Budaörs történetének honfoglalás kori és az azt követő időszakának bemutatása a fontosabb régészeti leletek segítségül hívásával folytatódik itt az Arany Agancsban.
Talán eddig sem merülhetett fel semmi kétség, hogy a városunk területén fellelt, nem csak helyi, hanem regionális, sőt, országos jelentőségű leleteknek méltó múzeum dukálna. Jelenleg a kelta és római kori régészeti leleteket, vagy a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthetjük meg, vagy sehol. Olyannyira fontos emlékekről beszélünk, hogy néhánynak eleve is – amíg működött a Városi Régészeti Kiállítás – csak a rekonstrukcióját lehetett helyben bemutatni, hiszen az eredeti, súlyához mérten országos gyűjteményt gazdagított. Ebben a részben településünk honfoglalás kori és az azt követő időszakának a történetét mutatom be, az előző részekhez hasonlóan a fontosabb régészeti leletek ismertetésével.
A honfoglalás kora és a Kárpát-medence népessége
A honfoglalás minden valószínűség szerint nem egy adott évben történő bevonulás volt, még akkor sem, ha Árpád vezér a törzsszövetség élén 895-ben érkezett a Kárpát-medencébe. Mára bizonyos, hogy évtizedekkel korábban (862), vagy akár még előbb megjelentek már a magyarok a térségben, amelyet régészeti bizonyítékok támasztanak alá. Ugyanígy tény, hogy az itt élők nagy része minimum kulturális értelemben rokonságban állhatott a honfoglalással megérkezett népességgel. Ez azért is nyilvánvaló, hiszen már a vaskorban megjelenő szkíták is a lovasnomád sztyeppei kultúrát hozták magukkal keletről, ugyanígy a szarmaták, a hunok és az avarok is. Mostani ismereteink alapján az avarok, az onogurok, a hunok utódai és kisebb számban szlávok laktak a területen, valamint az az alaplakosság, amely a bronzkor óta itt élt, és amelybe beolvadtak azok a népcsoportok, akik időszakosan megtelepedtek a Kárpát-medence valamely térségében. 902-re a teljes Kárpát-medence a magyar törzsek szállásterületévé vált. A Magyar Fejedelemség az 907-es pozsonyi győzelme pedig biztosította, hogy 120 évig ne támadja meg idegen haderő a Magyar Királyságot.

Örs és a kabarok nyomai Budaörsön
Írásos bizonyítékok ugyan nem támasztják alá, de a következtetések szerint a magyar törzsekkel együtt érkező három kabar törzs egyikének tagjai, az Örs törzsbeliek telepedtek meg városunk területén, vagy egy olyan nemzettség, amelynek a vezére viselte ezt a nevet, mivel az Ursi egy ótörök személynév. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a kabarokat a kazár törzsszövetségből kivált, valószínűleg a kazár kagán ellen fellázadt csoportnak tartotta, akik a Fekete-tenger mellékén csatlakoztak a magyar törzsekhez, és velük együtt érkeztek a Kárpát-medencébe. A császár kavaroknak nevezte azt a türk nyelvű nemzetséget, amely nem homogén etnikumú volt. Nem csak türk (török) nyelven beszélők alkották a magyarokkal szövetségre lépett „népet”, hanem iráni eredetűek – kálizok, alánok – is voltak közöttük. Előbbiek nevét őrzi például Budakalász, vagy éppen a Fejér vármegyei Káloz is.

Honfoglalás kori sírok a Kamaraerdei-dűlőben és a Naphegy utcában
A honfoglalás és az Árpád-kor időszakából a Frank-tanyánál, a Kamaraerdei-dűlőben feltárt egyik dupla férfi sír egy X. századi pénzérmékből fűzött nyakláncot és egy S-alakban végződő fülbevalót rejtett, mellette egy női sírt találtak. A közelben, a legnagyobb római kori kőépületbe ásott gödörből pedig egy szép, bekarcolt hullámvonalas díszítésű kerámia pereme és egy majdnem épségben maradt edény került elő. Ebből a korból nem csak a kamaraerdei római kori temető észak-nyugati részéről kerültek elő sírok, hanem egy a Kálvária-dombot északról kerülő Csap utcából is. Az észak-déli tájolású női csontváz mellett ólom hajkarika, két bronz gyűrű és egy szintén bronzból készült karperec feküdt, az utóbbi fonott megmunkálású, és állatfejjel díszített.
A legfontosabb leletegyüttes a honfoglalás korából a Naphegy utcai. A Tűzkőhegy egyik gyümölcsöskertjében egy igen gazdag férfi és nem túl messze tőle egy női sírra bukkantak. Az ásatást, a feltárást és a feldolgozást a Budapesti Történeti Múzeum régésze, Írásné Melis Katalin végezte. A leletanyag világosan megmutatta, hogy a férfisír egy magas rangú katonai vezető végső nyughelye volt a X. század első felében.

A Naphegy utcai gazdag honfoglalás kori sír
Az elhunyt jobb karja mellé a 77,5 cm hosszú bronz keresztvasú szablyáját helyezték el, a bal oldalra pedig a veretes övét, a tarsolyát és a tegezét rakták oda nyílvesszőkkel a temetéskor. A veretes öv nagyjából 1,5 méter hosszú lehetett és 1,5 cm széles, 21 darab háromféle mintájú öntött bronzverettel díszítve. 12 veret palmetta alakú, hármas levéldíszítéssel, 7 pedig nyújtott palmettás, ugyancsak hármas levéldíszítéssel. Ezek a díszítések életfa-ábrázolások, a további két veret viszont nagyon ritka formájú. Alakjuk négyszögletes, benne háromszirmú virág ábrázolással, amely alatt egy kis körből két ágacska ágazik ki a veret széle felé, ahol kettős levélke formát ölt. Sehol nem találtak eddig olyan övleletet, amelyet mindhárom veretforma díszített volna, sőt, pontos másukat sem ismerjük eddig, csak hasonlókat, külön-külön. Ugyancsak különlegességnek számít, hogy a harcos nagyobb kése nem a tarsolyban volt elhelyezve a csiholóvassal, a kovával és az 5 cm-es kiskéssel együtt, hanem külön késtokja volt a kb. 17 cm-es hosszúságú késnek, amelyre a pengéjén talált farostrétegből lehet következtetni.

Budapest környékén kimondottan kevés honfoglalás kori emlék került elő, így a budaörsi gazdag sír kuriózum. Olyannyira szegényesek a fővárosi leletek ebből a korszakból, hogy az eredeti tárgyak a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállítását gazdagítják, és nincs is másik ennyire teljes sírlelet a gyűjteményben. Amíg volt a városnak régészeti kiállítása – több hasonlóan jelentős római kori lelethez hasonlóan – ennek rekonstrukcióját állították ki.
A középkori keresztény Magyar Királyság időszakában városunk területén négy falu alakult ki, a legnagyobb közülük Örs volt, amelyet a következő írásomban mutatok be, majd Csik, Horhi és Bobald történetével is megismerkedhetnek.
(Földváry)
