Az örsiek 1596-os kitelepítése után még kilencven év telt el Buda visszafoglalásáig. Miért váratott magára ilyen sokáig a fordulat, és hogyan őrzi az ostrom emlékét a budaörsi Törökugrató legendája?
Az örsiek kitelepítésétől a zsitvatoroki békéig
A középkor során a tatárjárás és több pestisjárvány is megtizedelte a helyi lakosságot, sőt, földrengéseket is rögzítettek a fennmaradt dokumentumok, de az utóbbiak leginkább a javakban tettek kárt. A török hódoltság alatt sokan haltak meg a támadások alatt, az életben maradottakat pedig évtizedeken keresztül sújtotta a kettős adóztatás, a kondomínium. A tizenöt éves háború hosszabb időszakra hadszíntérré változtatta a környéket, és ezek az események az örsiek 1596. április 6-i kitelepítéséhez vezettek.
1594-95-ben komoly sikereket ért el a Habsburg vezetésű keresztény koalíció, amelynek célja a török kiűzése volt a Magyar Királyság területéről, de Buda török kézen maradt. A háborút 1606-ban a zsitvatoroki béke zárta le, amely Bocskai István közvetítésével valósult meg Habsburg Rudolf és Ahmed szultán között. Ugyan lényeges területi változások nélkül zárult le a háború, de következményeképpen megkezdődött az oszmán-török uralom hanyatlása Magyarországon. Ezen időszak alatt azonban Örs is lakatlan puszta volt már csupán, hasonlóan Horhihoz, Csikhoz és Bobaldhoz.
Miért fordult a bécsi udvar figyelme nyugat felé?
Az 1606-ban a Habsburgok és az oszmán-török birodalom között megkötött zsitvatoroki béke miatti fegyvernyugvás végül igen hosszú ideig fennmaradt. A törökök belső válsággal küzdöttek, így nem volt realitása a birodalom nyugati terjeszkedésének, a Habsburgok számára pedig Európa konfliktusai váltak egyre hangsúlyosabbakká, így a hódoltsági területek felszabadítása teljesen lekerült a napirendről a bécsi udvarban. Az 1618-ban kitört harmincéves háborúra sokáig vallásháborúként tekintettek, de valójában az európai hegemónia volt a tét, legfőképpen a háború utolsó szakaszában: Franciaország és a Habsburgok a kontinentális Európa vezető hatalmi tényezői státuszáért, a svédek pedig az északi területek birtoklásáért folytatták a háborút. A hatalmas emberi és anyagi veszteségekkel járó harmincéves háborút a vesztfáliai békekötések zárták le 1648-ban. Következményei közül a Magyar Királyságot a leginkább az érintette, hogy a Német-római Császárság széttagoltsága tovább folytatódott és a Habsburg-ház leginkább a közép-európai területeire koncentrált. Felszámolta a rendiséget, majd abszolutista államszervezet alakított ki. Erdély és a felső-magyarországi vármegyék szempontjából viszont a háború sikerrel zárult: I. Rákóczi György különbékét kötött III. Ferdinánddal (linzi béke, 1645), így sok tekintetben sikerült megtartani azokat az eredményeket, amelyeket Bethlen Gábor II. Ferdinánddal 1621-ben megkötött nikolsburgi békéje biztosított.

Zrínyi téli hadjárata és a vasvári béke
Zrínyi Miklós felismerte, hogy a török kiűzéséhez magyar nemzeti hadseregre lenne szükség, és kiváló hadvezérként az 1664-es téli hadjáratban komoly sikereket ért el a törökök ellen. Ám hiába hozott eredményeket, terület-visszafoglalásokat a két éven keresztül zajló újabb háború a törökkel, a Habsburg császár, I. Lipót szégyenteljes békét kötött Vasváron. Így majd csak 1683-ban, amikor a törökök Bécset ostromolták, indult el a török kiűzése a hódoltsági területekről.
XI. Ince pápa és a Szent Liga
XI. Ince pápa kezdeményezésére 1684-ben jött létre a Szent Liga, amely arra volt hivatott, hogy összehangolja a törökök elleni harcokat, egyesítse azokat az államokat, amelyek részt kívántak venni az oszmán-török birodalom elleni háborúban. A pápa nem csak hatalmas anyagi segítséget nyújtott ehhez, hanem fontos diplomáciai sikereket is elért. A Habsburg Birodalom természetesen azonnal elfogadta a Vatikán segítségét, de a Lengyel-Litván Unió és Velence csatlakozása a pápa erőfeszítéseinek volt köszönhető. A szövetséghez 1686-ban Oroszország, a bajor, a szász és a brandenburgi választófejedelemség, valamint Svédország is csatlakozott. A legkomolyabb gondot XIV. Lajos, francia király okozta, aki ugyan a pápa kérésére 20 éves fegyverszünetet kötött a Habsburgokkal, hogy nem kelljen kétfrontos háborút vívni, de ezt megszegte, amely késleltette a török kiűzését a Magyar Királyság területeiről.

Buda ostroma és a Törökugrató legendája
A Szent Liga megalakulásakor a Bécset ostromló török hadsereget, amelyet Kara Musztafa nagyvezír vezetett a Habsburg erőknek lengyel segítséggel sikerült legyőzniük, akik Párkánynál is győztek és kiűzték a törököt Esztergomból. A következő évi sikertelen budai ostrom után 1685-ben Érsekújvár várát foglalták vissza a keresztény csapatok, majd 1686-ban ismét Buda felszabadítására indultak. Augusztusban török felmentő sereg igyekezett Buda felé, amelyet Érd környékén állítottak meg. Ehhez a cselekményhez kapcsolódik a Törökugrató legendája is, amelyről Filipszky István helytörténész így írt:
„Amikor 1686-ban, Buda visszafoglalásáért ostrom folyt, a törökök a várbeliek megsegítésére nagy felmentő sereget küldtek. A felmentő sereg egy részét Szolimán pasa, a török sereg vezére a hegyeken keresztül be akarta juttatni a várba úgy, hogy az ostromlók gyűrűjét áttörje. Ezzel a felmentő sereggel ütközött meg községünk határában, a mai Törökugrató-hegytől a Bia felé nyúló síkon, a Fekete-mocsár környékén, amelyet ma Morast Ackernek hívnak. Nagy és véres harc után
miénk lett a győzelem. A törökök menekültek, amerre láttak. A török vezér ismerte a terepet, tudta, merre fekszik vár, és csak nyargalt fel a hegyre, remélve, áttörhet majd a várhoz. Egyszerre megtorpant a ló, magasra ágaskodott. Hatalmas szakadék tátongott előttük. Függőlegesen meredő sziklaszakadék tetején voltak. Se előre, se hátra, semerre
nem volt üt a menekülésre. Előttük mélység, hátul és oldalt a diadalmas üldözők. A török vezér nem akart fogságba esni. Látta, hogy a túlerővel nem szállhat harcba. Gyorsan bekötötte a lova szemét, sarkantyúzva nekiugratott a mélységnek. Repült a lovas a mélységbe. Összezúzva, holtan találtak rá. Az üldözők ámulva, megrökönyödve nézték a török halált nem ismerő bátorságát, elszántságát. Ettől kezdve nevezik ezt a hegyet – melynek régen Hatvantulkos-hegy volt a neve – Törökugratónak.”


A hódoltság vége és az elnéptelenedett falvak sorsa
A másfél évszázados török hódoltság időszaka az 1699-es karlócai békével ért véget, bár a Temes vidékéről csak később sikerült az oszmánokat kiszorítani. Fontos kiemelni, hogy török kiűzése sok nemzet fiainak győzelme volt, és természetesen szép számmal harcoltak magyar katonák is a keresztény seregekben. Ennek ellenére a Habsburg Birodalom fegyverrel elfoglalt területként tekintett a Magyar Királyságra, I. Lipót császár megtiltotta magyar haderő felállítását, leromboltatta a kővárakat, megszüntette a kurucok és a hajdúk kiváltságait, és nem magyar nemzetiségű katonákból állíttatta fel a határőrezredeket. A török kiűzése után sok évtizedes Habsburg elnyomás vette kezdetét Magyarországon.

Az elnéptelenedett Örs, Csik, Bobald és Horhi a hódoltság utolsó évtizedeiben az óbudai uralom része volt, amelyet még 1659. június 30-án I. Lipót császár adományozott a Zichy családnak úgy, hogy akkor még török fennhatóság alatt volt. A törökellenes háború után e család birtokolta Pilis vármegye majdnem teljes területét, és újjáépítették a vidéket.

(Földváry)
