A honfoglalást követően Budaörs és környékének története Kündü és fia, Kurszán birtoklásával fonódott össze, akiknek földjei Óbudától Diósd környékén át egészen Százhalombattáig terjedtek.
Városunk nevének eredetét az előző részben ismertettem, arról azonban még nem esett szó, hogy kinek a birtoka volt a honfoglalás után a település területe. Anonymus Gesta Hungarorumában így írt: ,,.. .Árpád . . . Kündünek, Kurszán apjának földet adományozott, Attila király városától a százhalomig és Gyógyig, fiának meg egy várat népe őrizetére. Kurszán aztán ezt a várat a maga nevéről neveztette s ez a név a mai napig sem ment feledésbe.” Anonymus megállapításait más források is alátámasztják, így biztos, hogy a mai Óbuda területétől a szintén mai Százhalombattáig és Diósd környékén Kündü (Kende) majd Kurszán birtokai terültek el.
Kündü és Kurszán birtokai a honfoglalás után
Kurszánnak a pontos nevével és tisztségével kapcsolatban több elmélet is napvilágot látott már. Neve lehetett Kusanes, Kuszan, Kusal vagy Kuszal is, ami viszont biztos, hogy a Kárpát-medencei bevonulást megelőzően a bizánci császár Árpádhoz és Kurszánhoz küldött követséget, így ketten viselték a két legmagasabb tisztséget a magyar törzsszövetségben. Anonymus Kurszán apjaként Kündüt (Kendét) nevezte meg, amely a két legfőbb tisztség egyikének a megnevezése, a másiké pedig a dzsula (gyula). A sztyeppei népeknél máshol is találhatunk példákat abban az időszakban a kettős szakrális királyság/fejedelemség intézményére. A források alapján. és a legelfogadottabb nézet szerint a magyaroknál a kende volt a szakrális vezető címe, a tényleges vezér pedig a gyula volt, aki a hadvezéri feladatokat is ellátta. Nincs bizonyíték arra, hogy Kurszán és Árpád testvérek voltak, de feltételezhető, hiszen Álmos fejedelem több történész szerint a kende tisztséget viselte, így Anonymus szavai rögzíthették az apa-fiú viszonyt Kurszán esetében, Árpádról pedig ez a tény bizonyított. Abban sincs egységes álláspont a történészek között, hogy Árpád volt-e a kende és Kurszán a gyula, vagy pedig fordítva. Kurszán a közismert nézet szerint kende volt, de ezt már sok kutató vitatja, mert ennek ellenmond az a tény, hogy Kurszán hadvezér volt Pannónia elfoglalásakor, sőt, ő képviselte a magyar törzseket a bajorokkal lefolytatott béketárgyalásokon, ahol 904-ben Gyermek Lajos keleti-frank király parancsára tőrbe csalták egy lakomán és meggyilkolták. Márpedig a kende szakrális vezető volt, akit óriási tisztelet övezett, de a hadjáratokban személyesen nem vett részt. Ezek alapján elképzelhető, sőt, valószínűsíthető, hogy Kurszán valójában a gyula méltóságot töltötte be.
Ha elfogadjuk azt a teóriát, hogy Kurszán az ismertebb nézettel ellentétben gyula volt, nem pedig kende, az Anonymus megállapításának sem mond ellent, hiszen Kurszán apját nevezi Kendének, aki lehetett Álmos is, mint láthattuk. Árpád pedig megörökölte a kende tisztséget Álmostól. Ám a kende, mint már jeleztem, szakrális vezető volt, nem hadvezér, így ismét ellenmondásba ütközünk, hiszen az írások szerint a törzsszövetség Árpád vezetésével érkezett a Kárpát-medencébe, és Árpád a győztes 907-es pozsonyi csatában is harcolhatott. A hagyomány szerint a csatában, vagy röviddel utána hunyt el. Ha ez így volt, akkor is lehet kézenfekvő magyarázatot adni. 907-ben ugyanis Kurszán már nem élt, így Árpád egyesíthette a két tisztséget még a pozsonyi csata előtti években, amelyet azt is alátámaszt, hogy halála után csak az ő leszármazottai lettek a fejedelmek, majd később a királyok, és a kettős fejedelemség fennmaradására sincs utalás későbbről, semmilyen forrásban. Ezek alapján nem meglepő, ha a későbbi történetírás a honfoglalás kori bejövetel központi alakjaként Árpádot emelte ki akkor is, ha Kurszánnal együtt kettős fejedelemségről beszélhetünk annak haláláig.
A Kárpát-medence birtokbavétele és Árpád szerepe
Az már bizonyítást nyert, hogy a Kárpát-medence birtokbavétele nem egyszeri bevonulás volt, hanem jóval korábban is megjelentek már a magyarok itt, sőt, a megelőző évszázadok nagy részében olyan sztyeppei népek uralták a régiót, vagy annak egy-egy részét, akikkel minimálisan kulturális és életmódbeli rokonságban álltak a IX. század során, vagy Árpáddal együtt érkező magyarok. Ne felejtsük el, hogy a Kr. e. VII-IV. század a szkíták kora a Kárpát-medencében, majd később a Dunától keletre egészen a Római Birodalom hanyatlásáig a szintén sztyeppei szarmaták, jazigok éltek (a Dunántúlra nem terjedt ki a fennhatóságuk, ott a kelta kultúra virágzott, akik rövid ideig a Kárpát-medence keleti térségében is megtelepedtek). Majd Attila nagykirály uralta a régiót, később pedig néhány germán törzs időszakos uralma után az avarok. Valószínűsíthető, hogy Árpád honfoglalói a Duna vonaláig számos olyan néptöredéket találtak, akikkel közös kulturális örökség állt fenn, így szinte zökkenőmentesen telepedtek le a 895-ben érkező törzsek. A Dunántúl északi és nyugati részén viszont szükség volt a komoly haderőre, hiszen a Keleti-Frank Birodalommal kerültek szembe. Az egész Kárpát-medence feletti fennhatóság megszilárdítását legfőképpen a már említett győztes pozsonyi csata biztosította, amely Árpádhoz köthető, így természetes, hogy a későbbiekben Árpádra nem csak a honfoglalók vezéreként, hanem honalapítóként is tekintünk.
Kurszán halála után Árpád nemzetségéé lett Budaörs vidéke
A honfoglalás után a mai Óbudától Százhalombattáig Kurszáné volt a terület, akinek a halála után Árpád főfejedelem nemzettségének a birtokába került a térség, így a Budaörsi-medence is. A stratégiailag is igen kiváló terület tulajdonosai a továbbiakban az Árpád-házi fejedelmek, majd királyok lettek. Filipszky István kiváló helytörténeti kutatónk és több fontos mű szerzője szerint a kabarok csak akkor telepetek meg itt, amikor a terület Árpád birtoka lett, és a főfejedelem azzal a céllal hívta be őket újabb birtokaira, hogy a rendet felügyeljék. Előtte az őslakosságon kívül – amely mindig bővült újabb népelemekkel az évszázadok során – a Kurszán nemzetségbeliek lakhattak itt. A területtől északra a Megyer (Árpád törzse), nyugatra a Nyék és a Keszi törzsek szállásterületei feküdtek, utóbbiak Árpád szövetségesei voltak.
Az Árpád-házi fejedelmek természetesen nem így hivatkoztak elődeikre és magukra sem, hiszen pontosabb lett volna Álmos nevével azonosítani a dinasztiát még akkor is, ha a Kárpát-medencében Árpád volt az, aki apjánál jóval nagyobb hatalommal bíró fejedelem lett. Kézai Simon Turul nemzettségnek nevezte a dinasztiát. Az Árpád-ház kifejezés először jóval később – 1770-ben – jelent meg Palma Károly Ferenc jezsuita történetíró munkájában, amit a szintén jezsuita Katona István is felhasznált 42 kötetes munkájában, a Historia critica regum Hungariae-ben. Árpádot nagyfejedelemként legkisebb fia, Zolta (Solt, Zsolt) követte (a bátyjai halála miatt), bár több kutató szerint nem ő, hanem Szabolcs töltötte be a vezetői tisztséget Árpád után a szeniorátus elve alapján, és Zolta csak a „nyugati” dinasztikus (primogenitura) öröklési rend meghonosodása miatt került a fejedelmek sorába utólag. Zolta fia, Taksony viszont bizonyíthatóan nagyfejedelem lett Fajsz (Falicsi) után, aki szintén Árpád unokája volt.
Taksony nagyfejedelmet fia, Géza követte 972-ben, aki az erdélyi gyula, Zombor lányát vette feleségül. Sarolt a bizánci kereszténységet már a házassága előtt felvette, majd Géza is. Fiuk, Vajk, István néven hazánk első keresztény királya lett, így városunk területe is Szent István és utódai birtokai közé tartozott évszázadokig.
A Budaörsi-medence fontos útjai és az első királyi udvarház
Az őslakosság és a letelepített fejedelmi kíséret élt tehát a Budaörsi-medencében, amelyen két fontos út vezetett át. Az egyik – a mai főút – már az avarok előtt fontos hadiút volt, a másik pedig a megmaradt régi római út, amely a hadiútba csatlakozott be Kamaraerdőből, az akkori nevén Horhiból. A hadiút nyugati részén alakult ki Csik falu és a Törökugratónál Bobald.
Szent István király idejében épültek meg a curtisok – a királyi udvarházak, így Örsön is épülhetett egy, méghozzá a mai Templom téren, amelynek alapjaira a későbbi Zichy-kastély épült. A lakosság egy része az igen jól jövedelmező szőlőtermesztéssel foglalkozott. Fegyveres szabadok, félszabad státuszú mezőgazdasági termelők és a különféle szolgálatokat ellátó rab cselédek lakták a négy falut, akiknek életéről és a királyi udvarházak mindennapjairól a következő részben olvashatnak majd.
(Földváry)
