Ünnepeink őrzője – fél évszázad szabadságban

 „…mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” 

A fenti idézet hungarikum, pontosabban transylvanicum. Ezekkel a szavakkal zárták az 1568-as tordai Országgyűlést, – melyen a világon először- majdnem másfél évszázaddal a művelt nyugati világ előtt, a  „konzervatív” erdélyiek elfogadták a vallásszabadságot. János Zsigmond volt a fejedelem.

Január 13.-án történt a fenti az esemény, és – vallásomra, magyarságomra büszkén mentem templomba az Úr 2024.évének január 14.-jén, ünnepelni. Ma van mit ünnepelni.

Mire lehetünk igazán büszkék, mi lehet igazán aktuálisabb ma, mint egy vallásfilozófiai Nobel díjas eseményt ünnepelni,-mikor még nem is volt Nobel díj?  De csalódtam. A szertartás lezajlott, missziókról, meg megbocsátásról hallottam, de a várt esemény, a valóban világszenzáció említése elmaradt. Az nem volt misszió, nem Isten akarata érvényesült,  nem közösséget épített?

Hosszú évtizedekig még álom maradt – a realitás talaján maradva -a vallásszabadság, hiszen Dávid Ferenc – az unitárius egyház erdélyi „atyja” Déva várának tömlöcében kapta meg jutalmát, majd Mária Terézia 600 református papot küldött gályára- csodálatos az énekgyűjteményük. Adódik a kérdés: ki kell legyen ünnepünk őrzője? – semmi nem értékes ami ingyen van, amit öröklünk, ami természetes? Az igazi misszió az lenne, ha tudnánk , akarnánk társainkat, utódainkat, a ránk bízottokat ébren tartani, hogy nem véletlen a vallások sokasága, nem így történt a dolgok -vallás, hit- kezdete óta. Ha megköszönöm a mindennapi szolgálatot híveimnek, hogy lehet, hogy nem köszönöm meg elődjeimnek azt a szolgálatot, hogy református, evangélikus, unitárius, baptista, és lehetne folytatni a sort- szabadon prédikálhatok. Figyelmetlenség, tudatlanság, tudatosság? Nem kell nagynak lenni, ha nem keresek hasonlóságokat? Elég a hétköznapi példázat, nem kell hősi, esetleg bibliai?

Az ünnep attól ünnep, ha tartják, ápolják. Ami ingyen van, nem értékes. Március idusa, október 23 – tisztelet a kivételnek- szabadnappá értéktelenedett a többség számára. Pedig nem választ el ezektől több évszázad,- ezek élő történelmi dátumok.

Ki az ünnepeink őrzője? – mi magunk. És- bár „és”sel nem kezdünk mondatot- minden egyes alkalommal, mikor megfeledkezünk, hallgatunk mikor szólni kéne, egy ásónyi mélységgel lennebb nyomjuk ünnepeinket a szabadnappá válás hantjában. Bűnösök közt cinkos aki néma.

Békesség Istentől, – én ezt hallottam Isten ajándékaként.

                                                                                                                                   -Keresztes Csaba-