Arany Agancs – lapunk címét, mint ismert a Budaörs történelmében is jelentős szerepet játszó Zichy-család címere, a koronából kiemelkedő szarvasagancs-pár ihlette. Úgy gondoltuk, érdemes egy kicsit jobban megismernünk a Zichy-család évszázadokon átívelő történelmét. Ehhez pedig segítségül Zichy Pált kértük, aki amellett, hogy az ősi főnemesi család leszármazottja, jelenleg a Magyar Történelmi Családok Egyesületének elnöke is.
A Zichy-család talán az egyik legismertebb főnemesi família a magyar történelemben. Mikor jelenik meg először a család neve az iratokban?
Az első feljegyzések a 13. századra tehetők, mégpedig a Zala megyei Zajk település kapcsán. Akkor még egy kisbirtokos nemesi családként. Alapvetően a katonai vonalhoz köthetők a család korai történelmi megjelenései, például Károly Róbert idején Esztergomban, vagy Nagy Lajos Király udvarában. Maga a család felemelkedése az újkorban egy bizonyos Zichy Istvánnak köszönhető, aki veszprémi várkapitány volt és előbb bárói, majd grófi címet kapott a 17. században. A törökök elleni harcának elismeréseként a királytól megkapta Várpalotát és vártartományait, valamint a Veszprém megyei Vázsonykő várát és a hozzá tartozó uradalmat. Ez utóbbi településhez köthető a család grófi ágának egyik előneve, a vázsonykői. A másik előnév a zicsi, amely a Somogy megyében található, Zics településhez kapcsolódik, ahol a családnak több birtoka is volt. De visszatérve Zichy Istvánra, az ő leszármazottai adták a család főnemesi ágát, míg nagyapjának fivére, Zichy György leszármazottai maradtak a köznemesi ág. Ez az ág azonban már kihalt. Az utolsó köznemes Zichy a festő Mihály volt, aki 1906-ban halt meg fiú utód nélkül. A Zichy-család történelme rendkívül gazdag és szerteágazó, a családnak rengeteg ága van. A Zichyk az évszázadok során rengeteg magas tisztséget betöltő katonát, majd politikust, államférfit, tudóst adtak, jó és – ne legyünk álszentek – rossz példákat is. A kommunista időszak más hasonló családhoz hasonlóan minket se kímélt. Rengetegen kényszerültek külföldre menni, így napjainkra gyakorlatilag az Egyesült Államoktól Ausztráliáig élnek a család leszármazottjai.
Térjünk rá egy kicsit a család Budaörshöz is kapcsolható történelméhez. Ez mikor, hogyan kezdődött, meddig tartott?
Ha már az újság neve Arany Agancs, akkor kezdeném egy ezzel kapcsolatos érdekességgel. A családi legendárium szerint a címerben azért szerepel szarvasagancs, mert a család egyik őse vezette át Hunort és Magort a Meotisz mocsarán, miközben a csodaszarvast üldözték.
Ami pedig a budaörsi Zichy-családot illeti, ők a família időközben már kihalt, óbudai ágát képviselték. Zichy István volt az, aki a törökök kiűzése után kapott 1659-ben I. Lipóttól jutalmul birtokokat, többek között Óbudán, a Pilisben, valamint Budaörsön és környékén is. A régió azonban a török elleni folyamatos harcok miatt teljesen elnéptelenedett, így merült fel a németek betelepítése, amelyre egészen pontosan 1718 és 1720 között került sor. Bercsényi Zsuzsanna, gróf Zichy Péter felesége volt az, aki segítette a német betelepülőket. Ő kötötte meg 1721-ben azt a szerződést is, amely többek között kimondta, hogy adókedvezményben részesülhetnek azok a családok, amelyek vállalják, hogy szőlőt telepítenek. A Zichy-család aztán 1766-ban egy pereskedés után elveszítette a budaörsi birtokait. Azok visszakerültek a király tulajdonába. Összesen tehát valamivel több, mint száz évet volt a családé Budaörs, de úgy gondolom tevékenységük évszázadokra meghatározta a település történelmét. Ez idő alatt templom és iskola épült itt és Budaörs szép lassan egy virágzó településsé vált.
Ahogy azt korábban említettük, Ön a Magyar Történelmi Családok Egyesületének az elnöke. Mit lehet tudni erről a szervezetről? Mik a fontosabb feladatai?
Az egyesület mintegy 30 évvel ezelőtt alakult, jómagam négy éve töltöm be az elnöki posztot. A szervezet elsődleges célja, hogy összefogja a történelmi családoknak tagjait, közösséggé formálja őket, hogy mindazok, akik hasonló háttérrel, gondolkodásmóddal rendelkeznek, ne érezzék azt, hogy elszigeteltek, egyedül vannak. A kommunista rendszer e régi családok kapcsolati hálóját megpróbálta teljesen szétzúzni, de szerencsére nem sikerült teljesen. A Magyar Történelmi Családok Egyesülete az első elnök, Nyáry János kezdeményezésére alakult meg 1994-ben abból a célból, hogy a történelmi családok kapcsolati hálóját a kommunista rombolás után visszaépítse. Amint azt az egyesület alapítása óta eltelt időszak is megmutatta, a családok tagjainak többsége hasonlóan gondolkodó, hazafias érzelmű, erős társadalmi tudattal rendelkező egyének, akiknek a közös, összehangolt tevékenysége a társadalom egészére pozitív hatással lehet. Ami pedig az egyesület működését illeti, rengeteg előadást, programot, úgynevezett klubesteket szervezünk. Havonta egy alkalommal a Márai Sándor Művelődési Házban találkozunk, ahová a tudomány szinte minden területéről hívunk előadókat a történelemtől, az építészeten és a kultúrán át a tengerbiológiáig. Ezek nyitott, mindenki által látogatható programok. Nagyon fontos rendezvényünk az évente egyszer megrendezett bál, amelynek általában a Stefánia-palota ad helyszínt. Tagja vagyunk az európai nemesi szervezeteket tömörítő hálózatnak a CILANE-nak (“Commission d’information et de liaison des associations nobles d’Europe” – Európai Nemesi Egyesületek Tájékoztató és Kapcsolattartó Bizottsága), melyen keresztül kapcsolatot tartunk hasonló európai egyesületekkel. Ezen a szervezeten keresztül rengeteg külföldi vendég is érkezik a bálunkra Budapestre. E rendezvénnyel több célunk is van, egyrészt magának a régi báli kultúrának újjáélesztése, másrészt pedig egyfajta országimázs építés is. Megmutatni az ide érkezőknek azt, hogy Magyarországnak milyen gazdag történelme, építészeti, zenei kultúrája és gasztronómiája van. Igyekszünk ennek megfelelően nagyon komoly színvonalú műsort is szervezni egy-egy ilyen estre. De természetesen nemcsak a külföldiekre gondolunk, hanem például az „elsőbálozó” magyar fiatalokra, akiket igyekszünk segíteni például tánc- és etikett oktatással, megmutatni nekik is sok mindent a régi – és remélhetőleg újjáéledő – báli kultúrából. Idén ugyanakkor egy rendkívül fontos rendezvénysorozattal is készülünk. Szépapám, Zichy Géza zongoraművész halálának 100. évfordulója van, ebből az alkalomból szervezünk egy előadás- és koncertsorozatot. Róla érdemes azt tudni, hogy úgy lett zongoraművész, hogy 14 évesen az egyik karját elveszítette vadászbalesetben. Emellett komoly zenetudós is volt, az Operaház intendánsaként is tevékenykedett, a Konzervatórium elődjének tekinthető Magyar Zenedének volt 43 éven át a vezetője. Liszt Ferenc jó barátja volt, ő maga is komponált a koncertezés mellett. Mindemellett írt egy könyvet is arról, hogyan lehet fél kézzel élni, egyfajta segítségként az első világháborús hadirokkantaknak. Ezt a könyvet szeretnénk a centenáriumi év alkalmából újra kiadni. Itt szeretném megemlíteni ugyanakkor azt is, hogy ennek a rendezvénysorozatnak a munkálataiba már bekapcsolódott a családi szervezetünk, a Zichy Örökségért Alapítvány is, amelyet tavaly hoztunk létre abból a célból, hogy segítsünk minden olyan kezdeményezést, amely a Zichyk történelmének kutatását, jobb megismerését segítheti.
Így a történelmi családok kapcsán beszélt arról, hogy számos, hasonló háttérrel rendelkező ember közössége. De ez a bizonyos háttér személy szerint mit adott Önnek?
Azt gondolom, komoly útravalót, identitást ad az, hogy a családom története szerves része a magyar történelemnek. Bár, erről talán édesapám, Zichy Mihály tudna többet mesélni, aki történészként kutatta is a család egyes tagjainak munkásságát is. Általa én is jobban megismerhettem azokat, akiknek a tevékenysége, élete példaértékűnek tekinthető. Hogy egy konkrét és hozzám nagyon közeli esetet is említsek, nagyapám, Zichy Péter történetét hoznám elő. Ő jogi egyetemre járt, de diplomázni végül a második világháború kitörése miatt nem tudott. Egy rendkívül művelt, több nyelven beszélő ember volt. Származása miatt a kommunista hatalomátvétel után a jövője teljesen kilátástalan lett, ezért 1948-ban megpróbálta elhagyni az országot, de az osztrák hatóságok elfogták és átadták őt a szovjeteknek. Megjárta az Andrássy út 60-at, majd öt évet töltött kényszermunka-táborokban, ebből hármat Recsken. Szabadulása után később pedig villanyszerelőként dolgozott a Közlekedési Múzeumban. Ő tehát átélte azt, hogy van egy fényes családi múlt, biztos háttér, majd ebből az egyik pillanatról a másikba az ember lezuhan valami egészen sötét valóságba, gyakorlatilag a társadalomból kitaszítottként élve tovább az életét. De ő egy pillanatig nem adta fel, mert mindvégig hitt Istenben és a Gondviselésben. Emlékiratában le is írja, hogy sokszor, amikor már szinte teljesen kilátástalannak tűnt a helyzete, mindig akadt valaki, egy jóbarát, egy rokon, egy jószándékú ismeretlen, aki segített neki azt túlélni. Ez a rendíthetetlen mély hit, amelyből a legreménytelenebb helyzetekben is erőt lehet meríteni, számomra is példaértékű.
- fela –
