Az előző részekben többször utaltam rá, hogy Budaörs területén négy falu is létezett az államalapítástól a török hódításig. Ezek közül kettőnek nem maradt fenn a neve még földrajzi névként sem, szemben Örssel (Budaörs) és Csikkal (Csiki-hegyek). Az egyik Horhi, amelynek a területén évezredeken keresztül folyamatosan éltek (a Hoszúréti-patak közelsége miatt), és amelyik – vicus Teuto néven – a római korban fontos település volt. A másik pedig Bobald, amelyről nagyon kevés adattal rendelkezünk.

A középkori Budaörs falvai és a kereskedelmi utak jelentősége
Az utak nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy melyik időszakban hol létesült lakott település. A római korban készült utakat természetesen a későbbi időszakokban is használták, de felértékelődtek más nyomvonalak is. Budaörs mai főútja az igen kelendő, a délnémet városok piacaira lábon hajtott magyar marhacsordák terelési útvonala volt. Arról van adatunk, hogy csak egyetlen egy városban a sok közül – Nürnbergben – önmagában rengeteg, 70 ezer szarvasmarhát fogyasztottak el egy évben a mohácsi vész előtti időszakban. Ez az egy adat is jól mutatja, hogy milyen kimagasló volt kereslet a kiváló minőségű magyar lábasjószágok iránt.
Természetesen a legnagyobb jövedelmet Örsnek és Csiknak az hozta, hogy a közeli Buda piacain értékesítették kiváló minőségű borukat, amit a „korcsolyások”, vagyis a borszállítók vittek a fővárosba, sok más termékkel együtt. Örshöz hasonlóan Csik település is királyi birtok volt, és a Mészárosok útja arra haladt tovább, így nem csak Örs lakosai profitáltak az út forgalmából is, hanem a nyugatabbra fekvő Csik falu is. A borosgazdák nem csak jelentékeny mennyiségű bort tudtak eladni a számos szomjas hajtónak (hajdúnak), hanem értékesíteni tudták nekik egyéb terményeiket is: zöldséget, gyümölcsöt. De vevőre akadt az itt sütött kenyér, a szalonna, a méz és a mézsör is, sőt, különböző szolgáltatásokat is nyújtottak az itt élők az itt áthaladóknak.

Csik falu története és középkori temploma
Csik (Szék, Chek, Cheek írásmódokkal) neve személynévből ered, és területe bizonyosan lakott volt már a kora Árpád-korban. Első fennmaradt oklevele szerint 1296-ban már önálló templommal rendelkezett (valójában korábban, a XI. században épült), a kápolna a régi Csiki csárda helyén állt a Huszonnégyökrös-hegy oldalában.

1395. április 29-én Zsigmond király azt írta esztergomi káptalannak, hogy az Örs (Wrs) és a Szék (Chyk, Csik) birtokon lakó királyi jobbágyoktól ősi kiváltságaik és jogaik ellenére tizedet ne követeljenek. Királyi alapítású faluként Csik is több alkalommal szerepel a „Sasadi tizedper” dokumentumaiban, hiszen Örshöz hasonlóan itt sem volt egyetértés abban, hogy a dézsmát a veszprémi püspökség budai főespereségének, vagy az esztergomi érsekségnek fizessék-e be.
Templomos helyként Csik faluban is sor került a pápai tizedösszeírásra, amely szerint a plébános neve Miklós volt, és 5 garast fizetett. A templom védőszentjeként Szűz Máriát tisztelték. A későbbiekből János és Jakab nevű plébánosokat is megörökítettek az iratok.
A Szent László-i törvény alapján minden temetőnek egy kápolna mellett kellett lennie. A régészek a csikit nem találták meg, de mivel később a kápolna megsemmisült, és teljesen más funkciója lett a területnek, talán felszámolták. Dr. Mester Edit régész a közeli Ló-hegy oldalában viszont sírokra bukkant. E leletről így írt: „A sírok kelet-nyugati tájolásúak és koporsó nélküli, egyszerű csontvázas temetkezések. Viszonylag kis mélységben voltak, és szerencsésen megmenekültek az újkori bolygatástól. Az egyik csontváz antropológiai vizsgálata szerint húsz év körüli nőt temettek itt el. A sírok feltételezhetően a középkori Csik falu temetőjéhez tartozhattak.”
Szőlőművelés és borkereskedelem a középkori Csik faluban
Csik a Királyok útjának, a később Mészárosok útjának nevezett út két oldalán terült el, a mai Törökugrató, régi nevén Hatvantulkos hegy és a Huszonnégyökrös-hegy között.
Lakói az örsiekhez hasonlóan királyi szolgálónépek voltak, és bár kevesebb bevételük volt, mégis jobb módú falunak számított. Szőlőt a mai Huszonnégyökrös-, a Kecske-, a Ló-, az Út-, valamint a Törökugrató hegyek oldalában műveltek.
1346-ban Veydner Hanus budai polgár átengedte Csik faluban egyik szőlőjét vejének. Hanus Katalin nevű lányát, Becsei Tőttösnek, egy visegrádi királyi ajtónállónak fia, Miklós vette el. 1404-ben Keszei Péter budai polgár Örmény Mártonnak tartozott 260 akó borral és 12 forinttal, így elzálogosította csiki szőlőjét az adott évi szüretig. „Kipréselt borban kötelezi magát, hogy a termésből megfizeti neki tartozását, oly módon tartja a bort a kádban, miként e vidéken Kesző Péter szomszédai körös-körül eladásra kitenni szokták.” Az írás szerint addig nem árulhatta, amíg vissza nem fizette a tartozást.
A faluban lévő szőlőparcellák eladása itt is igen hamar megkezdődött, és a dűlők értékeítése miatt a környező községekhez hasonlóan csökkent a lakosság száma, hiszen az tulajdonosváltás után a pénzből a helyiek Budán vettek házat, és az itt lévő szőlőket már csak művelték a továbbiakban, de nem itt éltek. 1526-ban Bíró Orbán és Bíró Mihály bizonyítottan szőlőbirtokkal rendelkeztek Csik faluban, és valószínűleg itt is éltek, hiszen a török támadáskor hősi halált haltak kőházukban.
Bobald, Budaörs legkevésbé ismert középkori faluja
Bobald – neve a Boba személynévből származik – a legkevésbé ismert falu a négy közül, hiszen nem volt templomos falu, így az egyházi összeírások nem említik. Annyi sejthető, hogy a falu a Törökugrató környékén terült el, közel a Mészárosok útjához, így a falu jövedelmei is hasonló tevékenységekből származhattak, mint Örsé és Csiké. Az Árpád-kori település emlékét a mohácsi vész előtti időszakból csak egy oklevél őrizte meg:
„A zágrábi káptalan bizonyítja, hogy Széchy Péter mester fia Miklós, Szlavónia és Croatia (Horvátország) bánja, azon 30 budai márkát, melyet Aykai András fia János nővérének Margitnak és a néhai Pál fia Lászlótól származó Márton, László, Miklós és Istvánnak néhai nagynénjük (Margit és az ő nővére) Katalin javaiból hitbér és hozomány címén ígért, megfizette.” A birtokok Bobag és Chaba területén feküdtek, az oklevél 1348. április 18-én íródott Zágrábban.

A Budaörs mai területén fekvő négy középkori magyar falu sorsát az oszmán-török hódítás temérdek más településhez hasonlóan hosszú időre megpecsételte. Arról, hogy hogyan néptelenedett el a környék 1526 után, a következő részek szólnak majd.
(Földváry)
