A budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány évek óta figyelemmel kíséri az útmenti keresztek és egyéb szakrális emlékek sorsát, amelyek nem csak egy-egy településnek, vármegyének vallási, történelmi és kulturális emlékei, hanem az egész nemzetünk számára értéket jelentenek.
A budaörsi alapítvány 2025 őszén meghirdetett pályázatban kérte fel a magyarországi egyházi fenntartású iskolákat, hogy a környezetükben található útmenti kereszteket keressék fel, gyűjtsenek leírást róluk, az állíttatókról, az állíttatás céljáról, és küldjék be az keresztek.hu oldalra. A pályázatra nagyon sok kiváló pályamunka érkezett az ország minden tájáról. Az eredményhirdetésre 2026. június 12-én került sor a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Tükörtermében, ahol az alapítvány konferenciát is rendezett.
Megtiszteltetés volt számomra részt venni a szervezésben, és óriási élmény részese lenni. A konferenciát élő hangszeres muzsika nyitotta meg. A Haydn Barytontrio csodálatos zenéje adta meg – stílusosan szólva – az alaphangot ahhoz, hogy Prohászka János, a kuratórium elnöke átadja az okleveleket és a díjakat a kapuvári, a cserhátsurányi és a battonyai csapatoknak.
Az első előadó, Borsodi Attila Szalézi-díjas egyházi újságíró volt, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Levéltár kommunikációs referense. Lelki ráhangolódást nyújtottak gondolatai, megfogalmazott érzései, kiemelte az alázatot, mint értéket, és hangsúlyozta, hogy a keresztek több tekintetben igazodási pontok, nemcsak eleinknek, hanem nekünk is. „Nekünk, keresztényeknek a kereszt – vagy a megfeszített Krisztust ábrázoló kereszt, a feszület- a legfontosabb jelkép, amely Jézus megváltó áldozatára, a keresztre feszítésre, valamint az Úr feltétlen szeretetére emlékeztet.” Szülőhelyének, Hatvannak és lakhelyének, Nagykovácsinak a keresztjeiről adott átfogó ismertetést, köztük arról a borzalmas keresztrombolásról, amelyet a Nagy-Szénás hegyen követtek el ismeretlenek. Végül a tavalyi Bécsi kapu téri exhumálásról is beszélt, ahonnan az elesett katonák földi maradványait a budaörsi német katonatemetőben helyezték örök nyugalomra, felettük a keresztekkel.
Dr. Barna Gábor néprajzprofesszor átfogóan ismertette az útmenti kereszteket, kezdve a sok száz éves Kun kőkereszttel (kép) és a Csáky Miklós kivégzése helyén emelt vezeklőkereszttel. Előadásában beszélt a feszületek és a keresztek típusairól, anyaghasználatukról példákkal, gyönyörű fotókkal illusztrálva. A keresztek „településhatárt jelölnek, eseményekre, szentek közbenjárására utalhatnak, hitigazságokat fejezhetnek ki, a magánáhítat helyszíneiként szolgálhatnak”. Elmondta, hogy a sokszor birtok-, tanya- és dűlőhatárokat is jelző útmenti keresztek eltűntek, megsemmisültek a téeszesítéssel, ugyanis a nagytáblás művelés során – amely manapság is meghatározó – „útban” voltak. A kommunizmus évtizedeiben általánosságban jellemző volt, hogy azok a szakrális emlékek, amelyek nem tűntek el, rendkívül leromlott állapotba kerültek. Beszélt a képoszlopokról is, valamint a szakrális útmenti szobrokról, amelyek közül a legtöbb Nepomuki Szent Jánost, Szent Vendelt, az állattartók védőszentjét és Szent Flóriánt, a tűzoltók szentjét ábrázolja. Külön felhívta a figyelmet az ideiglenes és átmeneti oltárokra is (például az úrnapi virágoltárok és a betlehemek), amelyek ugyanúgy szakrális kisépítmények. Többek között szülőhelyének, Kunszentmártonnak a keresztjeit, feszületeit is megismerhettük előadásából. A keresztek „az égre mutatnak, hogy tekintetünket, gondolatainkat, lelkünket Istenhez emeljük.”
Dr. Limbacher Gábor néprajkutató és muzeológus az Istentől való elidegenedést emelte ki, mint korunk szomorú jelenségét. Beszélt – többek között – a magyar nyelv szép, és hitbéli szóbokráról is: teremtés, termékenység, termés, természet, mind ugyanabból a szógyökből ered. Ismertette a feszületek szimbólumait, azok jelentését. A Nap és a Hold, a csillagok, a kozmikus tágasság és az isteni mindenhatóság jelképei, a kakas Péter elárulásaié, a harminc ezüstpénz az útmenti feszületen Júdás árulására emlékeztet. A szív szimbólum használata mindig Krisztus Szent Szívét jelképezi, de bemutatott olyan feszületet is, amelyre az oltáriszentséget faragták meg a kehely fölött. Megtudhattuk, hogy az arma Christiknek, a passiójelvényeknek milyen csodás gyógyítóerőt tulajdonítottak őseink. Bizonyos tájakon textildarabokat kötöttek a feszületekre, olyanokat, melyekkel a sebesült vagy beteg testrész volt bekötve, bízva Jézus gyógyító erejében. Sőt, piciny darabokat törtek le a kereszt fájából, és várandós asszonyok füstöltek vele, hogy gyermekük egészségesen szülessen meg.
A negyedik előadó, Dr, Szalontai Csaba – a Magyar Nemzeti Múzeum régész-muzeológusa – érdeklődését egyéb tudományos munkájához kapcsolódóan keltette fel az ország minden szegletében látható Nepomuki Szent János szobrok sokasága. A kutatása olyan volumenű, olyan részletes és érdekes, hogy szívből remélem, a sok száz oldal terjedelmű, teljes, átfogó elemzés és adatbázis valamikor könyv formájában is megjelenhet majd. Nepomuki Szent János élete közismert, IV. Vencel cseh király feleségének a gyóntatópapja volt a XIV. században. A király – mivel megőrizte a gyónási titkot – a Moldvába ölette Prágában. Nepomuki Szent János a „folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok és a gyónási titok védőszentje, Csehország patrónusa, a közép-európai, magyarországi barokk jámborság, népi vallásosság kiváltságos alakja”, akit 1729-ben avatott XIII. Benedek pápa szentté. Sok helyütt Jánoskának nevezték, és kultusza már szentté avatása előtt is kialakult Közép-Európában, így a Magyar Királyságban is. A XVIII. századra a jezsuiták még inkább elterjesztették tiszteletét, olyannyira, hogy az akkor épült templomok közül a legtöbbet az ő tiszteletére szentelték fel – a budaörsit is –, és a népi vallásosság legnépszerűbb szentjévé vált. Az előadás nem szakrális vagy művészettörténeti szempontból foglalkozott a mostani Magyarország területén lévő szobrokkal, hanem arra keresett választ, hogy a szobrok helye tükrözi-e szentségi funkcióját. Ehhez a kutató az ország sok pontján hasonlította össze az akkori vízrajzi térképeket, természetesen kialakult útvonalakat a Nepomuki-szobrok elhelyezkedésével. Az eredmények önmagukért beszéltek, és kutatásait a régészet is hasznosítani tudja majd. Egy érdekes adatot citálok, amely engem is meglepett: hazánkban magasan a legtöbb szobor Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, majdnem kétszer annyi, mint Petőfi Sándort. Összesen 903 ilyen szobor van, amelyből 501-et az előadó már személyesen felkeresett és dokumentált, a budaörsit is.
Vojtkó Ferenc kárpátaljai, ungvári születésű debreceni filmrendező, riporter, teológus, aki szintén megkapta a Szalézi Szent Ferenc sajtóösztöndíjat reformátusként Erdő Péter bíborostól. Vojtkó Ferenc több témában forgatott dokumentumfilmeket: történelmi személyiségekről, a magyar folklórról, valamint egyházi, hitbéli témákkal kapcsolatban is. Azt nyilatkozta, hogy hitvallását leginkább Mindszenty-filmje és a Keresztfához megyek című 2014-es alkotása testesíti meg, amelyeket szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani! A négyrészes dokumentumfilmet Szombathelytől Csíkszentmártonig forgatták több mint egy éven keresztül, és a 12500 km-es útjuk során hallott és megélt megannyi megható történetből, csodálatos eseményből mesélt el néhányat, miközben filmrészleteket is láthattunk. Azt is megtudtuk, hogy a film apropóján családtagok találtak egymásra más-más kontinensekről, és ősök sorsa lett ismert az utódok számára. A világ legdélebbi útmenti feszületét is magyarok állították – mint elmondta, a Melbourne-től 200 km-re lévő magyar cserkésztáborban áll Ausztráliában.
Az útmenti kereszteknek az egyik legkülönösebb típusa a „kétdimenziós” pléhkrisztusok, amelyek kialakulását ismertette a következő előadó, a svábság fontos szerepét is kiemelve. A fémlemezből, rétegelt lemezekből álló korpuszokat nem fenyegette az eltulajdonítás veszélye, hiszen azok nem tartalmaztak értékesíthető mennyiségű fémet. Rajtuk kevésbé művészi, inkább a naiv festészet jellegzetességei figyelhetők meg. Az előadó, Dr. Zumpf András eredetileg mérnök, de nyugdíjazása után fotóriporterként és külsős újságíróként tevékenykedett az Óbudai Anziksz folyóiratnál. Óbudaiként először „spontán” fotózott a kerületben, köztük a természetet, a madarakat, sőt, a környéken látható rengeteg graffitit is. Napi közlekedési rutinja és útjai során életének a részévé vált a Pusztakúti út és az Ürömhegyi lejtő sarkán álló pléhkrisztus, ami – mérnökember lévén – egy precíz és mindenre kiterjedő adatgyűjtést indított el. Közvetlen és jó hangulatú előadásában ismertette megjelent könyvét, amely az Óbudai espereskerület mind a 35 útmenti keresztjét bemutatja gyönyörű fotókkal. De nem csak egy szép kiadvány készült el, hanem egy adatbázis is – fotókkal, rajzokkal, méretekkel, térképekkel, koordinátákkal, elemzésekkel, diagramokkal –, sőt, végül vándorkiállításának köszönhetően még több ezren ismerhették meg a gyűjtését.
Az utolsó előadó Dr. Tóth Ernő a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány kuratóriumi elnökeként az alapítványuk munkáját ismertette. 24 útmenti kereszt, feszület újult meg munkájuknak köszönhetően a Kárpát-medence elcsatolt területein: Délvidéken, Erdélyben és a Partiumban, a Felvidéken és a Muravidéken. A kárpátaljai településeket fel is sorolom: Asztély, Bene, Beregszász, Nagymuzsaly, Sislóc és Batár. Volt olyan felújítás, ahogy az elnök úr elmondta, ahol a fényképes felméréskor katonák jelentek meg, mert félreértették a fotózás célját. A KÁMME, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége hívott életre, filmeket is készítettek a felújításokról, “Krisztus keresztje nekünk az Isten ereje” címmel. Talán nem hallottak róla, de nem csak Dél-Amerikában létezik Brazília település, hanem egy délvidéki kis falut is így neveznek. Van kapcsolódás a kettő között: akkor kapta a nevét, amikor a birtokos pici telkeket adott a szolgáinak azért, hogy ne vándoroljanak ki Amerikába. Különleges feszületüket 1934-ben malomkőbe állították, de sajnos a fa is sérült, és a bádogkorpusz is, amelyet az alapítvány a helyiekkel közösen újította fel (képek). Imádkozzunk érte, hogy az alapítvány továbbra is folytathassa értékmentő munkáját!
A konferenciát Dr. Barna Gábor professzor úr elismerő és lelkesítő gondolatai, valamint Prohászka János, a Művészet a Nemzetért alapítvány kuratóriumi elnök köszönetnyilvánítása zárta. Régen minden férfi mindenhol, ha elhaladt egy-egy út menti kereszt, feszület vagy szakrális kisépítmény mellett, kalapot emelt, a nők, asszonyok keresztet vetettek. Manapság egyre kevesebben, és a legtöbbször a falvakban, valamint az elcsatolt területeken, de – Istennek hála – egyre többen érzik, hogy elválaszthatatlanok a településük történelmétől, és nem hívők is részt vesznek megmentésükben. Talán mire megújul egy-egy csodálatos emléke a népi vallásosságnak, nekik is igazodási pontul szolgál majd.
Császárné Kollár Tímea Annamária
