Ismét lesz veszélyes hulladék gyűjtés

(Nyitóképünk illusztráció) Október 5-én lakossági veszélyes- és e-hulladék gyűjtést tart Budaörs Város Önkormányzata a BTG Nonprofit Kft. közreműködésével. A helyszín ezúttal is az Ifjúság utcai nagy parkoló, ahol reggel nyolc és 16 óra között lehet leadni a veszélyes és e-hulladékokat. Ezek a következők lehetnek: vegyszerek, lejárt szavatosságú gyógyszerek, ragasztók, permetezőszerek, festékek (legfeljebb 10 kg), használt…

Tovább

Orbán Viktor: minden rendelkezésre áll az árvízi védekezéshez

(nyitóképünk forrása: tenyek.hu) Hétfőn reggel a kormányfő vezetésével összeült a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban az árvízvédelmi operatív törzs. Az ülésen jelentett minden, a védekezésben érintett állami szerv vezetője. A megbeszélést követően Orbán Viktor közösségi oldalán közölte, a védekezéshez szükséges személyi, technikai és anyagi erőforrások rendelkezésre állnak. Hozzátette, a három legmelegebb helyszín a védekezés szempontjából a…

Tovább

Árhullám a Dunán – készenlét a folyó mentén

(Címlapképünk korábban készület felvétel) Az előrejelzések szerint a hétvégén, három nap alatt akár háromhavi csapadék is lehullhat a Duna vízgyűjtő területein, így a szakemberek komoly árhullámra számítanak. Már az eddigi esőzések is jelentősen emelték a folyó vízszintjét, Budapesten egy nap alatt fél méterrel, 137 centiről 187 centire emelkedett a Duna. Szentendrén pedig a jelenlegi vízszint…

Tovább

Testületi tárcza – egy semmitmondó című sürgősségi előterjesztés rejtelmei

A testületi ülésen meglepően kevés képviselő jelentkezett napirend előtti hozzászólásra. Stift Nándor (BFE), a grémiumból távozó Kisberk Balázs (Gazdakör) és Dr. Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) kértek szót, aktuális ügyekben, röviden. A testület – a legtöbbször egyhangúan – döntött többek között a költségvetés módosításáról,jogszabályi változások miatti rendeletmódosításokról, költségvetési tájékoztatót, intézményipótelőirányzatokat, új álláshelyeket és beszámolót fogadtak el. Módosították…

Tovább

Idén öt milliárd forint jut a szociális fűtési támogatásra

A kormány ebben az évben 5 milliárd forint szán a szociális tűzifa-programra. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter elmondta, a támogatás keretében összesen 2346,  5000 lakos alatti helyhatóság pályázhatott.  Hozzátette, a kormány már ki is utalta a pénzeket.  A miniszter emlékeztetett, a kormány még 2011-ben indította el a szociális tüzelőanyag-programot. Akkor 800 millió forint jutott…

Tovább

Díjátadó a Városházán

Ünnepélyes keretek között adták át a Városházán az idei Budaörs Egészségügyéért Díjat, valamint a Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérmeket. Elsőként 2005-ben, a budaörsi egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai és közszolgálati tevékenység elismerésére alapított díjat adták át. Ezt idén dr. Kőmíves Csilla kapta, aki 2017 óta dolgozik a Budaörsi Egészségügyi Központ gasztroenterológusaként. Dr. Kőmíves Csilla Általános…

Tovább

Testületi ülés szeptember 11-én

A rendkívüli ülésen a képviselők négy önkormányzati rendeletet módosítanak. A részletes napirend: Ezt követően 11 órától ünnepi ülésre kerül sor, amelyen átadják az idei Szakály Mátyás pedagógus emlékérmet, illetve Budaörs Egészségügyéért Díjat. Mindkét esemény élőben is követhető az interneten, illetve a városi televízió adásában.

Tovább

Kőhegyi búcsú Aranymisével

Szeptember 14-én, szombaton rendezik a Kőhegyi Kápolna Búcsúját. A rendezvény keretében Aranymisére kerül sor, amelyet délelőtt 10 órától Blanckenstein György szentendrei plébános tart majd. György atya 1975-től 1985-ig volt káplán Budaörsön, idén pedig pappá szentelésének  50. évfordulóját ünnepli, így a Kőhegyi búcsú alkalmával tartja aranymiséjét.  A program reggel 9 órakor kezdődik, az érdeklődők ekkor indulnak…

Tovább

Szerkezetkész a városmajori szívkórház új épülete

Ünnepélyes bokrétaavatót tartottak a kivitelezők a Városmajorban, abból az alkalomból, hogy szerkezetkész állapotba került a Semmelweis Egyetem Szív és Érgyógyászati Klinika Új Képalkotó Központja. Az Épkar Zrt. kivitelezésében épülő klinika átfogó fejlesztése az egyetem egyik legnagyobb aktuális beruházása. Az új, hétszintesre tervezett intézmény a Klinika diagnosztikai kapacitásának növelése mellett a csúcsdiagnosztikai oktatást is lehetővé teszi majd….

Tovább