nem utasítják el. Ám, amikor az kerül napirendre, hogy a saját csoportos érdekeiket milyen érvrendszer alapján tudják érvényre juttatni, akkor már kikerülnek a diskurzusból ezek a meghatározások. És ilyenkor merül fel az, hogy ezekben a vitákban merünk-e egyéni arcot mutatni, merünk-e felvállalni önálló témákat, vagy pedig azt mondjuk, hogy nálunk az igazodási pont valamilyen nagyobb rendszer. Mondjuk egy Európai Unió, vagy egy világgazdasági tényező, legyen az IMF.
Az nagyon jól látszódik, hogy amióta ez a pénzügyi, gazdasági hatalom kialakult, azóta a baloldal kőkeményen igyekszik annak megfelelni. Azokat a saját nemzeti érdekeket is szolgáló elemeket, amelyeket ezekbe a rendszerekbe be lehetne építeni, pedig igyekszik inkább kivenni, csak hogy a nagy rendszernek teljesen meg tudjon felelni. És ez a kényszer felülír minden önállóságra, nemzeti identitás erősítésére irányuló törekvést. A cél egy univerzális világ kialakítása, ahol mindenki egyforma, mindenki ugyanazt gondolja és csinálja, mindenki ugyanolyan keretek közé van beszorítva. És ebben nincs helye egyéni megoldásoknak, olyan társadalomépítési rendszereknek, amelyek magából a gyökerekből táplálkoznak. Ezeket lehetőség szerint ki kell irtani. A modernkori liberalizmus tehát tökéletes ideológiai alapot ad az említett pénzügyi, gazdasági rendszerek működéséhez, cselekedeteik igazolásához.
Egy kicsit lokalizáljuk ezt a gondolatmenetet. Megjelenik-e mindez és ha igen, hogyan itt Budaörsön, ahol már évtizedek óta egy balliberális szemléletű városvezetés gyakorolja a hatalmat?
Itt azért egy kicsit kénytelen vagyok pontosítani. Wittinghoff Tamás polgármester ugyanis a legutóbbi testületi ülésen határozottan kijelentette, hogy ő nem baloldali, soha nem is volt az. Hanem „konzervatív” liberális érzelmű emberként aposztrofálta magát. Hogy pontosan itt mire gondolt, az számomra nem igazán egyértelmű, de tudjuk be annak, hogy igyekszik levonni a választás keserű tapasztalatait. Talán úgy véli, hogy a mostani, a számára sem túl sok sikert, elismerést hozó helyzetben, a „konzervatív” valamiféle csalogató, új dolgokkal kecsegtető jelző lehet.
Valamiféle liberális evolúciónak lehetünk itt tanúi, amikor a nem működő jelzőket igyekszünk lecserélni abban a reményben, hogy az emberek azt gondolják, valami újat kapnak. Ám, a gond ezzel az, hogy a korábban említett igazodási pontok jottányit sem változnak. Kérdezem én, miért nem probléma mondjuk egy migráció egy magát immáron konzervatívként jelölő politikus számára, ugyanakkor miért probléma egy nemzeti érdekeket szem előtt tartó, a családok támogatását előtérbe helyező gazdaságpolitika? Mert ezek nem férnek bele a korábban említett megfelelési kényszerbe, azaz nem szolgálják az univerzalitásra való törekvést és a gyökerek kiirtását.
Nézzük Budaörsöt. Alapvetően egy sváb gyökerű településről beszélünk, ez az identitás azonban gyakorlatilag teljesen elveszítette jelentőségét, amióta a néhány ezres községből Budaörs egy 30 ezres város lett. És a jelenlegi városvezetésnek nem is érdeke ennek a felélesztése. A cél, hogy Budaörs alvó város maradjon. Hogy igazából csak egy lakóhely legyen az itt élőknek, ahol éjjel alszanak egyet, majd reggel innen indulnak munkába, este pedig itt térnek nyugovóra. Hétvégén pedig, ha valamilyen tartalmas programot keresnek, akkor irány a főváros, vagy egy akár nem túl közeli kirándulóhely. A jelenlegi városvezetésnek alapvető érdeke ennek az állapotnak a fenntartása, hiszen az olyan polgárok, akik nem igazán kötődnek a lakóhelyükhöz, nem is igazán fognak érdeklődni a helyi közélet, politika iránt sem. Megvan a közlekedés, működnek a lámpák, elviszik a szemetet, ami a minimum elvárás, mi kellene még?
Ugyanakkor nem fontosak a gyökerek, tehát nem fontos egy épület, egy tér, egy hely, például a Kőhegy. Ezek nem kellenek, nem meghatározóak, mert ha ehhez kötődünk, akkor az esetleg más gondolatokat is ébreszt. Mondjuk, hogy abból a horribilis bevételből, amihez Budaörs az iparűzési adóból jut, lehetne-e esetleg kicsit másképpen, talán jobban is csinálni. Hogy a Budaörshöz hasonló anyagi helyzetben lévő települések mennyivel másképpen néznek ki, mennyivel modernebb, hatékonyabb eszközök állnak rendelkezésre a működésre, a polgárok tájékoztatására, a minél magasabb komfortérzetük, kényelmük szolgálására. Milyen akciók, programok segítik azt, hogy az ott élők minél jobban kötődjenek a településhez?
Példaként felhoznám az oktatás helyzetét. A város látszólag oktatáspárti, támogatja a tanárokat, diákokat. Ám, arra már nem hajlandó pénzt áldozni, hogy mondjuk létrejöjjön itt egy felsőoktatási intézmény, amely szakembereket képezne az itt működő és komoly adóbevételeket hozó cégeknek. Folyamatosan megy az ágálás a kormányzati elvonások, az úgynevezett szolidaritási adó miatt. De kérdem én, ha mi nem vagyunk hajlandók invesztálni a helyi tanulási lehetőségek bővítésébe, miért vitatjuk azt, ha hozzá kell járulnunk az oktatáshoz? Hol jelenik meg itt az a sokat hangoztatott gondolat, hogy „számunkra fontos a fiatalok jövője”?
Sajnos, a példák számomra azt mutatják, hogy az oktatás is csak a hatalom fenntartása miatt fontos a jelenlegi városvezetésnek. Szerintem minimum elgondolkodtató az egyik, a jelenlegi demonstrációs hullámban élenjáró budaörsi középiskola esete is. Az, hogy évtizedek óta komoly összefonódás látható az iskola vezetése és a helyi balliberális oldal között. Hogy az iskola vezető személyei, tanárai sok esetben komoly szerepet vállalnak a helyi balliberális politika alakításában. Hogy aztán a város vezetése ezt az iskolát és sajnos a diákjait maga előtt tolva, mondhatni a fejükre állva használja fel az intézményt a saját politikai céljai eléréséhez. Ez az egész történet tökéletesen megmutatja a helyi városvezetés álságos hozzáállását, látszatpolitikáját.
- fela –
