Búcsú Béky Lászlótól – Mester Károly írása

Béky László természetgyógyász (1939 – 2023)

A magyar természetgyógyászok nevében búcsúzom Béky László Tanár Úrtól, úgy is mint kolléga és mint tanítványa. Mentorom voltál a szó igaz értelmében nekem is és több ezer természetgyógyásznak. Önzetlenül tanítottál és indítottál el bennünket a természetgyógyász úton.

Nagy találkozás volt a mienk. Két paraszti környezetből származó agrármérnök, két nagy tapasztalatú állattenyésztő találkozott, erősítettük és kiegészítettük egymást.
Tanítványod lettem, Te pedig a mentorom. 

Nagyon sok vitalitás tévéműsort csináltunk együtt. Előtte egy héttel felhívtál: Tudod miről kellene beszélgetnünk? És akkor már a fejedben kész volt a beszélgetés.

Ebből készüljél fel légy szíves, mondtad! Ez nagy feladat Karcsi, ennek messzebbről kell nekifutni.
Mindig nehéz feladat elé állítottál. Nagy volt az elvárás, mert Te mindig csak tiszta vizű forrásból merted a vizet.

Leginkább arról beszélgettünk, hogy a mai korban élő emberek lelki-testi problémája az, hogy elszakadtak az Istentől, a teremtett világtól, a GDP, a látszat értékek kerültek előtérbe, különösen igaz lett ez az elmúlt két évtizedben.

Január 6-án volt az utolsó beszélgetésünk a gyermektelenség okairól: a Policisztás petefészekről és a hozzá társuló inzulin rezisztenciáról, és arról, hogy a fiúknál sincsen rendben minden.
Együtt imádkoztál a gyermekekért Szent-Györgyi Alberttel:

Uram! Elválaszottad a férfi és a női nemet,
hogy egymás keresésében
Énünk legmélyebb húrjai rezdüljenek
a legmagasabb harmóniákban.
Ebből a kölcsönös keresésből
fakadnak gyermekeink,
kik tiszta és értetlen lélekkel születnek.

Ebben a műsorban megfogalmaztad a jövő gyermekeiért való aggódásodat. Mindig összeraktuk a biológiai törvények, a teremtés szerinti ok- okozati összefüggéseket.
Ezek nehéz feladatok voltak.
Ez a közös alkotás lett az egyre mélyebb barátságunk kötőanyaga.
Laci Bátyám most egy sokkal nehezebb feladat elé állítottál!

Én írjam a megemlékezést rólad.  Ez nagyon nehéz!

De a legnehezebb az lesz, hogy nem hívsz fel többet, nincs több közös műsor.  
Bízom benne, hogy odaátról még irányítod és igazgatod az utamat, az útjainkat.
Szükségünk lesz rá, mert a világ egyre bonyolultabb.

„Összességében utat tévesztettünk és ezt nem akarjuk, vagy nem merjük bevallani!” mondtad Laci Bátyám.


Szent-Györgyi Albert Imájának egy versszakával búcsúzok tőled:

Uram!

E drága bolygót adtad nekünk lakóhelyül,
Rejtett, titkos kincsekkel tele,
Képessé tettél művedet megérteni.

Uram! Legyünk társak az alkotásban
Dolgozzunk tovább műved nyomán,
Hogy bolygónk a bőség, a boldogság
És az összhang erős otthona legyen.

Köszönjük neked, hogy a munkádon keresztül, a természetgyógyász tanfolyamaidon, a rádió és televízió műsoraidban, előadásaidban a teremtés titkait tanulhattuk tőled, tanítottad nekünk a természet törvényeit.

Az Úrnak társa voltál az alkotásban egész életedben.

 A jövő generációinak Laci bátyánk azt üzente: Bízzanak magukban, ne dőljenek be a hamis prófétáknak, akárhogy csillognak, villognak! A józan paraszti ész sokszor többet ér, mint bármi más!A Természetgyógyász Magazinba a Te kérésedre írtam meg a „Mindennapi kenyerünk című cikket, ami a kovászos kenyér misztériumáról szólt.
A kovász az Ige.  A kovász az Isten igéje, amely a Szentlélek megelevenítő ereje által képes az ember életében örök életre szóló változásokat végbe vinni.
Kedves Laci Bátyám!
Te voltál a kovász a magyar természetgyógyászatban és az integratív medicinában, mindenkivel szót tudtál érteni, a parasztgazdával, de az orvosprofesszorral is.
A mi feladatunk, hogy a tőled örökölt kovászt tovább etessük és tápláljuk, hogy a tanításaid és gondolataid örökre megmaradjanak.

Béky László természetgyógyász oktatása egyedi volt, középpontban minden esetben a beteg bemutatás állt. Hihetetlen empátiával közelítette az embereket, biztos érzékkel tapintott rá az ok-okozati összefüggésekre. Kilenc természetgyógyász vizsgája volt, ahogy mondta „sokféle hangszeren játszom”.
Tanított az orvos továbbképzésben akkreditált Funkcionális Dietetika Iskolában.
Az előadásait nemcsak a szakszerűség jellemezte, hanem lebilincselő előadásmódja is, minden órája élményszámba ment.

Kedves Laci Bátyám!

A természettudományos elhivatottságoddal csak a magyarságtudatod vehette fel a versenyt.
A Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületét megalapító mennyei nagy csapat együtt van: Dr. Oláh Andor, Dr. Szabó Lajos Atya, Dr. Török Szilveszter és Béky László.
Elengedünk Laci Bátyám a nagy csapatba. Nézzél ránk néha, szóljál ránk, ha nem az Úrral együtt munkálkodunk.

A jelenlegi, tizennegyedik, Dalai Láma gondolata:
„Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy.”

Ezért Béky László gyógyító és tanító természetgyógyász halhatatlan!
Isten veled Laci Bátyám!