A Budaörsi Sport Club oldalán számoltak be a vezetőedzők az elmúlt szezon eredményeiről:
Ahogy azt szurkolóink megszokhatták, a szezon közben minden fordulót követően beszámolunk utánpótláscsapataink eredményeiről, közöljük az összeállításokat, a tabellán elfoglalt aktuális pozíciót, na meg természetesen a vezetőedzők értékeléseit. Nemrég Rajnay Attila utánpótlás szakvezetőnk számolt be az elmúlt idény tanulságairól, ezúttal pedig a vezetőedzők értékelték honlapunknak csapataik szezonbéli teljesítményét.
U19
19 éveseink 55 ponttal (18 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség) a 14 csapatos bajnokság 4. helyén végeztek.
Kaszás Attila értékelése:
Az U19-es csapat életében minden évben a nyár fontos kérdése, hogyan sikerül egy, a pályán és azon kívül is jól működő csapattá gyúrni a korosztályban második évüket kezdő és az U17-ből érkező játékosokat. Ez ebben a bajnoki szezonban egészen gyorsan sikerült, az őszt összességében sikeresnek is mondhatjuk. Több olyan játékosunk akadt, aki ebben az időszakban annyit fejlődött, hogy bekerült a felnőtt csapatunk keretébe. A bajnokságban is jól szerepeltünk, hiszen sok mérkőzést nyertünk, és – bár becsúszott egy-két olyan vereség, melyekért elsősorban csak magunkat okolhatjuk – a második hely is elégedettségre adott okot. A tél aztán bőven hozott változásokat a keretünkben, hiszen néhány játékosunkat, az egyéni fejlődésük érdekében elengedtünk más klubokba. Sajnos többen hosszabb időre (akár az egész szezonra) kidőltek sérülés vagy betegség miatt, illetve szerencsére akadt olyan játékosunk is, aki egész tavasszal a felnőtt csapatban szerepelt, így viszont az U19- ben nem lépett pályára. A felsoroltak miatt a létszámunk jelentősen megcsappant, és több esetben kényszermegoldásokat kellett alkalmaznunk – belső védő poszton például egész tavasszal középpályások játszottak. Komoly kihívás volt ez a helyzet mindannyiunknak, viszont jó lehetőséget biztosított több tehetséges U17-es játékosunknak arra, hogy az idősebbek között bizonyíthassanak. A csapat ezek mellett is képes volt a tavaszi szezon során hét mérkőzésből álló győzelmi sorozatot építeni, és így az utolsó fordulókig reális esélyünk volt dobogós helyen végezni, ami végül sajnos nem jött össze. Összességében egy nagyon mozgalmas éven vagyunk túl, aminek sok nagyszerű pillanata volt, és ezúton szeretném megköszönni játékosaink, az edzőkollégák és a vezetőség munkáját! Vannak olyan személyek a klubban, akik a háttérben rengeteget dolgoznak azért, hogy minden feltétel adott legyen a játékosok és edzők munkavégzéséhez, ezért hatalmas köszönet Menyhárt Attila technikai vezetőnek, Miklós Áginak és Farkas Zsoltinak, akik a felszereléseinket is karban tartják, és a mérkőzéseinkre az ellátmányunkat is elkészítik, illetve szintén óriási hála Szűcs Csenge és Tömösközi Ricsi játékosaink sérüléseinek kezelése, illetve rehabilitációja területén végzett munkájáért! Külön köszönet továbbá a pályák, a létesítmény karbantartóinak, valamint a honlap és a Facebook oldal működtetőinek!
U17
Az U17 40 ponttal (12 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség) a 13 csapatos bajnokság 6. helyénzárt.
Markos Marcell értékelése:
Tavaly nyáron kezdtük el a közös munkát a 2009-es korosztállyal, és már az első napokban azt éreztem velük kapcsolatban, hogy egy rendkívül izgalmas, tehetséges csapattal tudok együtt dolgozni az évben. A hatodik helyen végeztünk a tabellán, azt mondják, hogy a tabella sosem hazudik, én azt érzem, hogy maradt a csapatban bőven pont, amivel egy-két helyezéssel is feljebb kerülhettünk volna. A célunk nem az volt, hogy a tabellán minél előkelőbb helyezést érjünk el, hanem az, hogy a játékosok 90 percen keresztül a Budaörs stílusát képviseljék a pályán: kezdeményezően, domináns futballt mutatva, ez két–három mérkőzést leszámítva sikerült is. Amiben még fejlődni kell, hogy mentálisan minden mérkőzésbe 100 százalékosan álljanak bele, mert nagyon ingadozó volt a teljesítményünk, bármelyik csapat ellen volt esélyünk, de bármikor bele tudtunk szaladni egy nagy pofonba is. Külön kiemelném, hogy az egész év során ennél a korosztálynál volt a legmagasabb az edzéslátogatottság, 16–20 játékossal tudtunk folyamatosan dolgozni, ami a játékosok hozzáállását és elhivatottságát mutatja. Ennek az edzésmunkának meg is volt az eredménye, góljaink döntő többségét a mérkőzések utolsó harmadában szereztük, rendre fizikálisan az ellenfeleink fölé emelkedtünk. Említésre méltó, hogy a tavaszi szezonban 2010-es játékosok is pályára tudtak lépni nálunk, amit teljesítményükkel és edzésmunkájukkal kiérdemeltek. Valamint a 2009-es játékosok közül hatan is rendre segítették az U19-es korosztályunkat a második félévben, amit szintén teljesen jogosan érdemeltek ki a srácok. Összegezve egy nagyon tehetséges és alázatos csapattal tudtam együtt dolgozni, akikben rengeteg potenciál van és éhesek a sikerre. Szeretném megköszönni a játékosoknak az egész éves munkáját, nagy élmény volt számomra, hogy velük dolgozhattam.
U16
Országos bajnokságban szereplő 16 éveseink 26 ponttal (7 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség) a 12 csapatos bajnokság 7. helyén végeztek.
Váczi Dániel értékelése:
Ha a tabellára pillantunk, akkor mindenki elégedett és büszke lehet a csapatra, mivel a csapat a 7. helyen zárt ugyanannyi ponttal mint a 6. helyen előttünk végzett Pécs. Őszhöz képest tavaszra a csapat nem csak pontokban gyűjtött többet, hanem a mutatott játék is szemmel láthatóan fejlődött. Játékunk sokkal kombinatívabb, tudatosabb volt, ennek is köszönhetően tavasszal szinte minden csapat ellen fel tudtuk venni a versenyt, és több számunkra pozitív, váratlan pontszerzést is sikerült abszolválni. Összességében elégedett vagyok a srácok hozzáállásával, teljesítményével. Köszönöm az egész éves munkájukat, nagyon várom már a következő szezont, kíváncsian várom, hogyan tudunk tovább fejlődni, mind egyénileg, mind csapatszinten. Az egyesület minden dolgozójának, vezetőjének, kollégámnak köszönjük az egész éves segítségüket, támogatásukat a szezon során! Mindenkinek jó pihenést és kellemes nyári kikapcsolódást kívánok!
U15
U15-ös együttesünk 33 ponttal (10 győzelem, 3 döntetlen, 13 vereség) a 14 csapatos bajnokság 7. helyén végzett.
Lehotka Botond értékelése:
Bizakodva vártuk a tavaszi szezont, mivel a téli átigazolási időszakban sikerült két olyan játékost igazolnunk, akik egyértelmű erősítést jelentettek a keret számára. Sajnos a különböző sérülések miatt egyikük sem volt megfelelő állapotban a felkészülés során, így nem tudtak azonnal a csapat segítségére lenni. A felkészülésünk ennek megfelelően nem sikerült jól. Az utolsó négy felkészülési mérkőzésen 19 gólt kaptunk, és a bajnokságot is két vereséggel kezdtük. Különösen a Tatabánya elleni mérkőzés maradt bennem hiányérzetként, mert úgy érzem, hogy játékosállomány és egyéni minőség tekintetében előrébb jártunk ellenfelünknél. A sok kapott gólhoz ugyanakkor a saját játékfelfogásunk is hozzájárult. A szezon során minden ellenféllel szemben felvállaltuk az egész pályás letámadást, ami a játékosok fejlődése szempontjából fontos volt, ugyanakkor nagyobb kockázatot is jelentett. A szezon közepe és második fele már sokkal jobban alakult. Az alacsony edzéslétszám miatt elsősorban egyéni képzés jellegű foglalkozásokat tartottunk, csapattaktikai elemeket csak korlátozottan tudtunk gyakorolni. Ennek ellenére a játékosok egyéni fejlődése jól látható volt, ami ebben a korosztályban továbbra is az egyik legfontosabb szempont. Az utolsó mérkőzésen aratott nagyarányú győzelemmel sikerült bebiztosítanunk a szezon közben kitűzött célunkat. Összességében úgy gondolom, hogy eredményes időszakon vagyunk túl. Természetesen maradt bennünk némi hiányérzet, ugyanakkor ha figyelembe vesszük, honnan indultunk a nyáron, és milyen körülmények között dolgoztunk az év során, akkor nem lehet okunk panaszra.
U14
Országos bajnokságban szereplő 14 éveseink 22 ponttal a 14 csapatos bajnokság 12. helyén fejezték be az idényt.
Suth Balázs értékelése:
A mögöttünk hagyott idény kiemelten fontos mérföldkő volt a csapat életében, hiszen ez volt a gyerekek első nagypályás éve. Az átállás a nagyobb játéktérre és a módosult taktikai követelményekre komoly feladat elé állította a társaságot. Sajnos az első félévben több nehézséggel is meg kellett küzdenünk. Ami a csapategységet illeti, az őszi szezonban nem sikerült azonnal megtalálni az összhangot; a játékosok között és a csapaton belül is több probléma adódott, ami hátráltatta a közös munkát. A nagypályás játékhoz szükséges taktikai elemek, alapelvek megértése és pályán való alkalmazása a vártnál lassabban haladt. Az őszi meccsek korai szakaszaiban koncentrációs hibák miatt sok könnyű gólt kaptunk, ami gyakran rányomta a bélyegét a mérkőzések végeredményére is. A téli alapozási időszak hozta meg a fordulópontot. Ekkor célzottan a fenti hiányosságok javítására törekedtünk, aminek a tavaszi szezonban egyértelműen látszott az eredménye: fegyelmezettebbé váltunk, a srácok sokkal jobban betartották a kért alapelveket. A mérkőzések eleji megingásokat minimalizáltuk. A tavaszi fordulókban minden csapattal sikerült szoros, ki-ki meccset játszanunk, még a bajnokság élvonalához tartozó együttesek ellen is. Bár az elért eredmények számszerűen (pontokban, tabellán) nem mindig tükrözték hűen a befektetett munkát, a mutatott játék és a pályán látott szerkezet egyértelmű fejlődést mutat. A srácok fejlődése – a játékosok egyéni képességeit és a nagypályás rutintalanságot figyelembe véve – normális és egészséges ütemben halad. A tavaszi szezonban látott hozzáállás és játékkép kifejezetten biztató a jövőt tekintve. Ha ezt a munkát és mentalitást visszük tovább, a következő szezonban a számszerű sikerek sem fognak elmaradni. Köszönöm a játékosok munkáját és a szülők egész éves támogató segítségét!
U13
Márton Dávid értékelése:
A szezon során jó közösséget alkottak a gyerekek. Egy-két apróbb negatív dologtól eltekintve jó hangulatban teltek az edzések, egymást pozitívan erősítették a játékosok, támogatták a társukat. A vereséget és a nehezebb időszakot néhány játékos rosszul kezeli, velük beszélgetni kellett a szezon során négyszemközt, hogy megértsék, ez ugyanúgy része a játéknak, mint a győzelem. A mérkőzéseken pályára lépők jó felfogásban és szemléletben próbálták az alapelveket megvalósítani, ami biztató volt. Védekezés fázisban a képességekből adódóan vannak hiányosságok, főleg az egyéni védekezés tekintetében. Láttam az alapelvekre való törekvéseket, de sebességben és dinamikában van nagy lemaradás. 2–3 játékos együttműködésében már jobb a helyzet, hiszen egymást kisegítik, ha a labdáshoz legközelebb védekező játékost átjátssza az ellenfél. Csapattaktikai téren a kezdeményező védekezésünk a pálya minden részén megjelent a bajnokságban. Ebben agilisak és együttműködők a gyerekek, de az egyéni képességek hiánya miatt voltak benne hibák. Egyéni támadójáték tekintetében vannak kifejezetten kreatív és jó képességű játékosaink. Ez a kreatív, agilis támadójáték olykor átcsapott egyénieskedő támadójátékba, amiből a csapat nem profitált. Amikor ezek a támadók kombinatívan, egymással együttműködve, az alapelveknek megfelelően játszottak, a csapat hatékonyan és eredményesen tudott szerepelni. Csapatszinten a labdabirtokló fázisban legtöbbször a saját zónás labdabirtoklás és a labdakihozatal jelent meg. Ebben a képességbéli korlátok miatt voltak komoly egyéni hibák, de az alapelvek és az együttműködés minden esetben megjelent. A játékhelyzet felismerés sok esetben megtörténik, kivitelezésbe hibák csúsznak nyomás alatt, a fejlődés ellenére is. A lehetőségekhez képest összességében sikeres szezont zárt a csapat, jól látható minden játékoson az egyéni fejlődés, megismerkedtek a gyerekek a labdarúgás szép és kevésbé szép oldalával, amit később hasznosítani tudnak nagypályán is.
U12
Lakatos Roland értékelése:
A mezociklusban előírtakat, ami a taktikai, technikai, mentális és a kondíció/koordináció volt az edzések nagy részében, el tudjuk végezni, mivel az esetek többségében megfelelő volt a létszám. Ha a gyakorlatok engedték, akkor csoportbontásban vagy a kimaradó játékosok beforogtak az adott gyakorlatba. A csapatnak és nekem is újdonság volt ez a szezon a pálya méretének, a játékidőnek és a nagyobb létszámú felállási formának köszönhetően. Három klub (Pécs, Paks, Felcsút) kiemelkedik a mezőnyből és ezekkel a csapatokkal csak időszakosan tudtuk felvenni a versenyt. A másik három klub (III. Kerület, Kaposvár, Kelen) ellen jó és hasznos mérkőzéseket tudtunk játszani. A bajnokik mellett edzőmérkőzések és egy téli felkészülési torna is szerepelt a programban. Ezeken a mérkőzéseken is különböző stílusú csapatok ellen léptünk pályára, ahol az esetek többségében megjelent a játék négy fázisa. Ezek mellett igyekeztünk hátulról építkező, kezdeményező és labdabirtokláson alapuló játékot játszani, az alapelveket szem előtt tartva. A játékosok nagy része több poszton is lehetőséghez jutott, ismerkedve az újabb posztok által támasztott követelményekkel. A bajnoki mérkőzések után egy háromnapos Balatonlellei 20 csapatos nemzetközi tornával zárult a szezon. A tornán végig megfelelő volt a játékosok hozzáállása és mentalitása. Különböző stílusú csapatok ellen léphettünk pályára, köztük egy jó erőből álló szlovák gárda ellen is. Öt győzelem, egy döntetlen, egy vereséggel és 12–6-os gólkülönbséggel végül az 5. helyezést sikerült megszereznünk. Rengeteg tapasztalatot szereztünk a szezon során egyénileg és csapatként egyaránt, amikből le tudjuk vonni a tanulságokat, amiket a jövőben hasznosítani tudunk.
Hajrá Budaörs!
