Mondják, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Ez valóban sokszor igaz, de nagyon sok politikus mögött is állnak hosszú éveken, akár évtizedeken keresztül biztos támaszok, néha kisangyalok, sokszor kisördögök, akik nélkül nem lenne minden ugyanaz. Legutóbbi cikkünkben a rettenthetetlen budaörsi polgármester, Wittinghoff Tamás árnyékos felét igyekeztünk kivesézni, és a végén azzal szembesültünk, hogy hiába értünk körbe, fényt nem nagyon találtunk egyik oldalon sem. Pedig mögötte is állhatna egy kisangyal, aki mutatja a helyes utat, azonban mi egészen mással szembesültünk, ennek pedig semmi köze se a fényhez, se a jótettekhez, hiába közeledik a karácsony.
A magát liberálisnak aposztrofáló, ám láthatóan diktatórikus hajlamokkal rendelkező Wittinghoffnak van ugyanis egy jobbkeze, de talán egyszerűbb rossz szellemnek titulálni az illetőt. Mai hősünk ugyanis az a Vágó Csaba, aki jó húsz éve súgja Wittinghoff fülébe a mesterterveket, akit azonban sajnos nem a jóságos nagybácsi szerepében láthatnak a budaörsiek. Mint újkori liberális, természetesen a szavakban hisz a tettek helyett, a szép szólamokkal pedig már két világra való feloldozást nyert az emberiség összes bűnére.
Egy tanácsadó, egy régi jóbarát szerepe sosem elhanyagolható, Vágó Csaba, a liberális idol pedig igen aktív, így könnyen világossá válik, hogy milyen ember is ő. Manapság csak az a jó CIVIL, aki baloldali, aki erősen liberális, aki haptákba vágja magát, ha meghallja az SZDSZ szót és erősebben ver a szíve, ha a régi elvtársakra gondol. A civil persze nevében legyen független, és már készen is vagyunk. Vágó Csaba is ízig-vérig CIVIL (illendő nagybetűvel írni), a Civil Bázis alapítója Budaörsön, aki a város számára igen fontos eseményekkel foglalkozik, legyen ez tanártüntetés, szociális dolgozókért való kiállás, egészségügyiek gyámolítása. Persze csak szavakban. Vágó Csaba ugyanis tüzes agitátor, a régi leninista módszerek pedig láthatóan száz évvel később is élnek, a lényeg ugyanis a folyamatos hergelés. Mert ez a budaörsiek érdeke, vagy nem? A független és civil Vágónak azért érdemes még néhány retorikai leckét venni a régi nagyoktól, hiszen Trockij, Berija és a többiek meggyőzőbbek voltak, de láthatóan így is rendkívül büszke magára.
Vágó igazi általános kontár, imádja a tüntikézést, a fellépéseket, ilyenkor pedig ki szokott térni arra, hogy a „hatalom a népé”. Igen szép szlogen és igaz is. A kommunistáknál akkor szokott csak gond lenni, amikor a választásokon nem őket bízzák meg kormányzással és a tiszta választások általában így szoktak végződni, de ők akkor sem esnek kétségbe. Vágó elvtárs sem jön zavarba attól, hogy a nép valóban döntött, immár egymás után negyedszerre bízta meg kétharmados kormányzással a nemzeti oldalt, óriási huszárvágással ugyanis azt mondja, hogy ŐK a nép, és kisebbség az igazi többség. Tiszta, civil gondolatok, ugye? De mi köze is van ennek Budaörshöz? Semmi. Azon kívül, hogy Wittinghoff polgármester jobbkeze a baloldal országos politikáját hozza be a városba, hogy szánalmas beszédeivel országos ismeretségre tegyen szert. Arról beszél, hogy nincs demokrácia, mert nem a baloldal nyert, és most se felejtsük, Vágó Csaba CIVIL. Ezek az emberek sosem változnak. Mindig köntöst kell felvenniük, hogy eltakarják az emberek elől, hogy kik is ők valójában. A szép szavak, mint szolidaritás, kiállás, segítség csak úgy ömlenek a szájukból, de aki végig figyel, az meghallja azt is, amikor ellenállásról, leszámolásról beszélnek, és jó kommunistaként az ellenfelet vádolják meg azzal, amit ők csinálnak. Diktatúráról fröcsögnek, amikor nem fogadják el a demokratikus változtatásokat, fűt-fát ígérnek és a felforgatásban hisznek.
Valóban ezeknek az embereknek a kezében van a legjobb helyen egy Budapest környéki békés agglomerációs kisváros? Hiszen annyiszor leírtuk már, hogy sokkal jobb lehetne Budaörsön, mennyi lehetőség, fejlesztési ötlet és terv létezik. Az emberek békét, nyugalmat és fejlődést szeretnének, nem kommunista forradalmat azok ellen, akiket a többség megválasztott. Nem olyan embereket akarnak, akik teli szájjal beszélnek, a kisemberekre hivatkoznak, majd a legszegényebbeken verik le a saját impotens politikájuk következményeit. Nem Vágó Csabákra és Wittinghoff Tamásokra van szükség Budaörsön, ezt a változást azonban akkor lehet majd összehasonlítani, ha 2024 júniusában más út mellett döntenek a választók. Mert a hatalom tényleg a népé.
Szabó Gergő, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese