Több generáció nőtt fel a foci bűvöletében hazánkban évtizedekkel ezelőtt, de még ma is rengetegen imádják a futballt. A politika korábban is a sport közelében ólálkodott, de azt az elképesztő agymosást még a szocializmus éveiben sem láttuk a futballpályákon, ami ma teljesen megszokottá vált Nyugat-Európában, hiszen most a szélsőséges liberális propaganda kötelező jelleggel lett része a legnépszerűbb versenysportoknak.
Egy olyan orwelli világba csúsztunk bele fokozatosan, mely egyenlőségről és elfogadásról, a másik véleményének tiszteletben tartásáról papol, a valóság azonban horrorfilmeket és az ötvenes éveket idézi. Ezt nemrégiben 35 ezer magyar kisgyerek tapasztalhatta meg a Puskás Arénában az angolok elleni győztes Nemzetek Ligája meccset követően. Egy bűnük volt: nem úgy gondolkodtak, ahogy Nyugat-Európában most kötelező, és nem tetszett nekik a magából bohócot csináló angol válogatott álszent térdelése, ezért kifütyülték őket.
Aki járt már magyar válogatott meccsen, tudja, hogy szavakkal leírhatatlan a hangulat, több tízezer ember szívből jövő szurkolása, mely valóban tizenkettedik emberként segíti a magyar csapatot a pályán. Azt is tudjuk, hogy minket, magyarokat rengetegszer büntettek már meg ok nélkül, volt, hogy 50 ezer ember sportszerű szurkolása mellett kaptunk zártkapus büntetést, miközben fél stadionnyi román „szurkoló” magyargyalázása is csupán néhány ejnye-bejnyét vont maga után. Ezt megszokni nem lehet, de tudjuk, hogy a pálya nagyon sokszor lejt, és sosem minket segít.
Hogy még rosszabbul érezzük magunkat, évtizedek sziszifuszi munkájának köszönhetően, a politikai propaganda már szervesen a sport része lett Nyugat-Európában. Szó sincs itt szabad véleményről, amit zászlajukra tűztek, csupán egyetlen véleményt szabad világgá kürtölni, amelyet előre megírtak a brüsszeli boszorkánykonyhákban. Aki másképp gondolkodik, az náci, rasszista, putyinista, fasiszta, nem része az európai kultúrkörnek. Volt már ilyen, kommunizmusnak hívták, ahol népi demokrácia és egyenlőség volt névleg, a népnek azonban kuss volt a neve. Mi magyarok azonban, ahogy régen, úgy most sem vagyunk vevők erre a maszlagra.
A térdelés viszont már a könyökünkön jön ki, hiszen ismert, hogy egy amerikai fekete bűnöző, George Floyd emlékére történik ez a szánalmas performansz, mely világszerte a fekete emberek elnyomása ellen jött létre. Az az apróság, hogy Floyd egy állapotos asszony hasához is pisztolyt szorított korábban, valamint halálakor is drogot fogyasztott, természetesen nem számít. Ahogy az sem jelent gondot a nagy elfogadóknak, hogy a nyakán térdelő és jogosan börtönbe kerülő fehér rendőr nem rasszista indíttatásból bánt vele így. Ez az üres bohóckodás tehát sokaknak nem tetszik, így a magyar emberek túlnyomó többségének sem. A Nemzetek Ligája meccs elején az angolok mégis letérdeltek, pedig kezd már kimenni a divatból ez az ostobaság. Ekkor jött a kegyetlen dráma: volt egy kis hangzavar, egy kis fütty, ahogy ez elő szokott fordulni futballpályákon, de az angol himnuszt senki sem fütyülte ki, ahogy az angol sajtó hazudta. A valódi agymosást láthatóan a pökhendi szigetországiak szenvedték el az utóbbi évtizedekben, ugyanis olyan vélemény is megjelent az angol médiában, miszerint nagy szégyen, hogy hazánkban csak fehér gyerekek voltak a stadionban. Emellett jöttek a szokásos rasszista jelzők, mindezt azért, mert itt a gyerekek is kinevették őket. Ezért rasszisták. Aki nem gondolja ugyanazt, amit ők, az bűnös. Igen, ezek a beképzelt és üres fejű gonoszkodók most a gyerekekbe kötöttek bele, végtelen gyűlöletükben napokig köpködtek hazánkra. Ezt várhatjuk a szabadság bajnokaitól, az angol úriemberektől, akik könnyet ejtenek egy leszakított fűszál után is, akik teljesen feladták önmagukat, és közben arra akarnak kötelezni minket is, hogy velük együtt süllyedjünk el. Szidhatnak bennünket, sőt térdepelhetnek akármennyit, mi ezt csak a Jóisten előtt tesszük meg, és ha nem tetszik nekünk, akkor továbbra is elmondjuk a véleményünket. Mert ez a valódi véleményszabadság.
Szabó Gergő – a PestiSrácok munkatársa
