Budaörs római kori múltja jóval gazdagabb, mint azt elsőre gondolnánk. A mai város területén egykor Teuto nevű, városias szerkezetű település állt, amely fontos szerepet töltött be Aquincum vonzáskörzetében. Az „Évezredes Budaörs” cikksorozat negyedik részében a kezdetektől egészen a markomann háborúk pusztításáig követjük végig a mi „Aquincumunk” történetét.
Teuto, a római kori Budaörs települése
A Kárpát-medence nyugati része 4 évszázadon keresztül a Római Birodalom része volt, erről cikksorozatom előző részében olvashattak. A terület igen sokáig a Pannonia Inferior nevet viselte, majd a római jelenlét végén Valeria provincia néven szervezték újjá. Ugyancsak írtam már az előző részben arról, hogy a Budaörs területén lévő falu (vicus) neve is fennmaradt, ami különlegességnek számít. A mi római településünk a Herculius pagus (kerület) területén helyezkedett el, és TEUTO volt a falu neve.
Mint minden más római település – sőt, általánosságban a korszak települései – vagy vízparton, vagy főutak mellett helyezkedett el, szerencsés esetben mindkettő adott volt. Teuto esetében is erről volt szó, hiszen a Hosszúréti-patak, amelynek partja évezredek óta lakott volt, eleve biztosította a megfelelő elhelyezkedést, amihez hozzájárult az, hogy itt vezetett át az Aquincumból Savariába tartó út. Jeleztem már azt is, hogy Teuto az első olyan feltárt civil település, amely városias elrendeződést mutatott, de nem volt város. A lakosok az évszázadok során az aquincumi tisztviselők, a leszerelt veteránok, és a mindenhonnan ideköltöző kézművesek és kereskedők voltak, számukra ideális helyszín volt a letelepedésre, a helyi őslakosok pedig eleve is itt éltek. Nem csak lakóházak alkották a városias civil falut az utcasorokon, hanem középületeket és szentélyeket is építettek, sőt, külön ipari negyed is működött. Olyan gazdag Teuto leletanyaga, hogy több részben ismertetem őket.
A Kamaraerdei-dűlőn elhelyezkedő 11 hektáros területen majdnem ezer (!) objektumot tártak fel a régészek. Lakossága a falu virágkorában megközelítőleg 500 fő volt, bár a Valeria provincia időszakában már csak a fele, és nagyjából ekkora lakosságszáma volt a falunak a római területfoglalás első kétszáz évében is.
A rómaiak megjelenése Budaörs környékén
Ugyan Augustus császár diadalittasan tette közhírré, hogy legyőzték a pannon törzseket, de annak vajmi kevés köze volt Pannónia provincia megszervezéséhez. Hiszen a provincia nagyobb részén nem éltek tömegesen pannon törzsek, akik egyébként illír népcsoport voltak, hanem jobbára a kelták, és a korábbi őslakosok lakták a Dunántúlt. Olyannyira „békésen” került a terület római kézre, nem pedig a pannonok legyőzése okán, hogy hamarabb kezdte el Tiberius császár megszervezni a provinciát, mint ahogy a légiók elértek a Duna vonalához, amely a birodalom limese lett évszázadokig, mint az köztudott. Ez az esemény Claudius és a Flavius császárok időszakára esik, előbbi alapította egyébként Savaria városát, de majd csak utóda, Nero idejében jelentek meg a rómaiak Budaörs környékén (is). Az ebből az időből származó leletek esetében nemigen lehet megkülönböztetni a késő kelta és a kora római objektumokat, ami biztos, hogy a Vespasianus (a Flavius dinasztia alapítója) császársága alatti időkből már több római tárgy került elő az itteni lelőhelyekről.
Romanizált kelták és a római életmód megjelenése
A Kr. u. 1. és 2. század fordulóján már megnövekedett a terra sigillaták száma, amely kerámiákat Itália és Gallia területén állították elő. Ebben az időszakban még a keltákra jellemző félig földbe mélyesztett gödörlakásokban éltek a helyiek, a falak vesszőfonatosak voltak, felettük nyeregtető, de a katonaként szolgáló és leszerelő helyiek egyre több római szokást honosítottak meg a településen. Néhányuknak a neve is fennmaradt a leleteken: SABINUS és FELIX. A vesszős falak helyett megjelentek a kőfallal megtámasztott sárga agyagfalak, sőt az üvegablakok és a téglatető is. Néhány házat már freskók díszítettek. A helyben készített használati (kerámiák, stb.) és dísztárgyaik (ékszerek, stb.) még a kelta ízlést tükrözték. A római temetőben, ahonnan ebből a korból főképpen földsírok kerültek elő, olyan női ékszerekre bukkantak a régészek, amelyek egyértelműen a kelták női viseletének jellegzetességeit viselték magukon, például szárnyas fibulákat, amikkel mindkét vállon megtűzték a ruháikat. De már kőbe vésett latin nyelvű feliratokat is találtak a sírköveken, amelyekből a legkorábbi lelet, egy töredékes sírsztélé az 1. századból származik. A 31 éves kelta hölgy neve VERIUGA volt, SUADUTIO lánya. Ő még nem rendelkezett polgárjoggal, de már részben romanizált életmódot élt, hasonlóan NONNUS-hoz, BUSASIUS fiához, akinek a síroltár töredékét találták meg a régészek.
Aquincum felemelkedése és Teuto első virágkora
A nagy változást azt hozta el, hogy Aquincum városi rangra emelkedett Kr. u. 124-ben, így a környék falvaiban is megjelentek a felszíni cölöpházak és a kőépületek. Ekkor szervezték meg Herculius pagust, és a kerületnek Teuto lett a vezető faluja (vicus).
A budaörsi Teuto falu első virágzása ez az időszak, bár a lakók még mindig döntően a romanizált kelták voltak. Megváltoztak építkezési és étkezési szokásaik, és egyre jelentősebb számban vásároltak olyan kerámiákat (edényeket, tálakat, csészéket), amelyek már nem a messzi tájakról érkeztek, hanem a közeli Aquincumban gyártották őket. Néhány kerámián a Resatus-pecsét látható, ami tulajdonképpen egy „védjegy”, mivel Resatus a provincia leghíresebb fazekasmestere volt.
Veteránok, római polgárok és Teuto lakói
Hadrianus császársága idejében a többségi eraviszkusz őslakosoknak egyre nagyobb lehetősége nyílt polgárjoghoz jutni, például a falu egy-két gazdag törzsi előkelő családjának.
Mivel a császár megkönnyítette a polgárjog megszerzését, így azok a helyei családok, akiknek fiai elit alakulatokban szolgáltak, szintén polgárjoghoz jutottak. De nem csak a helybéliek költöztek vissza leszerelésük után szülőhelyükre, hanem a máshonnan származó veteránok is szívesen telepedtek itt le, házasodtak ide. Az akkori viszonyok között ugye Aquincum is közelinek számított, de volt egy még közelebbi állomáshelye is a katonáknak, amely a Hosszúréti-patak torkolatánál épült fel: egy castellum (a mai Albertfalva területén). Talán ott, talán Aquincumban szolgált az a fiatalember, aki valahol egy nyugati provinciában látta meg a napvilágot, de itt hunyt el 25 évesen. MAGNUS fia volt, a neve: TITUS SULPICIUS IUSTUS és római polgárjoggal rendelkezett, így jelenleg, amíg nem kerül esetleg elő más lelet, ő a legrégebbi ismert római polgár, akit Budaörs területén temettek el az 1. század második felében, vagy a 2. század elején.
Vallási emlékek a római kori Budaörsről
Vallási emlékeket is sikerült feltárni, a most ismertetett korai római korból maradt fent például egy istennőszobor feje, amelyet az egyik kőépületben találtak meg. 11 cm magas maga a fej, ami valószínűleg festett volt, a haja pedig kontyformában megfaragva. Fejére félhold alakú diadémot mintázott az alkotó, így vagy Junót, vagy Vénuszt, vagy pedig Dianát ábrázolja.
A markomann háborúk pusztítása
A markomann háborúk azonban megtörték az egyre inkább virágzó és gazdag település fejlődését. A markomannok és a kvádok (germán népcsoportok) 167-170 környékén áttörték a dunai limest, és később megtámadták a civil településeket is. Elpusztították Teutot is, amelyről a vastag égésrétegek tanúskodnak. Felgyújtották a házakat, és rengetegen estek áldozatul a támadásnak, vagy elhurcolták őket rabszolgaként északabbra, ráadásul a pestis is végigsöpört a területen.
Végül Marcus Antoniusnak sikerült békét kötnie, így a 2. század végén a település újjászületett, amiről a következő írásom szól majd.
(Földváry)
