Navracsics Tibor az önkormányzatok napja alkalmából szervezett ünnepi konferencián, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének rendezvényén ezzel arra a korábban megjelent lapinformációra reagált, amely szerint a a kormányzat beavatkozhat a települési önkormányzatok életébe azzal, hogy a jegyző munkáltatója nem a képviselő-testület, hanem a kormányhivatal lenne.
„Valaki kavarja a háttérben a kártyákat” – tette hozzá, utalva arra, hogy a hír egy zárt ülést követően terjedt el.
Beszédében a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hangsúlyozta a régiós együttműködések fontosságát. Úgy fogalmazott, szükséges lenne, hogy a polgármesterek ne csak a településeik határáig lássanak.
Navracsics Tibor kiemelte, minden miniszter arra törekszik, hogy „valamilyen formában” segítse az önkormányzatokat.