Kilenc nap alatt közösségi összefogással készülhet el a Hazajárók sorozat hiányzó 11 epizódja. A 429 részt megélt sorozat története új fordulatot vett: az alkotók és a támogatók közösen mutatják meg, hogy egy közösség ereje akkor is utat tud építeni, amikor egy korábban járható út lezárul.
Egy kikövezett út valódi értéke
Szűk két hete szomorúan, de reménykedve írtam arról, hogy egy tollvonással, indoklás nélkül szüntette meg az MTVA azt a sorozatot, amely politikai véleménynyilvánítás nélkül mutatta be a Kárpát-medence elszakított tájegységeit, nemcsak megismertetve velünk, nézőkkel azokat, hanem életünk részeivé is tették. Úgy fogalmaztam, hogy amikor van kikövezett út, természetesnek vesszük a létét, és sokszor a valódi jelentőségét csak akkor látjuk, miután szétzúzták.
Kilenc nap alatt közösségi összefogás született
Kilenc nappal a megszüntetés belejelentése után közösségi összefogással elkészül az a 11 rész, amelyre – 429 epizód után – az új köztelevízió nem tartott igényt. Valójában nem a 11 részre mondott nemet az új vezetés, nem a 11 „kimaradó” tájegységre, amelyek ugyanúgy ezeréves történelmünk részei, hanem a határon túli és az anyaországi magyarság összetartozására mondtak nemet. Egy olyan sorozat méltó befejezését akarták ellehetetleníteni, amely a Kárpát-medence egységét szimbolizálta nem csak földrajzi, hanem történelmi és kulturális értelemben is.
Az érték nem mérhető pusztán számokban
Azonnal előkerültek a patikamérlegek, nézegették rajta, hogy hány részt hányan néztek meg, osztottak-szoroztak, mérlegeltek, hogy megérte-e leforgatni az epizódokat. Az értékmentés és az értékteremtés pénzben és lájkokban méricskélése sötét jövőt sejtet. Mi lesz a következő lépés? Múzeumbezárások, mert nem tolonganak a látogatók? Könyvtárak lelakatolása, mert digitális korban élünk? Skanzen helyett virtuális séta, mindjárt MI-vel generált látvánnyal? Egy-egy emléknapon, amikor koszorúkat helyezünk el, számolgatnunk kellene, hogy a régen elhunyt hőseinknek nem lenne-e elég egy szál virág? Halottak napján még a nem hívők is mécseseket vásárolnak, meggyújtják azokat, mert a szeretet nem múlik el.
A Hazajárók és a közös gyökerek
A Hazajárók bemutatták azokat a tájakat, amelyeket szeretünk, és amelyikek egyikében-másikában majdnem mindannyiunknak vannak gyökerei. Őseink hamvai nyugszanak a földben, még akkor is, ha nincs már síremlék, és talán már temető sem, ahová mécseseket rakhatnánk, ha lehetőség nyílna rá. De élnek még magyarok e tájegységeken, akik a megmaradásukért küzdenek, sok helyütt csak egy-egy falu, vagy néhány család, akiknek erőt adhatunk, mert egy valódi közösség fundamentuma a szeretet és a segítségnyújtás, nem a közös gyűlölet.
„A nemzeti összetartozás győzelmet aratott” – így fogalmaztak az alkotók, de az ismert és ismeretlen támogatók nem csak a sorozat befejezésének a lehetőségét teremtették meg 9 nap alatt, nem csak egy-egy követ tettünk le sokan az új útra, hanem egy közösség kovácsolódott össze.
Egy új út kezdete
Szűk két héttel ezelőtt ez volt az utolsó mondat írásomban: Reméljük, hogy a rombolás miatt építendő új út sokkal messzebb vezet majd, mint amit az alkotók eredeti célként kitűztek.
Tegnap a Hazajárók alkotói eképpen foglalták össze érzéseiket: „Eddig hittünk benne, de most már tudjuk: a Hazajáró útja valóban végtelen. És ez a közös út, amin együtt járunk Veletek: maga a cél.”
„Összetartozunk. Lélektől-lélekig!”
„Összetartozunk. Lélektől-lélekig!”
(Földváry)
