Ha egy párt, vagy egyesület magas támogatottsággal bír, azt igyekszik megtartani, még azon az áron
is, hogy simán szembemennek a saját elveikkel, meggyőződésükkel, ha úgy adódik. Számolnak,
ötleteknek, mérlegelnek, közvélemény-kutatásokat rendelnek meg, hogy ilyen-olyan ügyek
felvállalása mennyit visz, vagy mennyit hoz.
Budaörsön a BFE-nek már nem hoz semmilyen döntés sem újabb szavazókat, így már nem a szavazatszerzés a cél, hanem a szavazatmegtartás. A városvezetés növelni tudta a támogatottságát a közelmúltban az ideköltözőkkel, mint azt már egy korábbi cikkemben bemutattam, de még most is próbálkoznak ezzel.
Sajnos Budaörs „vízszintesen” ugyan már megtelt, de „függőlegesen” a Helyi Építési Szabályzat – hangsúlyozom: helyi, nem pedig budakeszi szabályzat – továbbra is elősegíti a lakosságszám növelését. Ahol mostanában építkezés van, az szinte biztos, hogy több szintes lesz, és az is, hogy társasház.
Megalapozottan állítom, ismerve az összes szavazás pontos eredményeit, hogy a polgármester
támogatottsága, igaz nem jelentős mértékben, de évről évre csökken, a BFE képviselőié pedig
érezhetően apad. Így egyre fontosabb szerephez jut az a bizonyos cselekvéscsomag, amit én
szavazatvesztési kalkulátornak nevezek.
Volt a múltban több olyan téma is, amelyeknél a kalkulátor biztos pirosan és őrülten villogott, talán
még szirénázott is, hiszen évtizedes örökzöld problémák lettek belőlük, sokáig érdemi döntés nélkül.
Ilyen volt például a kutyafuttató-ügy. Mindenképpen legyen, semmiképpen ne legyen, mégis legyen,
de itt és ott kizárt, hogy megvalósulhasson.
Mindenki ragaszkodott hozzá, de igazából egyik képviselő sem a saját választókörzetében akarta megvalósítani. A kutyatulajdonosok szerették volna. A nem kutyatulajdonosok egy része is, de úgy, hogy mindenképpen a város másik végében legyen.
Egy szó, mint száz, a kutya a legtöbb gazdi számára valóban családtag, ráadásul a lakótelepen, társasházakban még annyi mozgási lehetősége sincs szegény ebeknek, mint a kertes házakban, így ez lényeges megoldandó probléma volt.
A megmaradt kevés zöldfelületek jó részén viszont játszóterek voltak, pihenő parkocskák padokkal, amelyek nem erre a célra készültek. Irgalmatlan hosszú ideig ment a huzavona, aztán végül a Budaörsi Kutyabarátok Egyesülete lépésekre szánta el magát. Még egy lakossági fórumon is egymásnak feszült a mellette és ellene tábor, és nem meglepő, hogy a demokrácia nevében igencsak ímmel-ámmal nyilvánult meg a városvezetés, mondván „bokszolják le” ők, akkor nem húzzák ki a gyufát senkinél.
Költői a kérdés, hogy vajon miért nem született egy mindenki számára elfogadható jó megoldás
akkor, amikor még több szabad terület volt? Miért húzódott több mint tíz évig a kutyafuttatók ügye?
Bizony azért, mert a szavazatvesztési kalkulátor pirosan villogott. Ugyanis rengeteg kutyatulajdonos
él Budaörsön, és ha kimondta volna a városvezetés, hogy nem lesz kutyafuttató, az komoly
népszerűségvesztést okozott volna.
Attól meg ugyanúgy nagyon tartottak, hogy mit szólnak majd azok a lakók, akinek nincs kutyája, viszont a megvalósításra kijelölt terület közelében élnek. Persze ilyen helyzetekben azt skandálják a döntéshozók, hogy meg kell vizsgálni minden aspektusból, egyeztetni kell az érintettekkel, ja és hatástanulmány is szükséges, ami amúgy amolyan jolly joker lap a pakliban, ráadásul jó sokat ki lehet számlázni érte a kiválasztottaknak.
De a világcsúcs az az érv volt, hogy sajnos nincs rá elég megfelelő hely. Hát mégis ki a bánat építtette ennyire be ezt a várost? Ki nem gondolt arra, hogy maradjon elég zöldfelület? Ugyanők, akik a szavazatvesztéstől való félelmükben sokszor magánvéleményükkel is szembementek.
Most pedig újra itt egy „kutya nehéz” ügy, a tűzijáték. Vajon milyen álláspontja lesz a budaörsi
„nagykutyáknak”? Erről szól majd következő írásom.
(Földváry)
