A judo több mint sport – életforma Budaörsön – Interjú Kovács Sándorral, a Budaörsi Sport Club Judo Szakosztályának utánpótlás vezetőedzőjével

A Budaörsi SC judo szakosztálya több mint két évtizede nevel sikeres sportolókat. A klub utánpótlásának vezetője, Kovács Sándor értékelte lapunknak az elmúlt fél év eredményeit. Az interjúban a fiatal tehetségek sikereiről, a nehézségekről és arról is mesélt, milyen szerepet játszik a judo Budaörs sportéletében.

Az elmúlt fél évben milyen eredmények születtek az utánpótlásban?

Két versenyzőnk szerepelt kiemelkedően: Jüttner Janka és Dobos Levente. Janka februárban a felnőtt világkupán, Ljubljanában ezüstérmet nyert, ami komoly teljesítmény, különösen annak fényében, hogy nehéz fogyasztáson volt túl. A mérés előtt fél órával ugyanis még mindig volt rajta extra súly. Ezt követően a junior országos bajnokságon bronzérmet szerzett, egy hazai junior rangsorversenyen pedig második helyezést ért el – ráadásul eggyel magasabb súlycsoportban. Sajnos a paksi junior Európa-kupán térdsérülést szenvedett, ezért két hónapja kényszerpihenőn van. Bízom benne, hogy az U23-as Európa-bajnokságra felépül.

Nehézsúlyú versenyzőnk, Dobos Levente is kiválóan teljesít. A milánói junior Európa-kupán második lett, itthon pedig megnyerte az U23-as magyar bajnokságot. A felnőtt első osztályú, illetve a junior ob-n szintén bronzérmet szerzett. Eredményeivel kvalifikálta magát a szeptemberi, pozsonyi Európa-bajnokságra, illetve az októberi, perui világbajnokságra. A vb-n sajnos nem leszünk mellette, mert nagyon költséges az utazás, de az eb-re elkísérjük, és az érem közelébe, pontszerző helyre várjuk.

Ungvári Attila a budapesti világbajnokságon szintén budaörsiként versenyzett. Hogyan éltétek meg ezt a szereplést?
A 37 éves Karvaly másfél-két éve csatlakozott hozzánk, már az olimpián is budaörsi színekben indult. A budapesti vb-n sajnos a vártnál előbb búcsúzott, mivel eltaktikázta a mérkőzést egy fiatalabb vetélytárssal szemben. Amikor lejött a tatamiról, keserűen fogalmazott, de én úgy gondolom: egy pályafutás lezárása soha nem egyenlő az élet lezárásával. Megható volt számomra, hogy engem kért meg, hogy segítsem, hiszen általában válogatott keretedző ül mellette. Bár sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel búcsúznia, óriási tisztelet jár neki.

Milyen szerepet vállal most a klubnál Ungvári Attila?
Besegít az edzői munkába. A felnőttek, juniorok és ifik közösen edzenek, hiszen nem vagyunk akkora szakosztály, hogy külön korosztályos versenyzői csoportokat tartsunk fenn. A programot előre átbeszéljük, Attila pedig levezényli az edzéseket. Rajta kívül Kovács Bence viszi az ovis és tanfolyamos csoportjainkat, ő 2003-ban versenyzőként kezdett nálunk. Én a tanfolyamok mellett főként a diák és serdülő versenyzőkkel foglalkozom, illetve közösen irányítjuk a felnőtteket.

Budaörsön milyen népszerűségnek örvend a judo?
Mindig kedvelt volt, de nehéz dolgunk van, hiszen rengeteg sportolási lehetőség akad a városban. A gyerekeknél a fegyelem, az eséstanulás vagy az ütközések nem mindenkinek vonzóak, sokan inkább a könnyedebb labdajátékokat választják. Ennek ellenére a sportágunk iránti érdeklődés stabil: jelenleg 110–120 fő körül van az összlétszámunk. Ez szép növekedés ahhoz képest, hogy 21 évvel ezelőtt mindössze 15–20 fővel kezdtünk.

A versenysport mellett van lehetőség szabadidős judora is?
Természetesen. Akad például egy 52-53 éves apuka, aki 40 éves kora óta minden edzésünkön részt vesz. Nemrég elindítottunk egy szülői edzéssorozatot is, ahol szintén nagy a lelkesedés. Nyáron főként erőnléti tréningek zajlottak, szeptembertől pedig újra több technikát is beépítünk a programba. Büszke vagyok arra, hogy ez a csoport is bizonyítja, a judo sokak számára nemcsak egy sport, hanem életformává válik.

-boro-