A hunok, avarok, magyarok és mongolok sikere mögött nemcsak a harcmodor, hanem egy különleges fegyver is állt: a kompozit reflexíj. Mi tette ezt az íjtípust évszázadokon át a világ egyik leghatékonyabb fegyverévé? A sorozat záró részéből kiderül, miközben az Íjász Világkupa világába is bepillanthatunk.
Sorozatomban felhívtam a figyelmet a Fehér Farkas – Mónus József – szervezésében megvalósuló háromnapos Íjász Világkupára, ismertettem az íj és az íjászat történetét röviden, valamint bemutattam – szintén röviden – a hosszúíjat, a laposíjat, a számszeríjat és a japán jumit. Az utolsó részben a kompozit íjkészítésről és a reflexíjakról olvashatnak.
Míg az egyszerű íjak csak fából készültek, a kompozit íjak többféle anyagból, forradalmian új technológiával – így a kompozit (összetett) megnevezés csak az anyaghasználatra vonatkozik. A karok rugalmas fa (pl. juhar) adta az íj magját, az íj ideg felőli oldalára pedig (kompressziós oldal) halenyvvel szarut ragasztottak (például bivalyszarvból, szürkemarha-szarvból), amely ellenállt a nyomásnak. A kar másik oldalára (extenziós oldal) inat (például marhalábínt, vagy szarvaslábínt) sajtoltak és főzött bőrenyvben itatták át, amely ellenállt a húzásnak. A szarut és az ínt is csak a markolatig rétegelték fel, a kemény markolathoz és a kar merev részéhez csontot használtak. A keményfából készült szarvakat – amelyek erőkarként viselkedtek – szintén megerősítették és díszítették is csontlapokkal, agancslapokkal, szarulapokkal. Védőrétegként nyírfakérget, bőröket használtak.
A tradicionális reflexíjak tehát olyan íjak, amelyek merev szarvakkal rendelkeznek, és rugalmas karjaik az ideg – a húr – felé (reflex) és a lövész felé (deflex) is íveltek. Ezáltal nagyon hatékony lesz az energiaátadás, rendkívül megnövelve a kilőtt nyíl sebességét. A fa nyílvesszőkre ragasztással vagy bandázsolással madártollakat rögzítettek, a nyílhegyeket pedig a legtöbbször vasból öntötték, majd élezték.
A történelmi ismertetésben már kitértem rá, hogy az asszírok és más mezopotámiai népek már igen korán készítettek kompozit íjakat, sőt már reflexíj kialakítással is, de azt nem jelenthetjük ki, hogy ott alakult ki. Az egyiptomi ásatásokon is találtak, de a legnevesebb íjfeszítő népek az eurázsiai sztyeppén éltek. Az első lovasíjász nép a szkíta volt, sokan nekik tulajdonítják a kompozit reflexíj kifejlesztését, amely nagyon rövid volt, nagyjából cm-es fesztávval. A hosszúíjakkal szemben átlagosan 3-400 méterre vittek, de távolabbra is tudtak lőni velük, és a páncélt is átütötték a nyílhegyek.
Asszír, szkíta-szarmata, hun és avar tradicionális íjakat annak ellenére gyártanak ma is, hogy e népek már kihaltak, de a leletek segítségével rekonstruálták őket. A hun íj már 400-500 méter lőtávolságú volt, és szemben a szimmetrikus szkíta íjjal, a hun íj karjai aszimmetrikusak voltak. Ők használták először a csontmerevítéseket. Az avar íj a hunhoz volt hasonló, de ajzatlan állapotban a karok egyenesebbek voltak, az íj visszahajlását csak a merev szarvak biztosították. A kazár íjaknak viszont nem csak a merev szarvai, hanem a rugalmas karjai is visszahajlottak, így ajzatlanul C alakot formázott az íj.
A magyar íj is rövid kompozit reflexíj volt ajzatlanul C alakú, a honfoglalás kori sírokban talált íjak rekonstruálása alapján. A szarus oldalon rövidebb volt, mint 1500 mm, és a karok szélessége nem haladta meg a 45 mm-t. A szarvlemezek a könyöktől a szarvcsúcsig merevítették a szarvat. A markolat szöge nem volt több mint 180°, a felajzott íj szarvainak szöge legfeljebb 45° volt.
A kiváló magyar lovasíjászok rendkívül mozgékonyak voltak, így gyors rajtaütésekkel tudták meglepni az ellenfelet. Biztosan és gyorsan lőttek, de nem csak előre, oldalra, hanem hátrafelé is. A fegyelmezett magyar könnyűlovasság kiválóan manőverezett, így pontosan végre tudták hajtani az előre kialakított haditervet. Ha kiválasztották a csata megfelelő helyszínét, kisebb lovascsapatok csalták oda az ellenfelet.
A Magyar Királyság már európai keresztény államként próbálta feltartóztatni az 1241-ben több irányból betörő mongol seregeket, akiket tévesen nevezünk tatároknak. Igaz több rossz döntés, szervezettségi hiba jellemezte a magyar stratégiát Muhinál, de a források szerint a vereség ellenére hazánkban szenvedték el a mongolok legsúlyosabb veszteségeiket, mivel minden nagyobb falu lakossága szembeszállt. Sőt, majdnem 50 év múlva újabb támadásokat intéztek a mongolok hazánk ellen, amelyeket sikeresen visszavertek a magyar seregek.
A mongol lovasíjászok húrzsámollyal is ellátták íjaikat, de nem csak a kiváló fegyver volt egyedülálló hadi sikereik záloga, hanem a harcmodor is. A magyarokhoz hasonlóan gyors mozgású lovasíjászaik sokszor használták a megtévesztést, a tömeges nyílzáport, amikkel szétzilálták az ellenfél seregeit.
Ugyancsak húrzsámolyosak volt a török íjak is, de rövidebb szarvakkal készítették őket, így a minden addiginál nagyobb távolságra lehetett lőni velük. Hasonló íjakat készítettek a koreaiak, a mandzsuk pedig hosszú szarvval látták el íjaikat.
A lőfegyverek elterjedésével ugyan véget ért az íjak több ezer éves használata fegyverként, de vadász- és sporteszközként továbbra is használatban maradtak. A tradicionális íjakat továbbfejlesztve megjelentek a recurve (visszacsapó) és a compound (csigás) íjak, és természetesen új anyagokkal cserélték le a hagyományosakat az íjak és nyilak gyártásakor (üveg- és szénszálak, magnéziumötvözetek, alumínium, műgyanták, műanyagok, stb.)
Magyarországon és sok más országban a sztyeppén az elmúlt évtizedekben egyre többen ápolják az íjkészítés, az íjászat, a lovasíjászat hagyományát. Nem csak tradicionális fegyvereket készítenek a mesteremberek, hanem viseleteket varrnak, régi ételeket főznek, élővé teszik ezáltal a hagyományt. Többek között a Fehér Farkas és családja, Kassai Lajos, Molnár Dávid, Homonnai Csaba íjászok nevei ismerősen csengenek ugyanúgy, mint az íjkészítőké, például Grózer Csabáé. A szarus magyar reflexíj és a Kassai-féle lovasíjász módszer hungarikumunk, a Fehér Farkas pedig jelenleg a világ legjobb távíjásza.
Látogassanak el minél többen a versenyre, ahol nem csak a versenyszámokat tekinthetik meg, hanem megismerkedhetnek például a belső-mongóliai Sur Kharvaa céllövészettel is. Nomin Borjigin mutatja majd be a hagyományos mongol céllövő szakágat.
A magyarok nyilairól szóló idézetet mindenki ismeri, így én mással zárom a sorozatomat, egy táltos szavaival: „Az íj a íjász kinyújtott keze.”
A Fehér Farkas által szervezett Íjász Világkupa idei állomásai Törökbálint, július 17. – Esztergom, július 18. – Tököl, július 19. Részletek: https://archery-worldcup.com/
(Földváry)
