Sorozatnyitó írásom a kelták Kárpát-medencei megjelenésével zárult. A mostanit teljes egészében nekik szentelem azért, mert az időszámításunk kezdete előtti 2-300 évről a legtöbb embernek kizárólag a Római Birodalom felemelkedése jut eszébe, mivel az uralja a történelemkönyvek és ismeretterjesztő művek legnagyobb részét. Kétségtelen, hogy az ókor ezen időszakában az európaiak egyre nagyobb hányada élt a Római Birodalom területén, és az is, hogy minden tekintetben a Római Birodalom volt az uralkodó államalakulat Európában, azonban a Kárpát-medence területén csak később jelentek meg hódító szándékkal a római légiók.
A Kr. e. 3. évszázadban Róma elfoglalta a teljes Appennini-félszigetet, két háborút vívott a punokkal, és a Nyugat-Balkánon elindította első háborúját az Illír Királyság ellen. Kelet-Európa síkságain – és az Alföldön is – a szkíták éltek, a kontinens többi részén pedig rengeteg kelta törzs, akik soha nem alkottak egységes népet. A vaskori kelták Hallstatti kultúrája az Alpoktól északra fejlődött ki és onnan terjedt el, amit a La Tène kultúra követett. A Kr. e. 3. évszázadban már az Ibériai-félszigettől egészen az Anatóliai-félszigetig szóródtak szét törzseik. A ma leginkább ismert kelta törzsek (írek, skótok, gaelek, walesiek) az Ír-szigeten és Britanniában éltek és élnek azóta is, bár nyelveik egy része a kihalás szélére sodródott. A kontinentális Európából a legismerősebben ezek a kelta népcsoportok nevei hangoznak: gallok, bretonok, belgák, helvétek, keltibérek.
A kelták indoeurópai nyelveket beszéltek, de történelmükről, kultúrájukról, hiedelmeikről csak más népek forrásaiból tudunk, hiszen nem rendelkeztek saját írásbeliséggel, de a szájhagyomány útján átadott tudásnak köszönhetően kimondottan ékesszólónak tartották őket még a rómaiak is. Kultúrájuk a vashasználaton alapult, életmódjukat tekintve meghatározó volt a mezőgazdasági termelés, így kifejlesztették a gabonaőrlés technikáját, fazekaskorongot használtak, elterjesztették a szőlőművelést, valamint pénzt vertek és kereskedtek. A Kárpát-medence nyugati felén húzódott akkor az a rendkívül fontos kereskedelmi útvonal, amely a Baltikumot az Adriai-tengerrel közötte össze, és amelyet a kelták is használtak.
A Kárpát-medence területén több kelta népcsoport is letelepedett, legjelentősebbek a boiok voltak, akik súlyos vereséget szenvedtek a rómaiaktól a Pó-síkságon, és emiatt tömegesen jelentek meg a Dunától nyugatra a Kr. e. 2. században. Szövetségbe szervezték az ezen a területen élő kelta törzseket nagyjából egy évszázadig, közöttük az eraviszkuszokat is, akik már a Kr. e. 4. század óta éltek a Dunántúlon.
Az eraviszkuszok a genetikai kutatások alapján kelta-illír származásúak voltak, és nem űzték el az őslakókat, hanem együtt éltek velük. Fejér és Tolna vármegyék területén, valamint Buda környékén éltek, és a Kr. e. 1. évszázadban a központjuk már a Gellért-hegyen volt. A sánccal védett, kőből, fából és agyagból készült oppidumnak, a kelta palánkvárnak nem csak védelmi funkciója volt, hanem a kereskedelmüket is onnan irányították, és vallási központként is funkcionált.
Politeista panteonjukban rengeteg istenség volt: a mennydörgés istene Taranis, a védőistenüket pedig Teutatesnak nevezték, akinek a Gellért-hegyi szentélyt is állították. A háború istene Camulus, de békeidőben inkább Cernunnoshoz fordultak a druidák vezetésével, aki a termékenység és a vadászat istene volt. Hittek a hegyi nimfák létezésében, a tündérekben, a szörnyekben, a mindenben létező szellemekben (forrás, patak, hegy, erdő, stb.), és nagy tisztelet övezte Eponát, a lovas istennőt, akinek kultusza még a római korban is fennmaradt.
Főként tölgyfából készültek a házaik oszlopai, a falakat vesszőfonatokból készítették, és kívül-belül betapasztották agyaggal. A házban volt kézimalom, tűzhely és sütőkemence is: otthon őrölték és használták fel a gabonát. A házak mellett fémöntödék (bronz, vas) és fazekasműhelyek sorakoztak. Sok tárgyi lelet került elő a területről: kerámiák, amulettek, sírkövek és pénzérmék, amelyeket ezüstből vertek, rajtuk a népük nevével: RAVIS, RAVISCI feliratokkal.
A Budaörsön feltárt eraviszkusz faluban nagyjából százan éltek téglalap alapú házakban, amelyek részben a földbe voltak mélyítve. A nyeregtetőt a két rövidebb oldalának a közepén gerenda tartotta. Több mélyebb gödörre épült házat is találtak, amelyek alapja lekerekített téglalap alakú volt, ovális vagy egy esetben kerek. A házak körül tároló- és szemétgödröket helyeztek el. Helyben gyártották a kerámiákat kétosztatú kerek kemencékben, és a régészeti ásatás során előkerült több késő kelta edény is. Néhány piros-fehér festett sávos, vagy grafitos tárolóedényt találtak, valamint jóval többet a szürke besimított vagy simított edénytípusokból.
Nem csak helyben gyártottak kerámiát, hanem Rómából is vásároltak, mivel két házban is találtak a késő vaskorból, Augustus korából, tehát a római hódítás előttről származó terra sigillata edénytöredékeket. A terra sigillata luxuskerámia-típus volt: finom agyagból készültek korallpiros színnel, fényes külső falukat ornamentális vagy figurális reliefekkel, domborművekkel díszítették. Ezek a tárgyak nem csak a kereskedelem bizonyítékai, hanem annak is, hogy az eraviszkusz település előkelőbb tagjai tehetősebbek voltak. Az előbbieket támasztják alá a megtalált római bronz fibulák is, amelyekkel a köpenyeket csatolták össze a vállon, és a római pénzérmék is.
A római hódítást a kamaraerdei falu lakói túlélték, és beleolvadtak a megjelenő római lakosságba. Házgödreikre új lakóházak épültek rá, és a kelta kerámiák is változtak: a La Tène kultúra díszítéseit alakos és geometrikus díszekkel egészítették ki, azokkal váltották fel.
A római hódítás után a Mons Ervaviscusról – vagyis a Gellért-hegyről – az eraviszkuszok lejjebb költöztek a hegy lábához, majd fokozatosan romanizálódtak, asszimilálódtak. Szentélyük azonban – igaz akkor már Jupiterről elnevezve – még 300 évig állt a hegyen. Pannonia provinciában az eraviszkuszok által lakott környékeket a rómaiak közigazgatási egységekbe szervezték (civitas Eraciscorum), amelyek élén a praefectus állt. Az eraviszkuszok peregrinus jogállásúak lettek a birodalomban, így nem rendelkeztek teljes római polgárjoggal. Később már maguk választhattak vezetőket, sőt, Hadrianus császársága alatt a vagyonosabb vezetőik a polgárjogot is megkapták.
Vajon kik és hogyan éltek a Budaörsi-medencében a Római Birodalom fennhatósága alatt? Erről szól majd a következő írásom.
(Földváry)
