Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy a jövőben tananyag lesz az a világraszóló átverés, amelynek most még csak tanúi vagyunk, és reméljük nem leszünk elszenvedői is a választás után. Sokan nem is sejtik, hogy mihez adják a nevüket, az arcukat, a munkájukat. Olyanok is akadnak szép számmal, akik pontosan tisztában vannak azzal, mi van a nemzeti színű függöny mögött, ám nekik tetszik az, ami ott lapul, így boldogan támogatják Magyar Péter projektjét.
Amit biztosan megállapíthatunk az az, hogy a Magyar Péter-jelenséggel nem csak a történelemtankönyvekben találkozhatunk majd a jövőben, hanem a pszichológia szakon is. Valóságtagadás, téveszmék mantrázása és tömegpszichózis az eszközei annak a hatalomátvételi kísérletnek, amelynek a valódi célja a szuverenitásunk megszüntetése.
Tömérdek hangfelvétel és videó bizonyítja, hogy Magyar Péter mennyire lenézi a képviselőit, jelöltjeit, az aktivistáit, a saját szavazóit, és már önmagában ezzel át is veri az utóbbiakat, hiszen szó sincs itt semmiféle „szeretetországról”. Milyen ember az, aki a saját segítőit ilyen otrombán sértegeti? A gyalázkodásai tények, nem feltételezések, és nem is a propaganda termékei. Ezt még a tiszások egy része sem vitatja, viszont mindenféle praktikákkal meggyőzik magukat arról, hogy most őt kell támogatni, így Sehallselát Dömötörré válva várják a „megváltást”, hamis messiásuk győzelmét.
A Dömötörökkel kapcsolatban létezik egy mondás (több korból és több embertől származtatva): Óh, szent együgyűség – O sancta simplicitas!, amely igen tömören fogalmazza meg azt, hogy mekkora lelkesedéssel képesek emberek komoly munkát fektetni olyan célokért, amelyek rosszak, károsak, gonoszak. Ostobaságuk okán egyszerűen nem értik, nem látják, hogy mihez nyújtanak buzgón segédkezet, amelyet persze a „szellemi vezetőik” maximálisan ki is használnak. A Messiás, a mi Urunk Jézus Krisztus így könyörgött a hozzájuk hasonlókért: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Mert Ő valóban szeret mindannyiunkat.
Nem sértésnek szánom a sehallselátdömötörözést, mint ahogy a laposföldhívőket és az evolúciótagadókat sem sértegetésből nevezem ostobának, hanem azért, mert azok, vagy jobb esetben különféle okokból szándékosan viselkednek ostobán. A Föld laposnak tűnhetett mindaddig, amíg be nem bizonyosodott az ellenkezője, és az evolúciót addig nyilván nem is tagadták, amíg nem fogalmazták meg.
Bár már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is tisztában voltak azzal, hogy a Föld csakis gömbölyű lehet, és Darwin előtt jóval több mint kétezer évvel Anaximandrosznak, vagy éppen Csuang-Ce-nek is voltak evolúciós elképzeléseik, de ezekről a világ döntő többsége soha sem szerzett tudomást, szemben a XXI. századi Magyarországgal, ahol mindenkinek van/lenne lehetősége arra, hogy a médiából ömlő információhalmaz elemeinek a valóságtartalmát ellenőrizze. Vajon miért nem teszik?
A Sehallselát Dömötörök tehát vagy nem képesek a valóság kiderítésére és megértésére, ami sajnálatos, de bocsánatos, vagy – és ez már súlyos kérdéseket vet fel – nemes egyszerűséggel nem akarják hallani, látni az igazságot. Magyar Péter hazugságai jó vaskos könyvet tennének már ki, de ez sem számít már, amit ő mond, azt elhiszik, és szándékosan meg sem próbálják az igazságot kideríteni. Hisznek, mert hinni akarnak neki, és ezzel a hatalomátvételhez szükséges, manipulált társadalmi bázis már rendelkezésre is áll.
Sok tiszás szavazó képes lenne valós információkat keresni, sőt, sokan eleve tudják is, hogy amik Magyar Péterről és a TISZA pártról kiderültek, akármilyen undorítóak és visszataszítóak, azok bizony igazak. De nem akarnak látni és hallani, nem akarnak szembesülni azzal, hogy akikre szavazni fognak, azok valójában a multinacionális cégek érdekeit szolgálják ki, amit meg ezt elfedve hirdetnek, az csupán szemfényvesztés.
Szeretnének jobb életet, szeretnének több pénzt, szeretnének boldogabbak, elismertebbek lenni, és hinni akarnak benne, hogy ezeket egy kormányváltás el fogja hozni számukra, ami persze egy illúzió. Konstatáljuk nap, mint nap, hogy hiába próbáljuk megértetni velük észérvekkel, hogy romlani fog az életminőségük, egyszerűen nem hiszik el, mert nem akarják elhinni.
Olyan erős a vágyuk a változásra, amelyet minden pillanatban az a remény táplál, hogy nekik személyesen majd jobb lesz, hogy szinte észre sem veszik hogyan adják fel magukat, hogyan fordulnak ki önmagukból. Magyar Péter és a TISZA jelöltjei átverik a szavazóikat, rengeteg szavazójuk pedig saját magát veri át.
Részben azért, hogy ne kelljen szembesülniük azzal, hogy egy irgalmatlanul nagy átveréshez adtak pénzt, áldoztak időt és fektettek bele a szabadidejükből nem kevés munkát. Talán még nem késő mérlegelniük: megéri egy ország jövőjét kockáztatni azért, mert rossz lóra tettek? Sőt, az a ló, nem is ló, csak annak láttatja magát.
Szomorkodva olvastam a kommenteket, amikből egyértelmű, hogy intelligens emberek odáig jutottak, hogy hamis messiásukkal kapcsolatban már nem is a saját véleményüket mondják el, írják le, hanem belecsimpaszkodnak abba, amit más talált ki helyettük, és azt szajkózzák. Könnyes szemekkel nézték végig a Magyar Péterről szóló filmet, sajnálgatják, megértik, mentegetik őt. Lássuk be, profi munka volt, hiszen azt kínálta ezüsttálcán, amire vágytak: a felmentést!
Lassan tényleg el is hiszik, hogy Magyar Péter alapjában véve jó ember. Imádják a filmet, mert nem nekik kellett kitalálni, hogy miként mentsék fel saját magukat az alól a súlyos felelősség alól, hogy teljesen alkalmatlan embert akarnak a miniszterelnöki székbe juttatni, amivel tisztában is vannak. Pontosan tudják, hogy Magyar Péter nárcisztikus, hedonista és zsarolható, de a felmentő film szerint mégsem rossz ember ő, csak olykor vétkezett.
Ha pedig a miniszterelnöki kvalitásai kerülnek terítékre, akkor visszatérnek a kályhához: szem becsuk, fül befog, csak a száj marad nyitva, amin kiömlik az O1G és a hasonlók, és hogy Orbán Viktor rosszabb. Ami a világ legnagyobb hazugsága természetesen. Magyar Péter új „felmentő” jelzője az, hogy esendő. Ebben a világpolitikai helyzetben, zajló háborúval a szomszédunkban, és az eddigi legnagyobb energiaválság első szakaszában egy ESENDŐ miniszterelnöke legyen Magyarországnak?
Egyértelmű, hogy a TISZA szavazóinak jelentős többsége balliberális, akik mindig azokra a pártokra szavaztak, akik ilyen ideológiával indultak. Ők pontosan jól tudják mit takar az álnemzeti csomagolás: globalizmust, a szuverenitás teljes feladását, a migráció támogatását, genderpropagandát és igen, ha azt várja el Brüsszel, akkor Ukrajna vég nélküli támogatását, akármiről is legyen szó.
Kritizálják a szolidaritási hozzájárulást azért is, mert nem tudják, pontosan hová kerül a pénz, de egy szavuk sincsen arra, hogy az Ukrajnába kerülő csilliárdok hogy válnak magánvagyonokká. Maximálisan támogatják az LMBTQ lobbit, de abban a pillanatban, ha egy meleg férfi nyíltan vállalja a szexuális orientációja mellett a kormánypártiságát is, azonnal páriává válik a szemükben.
Rendszeresen kiállnak a nők jogaiért, de ha a nő fideszes, akkor bármikor szemet hunynak bármilyen őt ért atrocitás felett ugyanúgy, mint ahogy szemet hunynak afölött is, hogy Magyar Péter honnan jött, miből gazdagodott meg. Nekik nyilván Kapitány István és Orbán Anita a húzónevek.
Végtelenül elkeserítő szembesülni azzal, hogy azokban a választókerületekben van a legnagyobb támogatottsága Magyar Péter kész átverés show-jának, ahol a legtehetősebb emberek élnek. Krokodilkönnyeket hullajtva posztolgatnak a szegénységről, ami sajnos valós probléma, de arról megfelejtkeznek, hogy soha, megközelítőleg sem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon.
Sértegetik a magyar vidéket, mert többségükben kormánypárti szavazók, a szépkorúakat, mert sokan a FIDESZ-re fognak voksolni, szerintük ők mind-mind meg vannak vezetve. Tényleg elkeserítő, hogy harcos filantrópokként hogy nem értik meg azt, hogy emberek milliói nincsenek megvezetve, csak éppen nem tudnak havi sok tízezer forintot kigazdálkodni, ha a TISZA győzelme után nem lesz megfizethető rezsi, üzemanyag, nem lesz árrésstop, csökkennek a családtámogatások.
Az rossz válasz, hogy nem így lesz, mert a mindenben hazudó Magyar Péter fűt-fát ígér, hiszen Kapitány István konkrétan elmondta, hogy ez fog történni. Értem én, hogy a tehetősek kockáztathatnak, de az átlagos fizetésből élők viszont nem, így ha valakiben valóban van egy szemernyi együttérzés, rájuk gondoljon a szavazófülke magányában. Ha nem így tesz, akkor nézegesse a saját pénztárcáját: többkulcsos adó, vagyonadó …
Eljátszhatnám, hogy meglepődtem, hogy a volt SZDSZ-es közéleti szereplők Budaörsön Magyar Pétert támogatják, de nem lepődtem meg, hiszen ők tudják, valójában kik állnak mögötte. Viszont innentől kezdve olyan kifejezéseket, hogy drogprevenció, a családon belüli erőszak elítélése, a magántulajdon védelme, és a többi, ne ejtsenek ki a szájukon! Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Nem véletlen talán, hogy azok „viszik a vállukon” legfőképpen Magyar Péter támogatását, aki talán már nem indulnak a 2029-es önkormányzati választásokon… De amíg politizálnak, letörölhetetlen lesz a stigma.
A baloldali közéleti szereplők politikai öngyilkossága legyen az ő bajuk, dehogy a baloldali választók miért ünneplik a neoliberális Kapitány Istvánt, az több mint érdekes. Nekem nem fog hiányozni egy MSZP-s vagy DK-s politikus sem a parlamentből, de nekik sem? A baloldali szavazók minden tiszás szavazata egy-egy kilőtt nyílvessző a heracleai csatában, mert ha elő is segíti a kormányváltást, számukra az csak pirruszi győzelmet hoz. Az ő pártjaik mindenképpen ott fognak „holtan” feküdni a csatatéren.
A TISZA párt szavazói csalódni fognak. Ha győzne Magyar Péter, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért. Ráadásul az eredmény nem csak csalódottá teszi majd őket, hanem sokkal frusztráltabbak lesznek, még dühösebbek, még agresszívabbak, még erősebb valóságtagadással. Rajtuk is segíteni kell majd, de előbb meg kell menteni az országunkat.
(Földváry)
