Fergeteges hangulatú, teltházas előadások, fellépések nagyjából kétnaponta Egertől, Debrecenig. Címszavakban így néz ki Berecz András előadóművész idei tavaszi hadjárata. Május 16-án mi budaörsiek is ízelítőt kaphatunk a népszerű ének- és mesemondó egyedi stílusú előadásából, hiszen e napon a Jókai Mór Művelődési Házban vendégeskedik „Félbevágott pipafüst” című előadásával. Berecz Andrással ebből az alkalomból beszélgettünk.
Adódik a kérdés, hogyan lehet ezt a tempót energiával bírni?
Egész egyszerűen imádom csinálni, ha nem lenne, nagyon hiányozna. Végtelenül szeretem az embereket, a velük való találkozások mindig is feltöltenek. Ugyanakkor nagyon szeretem a természetet is, szeretek kicsit elvonulni, kirándulni. Ezek is sokat segítenek.
Azt gondolom az Ön művészete remek példa arra, hogy az igényes, magas színvonalú szórakoztatás is képes tömegeket megmozgatni, nemcsak a bulvárvilág időről-időre megrágott, majd kiköpött celebjei. Ezzel pedig megdönti bizonyos műsorkészítők érveit is, akik sokszor az alacsony nézői elvárásokkal magyarázzák a saját igénytelenségüket. Ön hogyan látja ezt?
Azt gondolom, nem az én dolgom megítélni mások munkáját. Én csak azt tudom, hogy amit én hurcolok le-föl magyar nyelvterületen, sőt idegen földön, jó tolmáccsal, az ki van próbálva, tehát túl rossz nem lehet. Amióta az ember a nyelvét bírja és amióta egyáltalán ez a magyar nyelv létezik, azóta a mesék is léteznek. Tehát ez egy olyan kipróbált műfaj, amelynek párja nincs. A sok mese az maga az ember, mindenféle indulatunk, vágyunk és kísérletünk, hogy ennek az egésznek értelmet adjunk, a szomorúaknak a fejét megemeljük, az elbizakodottaknak az orrára koppintsunk. Erre nagyon jó, ráadásul úgy okos, hogy szerény, mert azt se tudjuk, ki a szerző. Buborékfúvásról tehát szó se lehet, mert ugye meg van fertőzve a levegő a végtelenségig. Megcsodálandó viszont, hogy van úgy gondolat, hogy gazdátlan, de érthető. Az okos embernek sokszor az a kísértés fenyegeti, hogy érthetetlen lesz, ráadásul elbízza magát, lesodródik az emberekről és gyönyörködik saját magában. A mese viszont mindezektől nagyon távol van.
A humort sokan az egyik legnehezebb műfajnak tartják, az ember ugyanazt a viccet nem sütheti el kétszer ugyanazon a helyen, mert rögtön hiteltelenné válik. Ön honnan merít ihletet, forrást az előadásaira?
Bár, jómagam szeretek sokat beszélni, de azért szeretek más embereket is meghallgatni. Hogy ne én beszéljek mindig, hanem hallgassam a jó beszédű embereket, hiszen telis-tele van a világ olyan tréfás emberrel, akiből könnyen szakad belőlük a jó szó. Sokszor egy-egy ilyen találkozás, beszélgetés megfrissíti az előadásom. Én úgy gondolom, a munkám nagy része nem írott kultúra, hanem a szóbeliség, igazából ez működteti. Olyan vagyok, mint egy focikapus, aki a 11-es rúgás előtt figyel és koncentrál, hogy aztán el tudja kapni a kapura lőtt labdát. Én is folyamatosan figyelek és koncentrálok, hogy el tudjam kapni azokat a csodákat, amelyeket másoktól hallok. Azt pedig, hogy mennyire jártam sikerrel ezekkel, azt a közönség reagálásai remekül megmutatják.
Térjünk rá egy kicsit a mostani előadássorozatára. Félbevágott pipafüst. Ez a cím nekem kicsit olyan befelé fordulást, elmélyültséget sugall. Jól látom ezt?
Ez a gondolat egy vőfély-szövegből származik és elég talányosnak éreztem ahhoz, hogy jó címe legyen egy előadásomnak. De a lényege az, hogy a pipafüst olyan, hiába vágod félbe, az előbb-utóbb újra eggyé válik. Viszont abból a homályból, amit a füst okozott, egy pillanatra valami feldereng, aztán ismét mesés félhomály lesz. Ez a pipafüst természete, kicsit olyan, mint a mese. Neked kell egy kicsikét széthajtani, hogy „mi van e mögött, mit is akar”? Ezen az estén a vidámság és a képzelet fognak egymással kezet. A játék és a szárnyaló fantázia. Olyan öregektől szedegettem, akik valahol ezzel a képességekkel, tudománnyal születtek.
Ha már az ember veleszületett képességeiről beszélünk. Azt tudjuk, hogy Ön is a családjától kapta ezt a képességet, hiszen anyai nagyapja a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor volt. Ebből azt hiszem, adódik is a kérdés, négy gyereke közül esetleg van-e olyan, aki majdan továbbviheti ezt a tudományt? Megfogalmazódott-e esetleg valamiféle célként Önben ez?
Az számomra semmiképpen sem cél, hogy a gyerekeim engem kövessenek. Én elmondtam nekik azt, amit tudtam, elénekeltem nekik, amit tudtam. Úgy látom, ők azért viszik tovább, de nem akarom őket befolyásolni, hanem hátradőlök és várom a meglepetést. De mint mondtam, ez nem célom, nem is hajtom, nem is motiválom, de azért úgy látom, jó helyen vannak a dolgok.
Ön szerencsére rendkívül elfoglalt, keresett művészember, aki már szinte mindent elért, amit csak lehetett. De van-e esetleg még olyan, amit szeretne megvalósítani?
Mindig vannak új terveim, álmaim, sokról azonban sajnos már a megszületésük pillanatában látszódik, hogy álom is marad. De azért van számtalan olyan, ami mellett tűzön-vízen kitartok. Mondok egy-egy példát, kezdeném a szomorúbbal. Belekezdtem állatterelő, meg állatutánzó hangok gyűjtésébe. Olyanokba, amiket a természetet nagyon jól megfigyelő pásztoremberek használnak. Olyan különlegességek vannak benne például, mint például a vágyakozó hörcsög hangja, akit ezzel lehet közelebb csalni, hogy aztán a pásztorember jófajta ételt készítsen belőle magának. Ez egy nagyon izgalmas tudomány, de az igazi megvalósításra, kiadásra már sajnos nagy valószínűséggel nem lesz időm. Ami viszont sikerülhet, az a meséim lefordítása japánra. Jelentkezett nálam egy Kaoru Watanabe nevű csodálatos japán tanárnő, aki a Károli Egyetemen tanít. Ő vállalta, hogy lefordítja őket. A közös munkából pedig úgy tűnik, nemcsak könyv lesz, hanem közönséget szervez, tehát én úgy nagyjából másfél havonta japánoknak mondok magyar mesét. És már az is szerveződik, hogy esetleg Japánba is ellátogatunk néhány előadás erejéig. Ez olyan dolog, ami miatt sok mindent félretettem, hogy ez megvalósuljon. Egyszerre kaland és gyönyörűség. Szóval a számtalan megvalósíthatatlan álom mellett szerencsére sok megvalósult is van. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, én azon ritka emberek közé tartozom, akiknek kijutott az, hogy azt csinálhassák, amit szeretnek. Azt szoktam mondani, nem tudok szebbet-jobbat álmodni annál, mint amit elértem.
-fela-
