lajos

Húsvét régen és most – Földváry megmondja

A kommunizmus ugyan világi ünnepet csinált a karácsonyból, de hiába propagálták „fenyőünnepként”, hiába csináltak kampányt a Télapónak, hogy ne Szent Miklóst várják a gyerekek, a legtöbb ember szívében a Karácsony Jézus Krisztus születése maradt. Igaz, ha a pártfunkcionárius vagy a besúgó megkérdezte, hogy ki hozza az ajándékot, talán nem az volt a válasz, hogy a…

Tovább

Testületi után – Adok-kapok a Tankerület új vezetőjének eljárása okán

Napirend előtt ezen az ülésen igen sok képviselő szót kért. Gergely István (BVE) érdeklődött, hogy az Esze Tamás utcai besüllyedő oszlopokkal kapcsolatban megtörtént-e már a tábla kihelyezése. Tóth Ferenc (BFE) sikertörténetként utalt az Aradi utcában működő kutyafuttatóra, de azt kérte, hogy válasszanak le egy részt a kisebb testű kutyák számára, valamint a Kesjár-iskola melletti játszótér…

Tovább

Sport Mindenkié Budaörsön – sportnap április 27-én

Április 27-én, vasárnap minden a mozgásról, közösségről és élményekről szól a Budaörsi Városi Uszoda, Sportcsarnok és Strand (BVUSS) területén! A „Sport Mindenkié Budaörsön” rendezvény célja, hogy összehozza a szabadidősport és a versenysport világát – egy napon, egy helyszínen, minden korosztálynak! Időpont: 2025. április 27. (vasárnap) Helyszín: BVUSS, 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A belépés ingyenes!…

Tovább

Új tavasz – törvényi szigorítás a kerti munkákról

Idén új szabályok léptek életbe a zajkeltő kerti munkákkal kapcsolatban. Jobban oda kell például figyelnünk, hogy mikor nyírjuk le kertünkben a füvet, ha ugyanis megszegjük a frissen hozott előírásokat, akár több száz ezres bírságot is kaphatunk. Az idei évtől az általános szabályozás szerint a zajvédelmi rendeletek a következő előírásokat tartalmazzák: Lényeges azonban tudni, hogy az…

Tovább

Budaörsi foci – balszerencsés vereség Érden

Az utolsó pillanatban kapott góllal szenvedett vereséget Érden a Budaörs SC1924 az NB III. Északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A Pest megyei derbi végig küzdelmes, harcos meccset hozott, inkább a mezőnyjáték dominált, túl sok helyzetet nem dolgozott ki egyik csapat sem. Aztán, amikor már-már elkönyvelhettük a gól nélküli döntetlent, a 91. percben a hazaiak betaláltak, így…

Tovább

Új kerület, töretlen bizalom – interjú Czuczor Gergellyel, a Fidesz helyi választókerületi elnökével

Törvényi kötelezettségének eleget téve a Magyar Országgyűlés több vármegyében jelentősen átalakította az országos egyéni választókerületeket. A módosítások értelmében Budapesten kettővel kevesebb, Pest vármegyében viszont kettővel több körzet lesz. Az egyik érintett terület Pest vármegye 02. számú választókerülete, amelybe Budaörs is tartozik. A változásokról dr. Czuczor Gergelyt kérdeztük, aki a Pest vármegye 2. számú választókerület fideszes…

Tovább

Országjárás’2025 – Fülöp Attila Budaörsön

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára volt a vendég a Fidesz-KDNP Országjárás rendezvénysorozatának budaörsi állomásán. A rendezvényen előbb Czuczor Gergely, a körzet Fidesz-KDNP-s választókerületi elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Fülöp Attila következett, aki beszédében ismertette az Országjárás célkitűzéseit. Mint mondta, az állampolgárok április közepén kapják meg a Voks 2025 véleménynyilvánító népszavazás kérdőívét tartalmazó levelet. Ebben egyetlen…

Tovább

Budaörsi foci – vereség hazai pályán

A Puskás Akadémia II. csapatát fogadta és 3:1-re kikapott a Budaörs SC1924 csapata az NB III. Északnyugati csoportjának 23. fordulójában. A meccs pedig jól indult, Gál révén a budaörsiek szereztek vezetést a 14. percben, a vendégek azonban Magasföldi és Jablonszkij révén még az első félidőben fordítottak, majd a második félidőben Bontas révén növelni is tudták…

Tovább

Budaörsi kézi – vereség Kisvárdán

Kikapott a Moyra-Budaörs csapata a Kisvárda vendégeként a női NB I. 20. fordulójában. A hazaiak szünetben három góllal, 17:14-re vezettek, előnyüket a második félidőben növelni tudták és végül 31:22-re nyertek. Buday Dániel csapata főként a találkozó utolsó negyedében nyújtott gyenge teljesítményt, az utolsó 15 percben ugyanis mindössze három gólt lőttek. A Moyra legeredményesebb játékosa most…

Tovább

Otthonunk, Budaörs – február és március II.

A helyi svábság szép hagyománya volt, hogy a szőlősdűlők szélein, és magánházak előttképoszlopokat – németül Bildstock, helyi elnevezéssel olykor Pütstatl – emeltek. Jelölhették a dűlőkhatárát, készülhettek hálaadási céllal, fogadalomból, vagy halálesetek, járványok emlékére is. A 2. világháború végén még 40-50 képoszlop is volt a településen, de sajnos a kitelepítés után, akommunizmus évtizedei alatt a legtöbbjük…

Tovább