Huszonegy éves koromban, innen-onnan szemelgetett, igen hiányos történelmi ismeretekkel rendelkezve jártam először Budapesten, de amikor rokonaim elvittek a várba, a halászbástyáról elém terülő látvány hatására meghatódva csak annyit tudtam mondani: ez a város nem egy ilyen kis ország fővárosa! Aztán kihasználva minden, bezártságunk ellenére kínálkozó lehetőséget harmincöt év alatt megismertem ezt a”kis országot”. Ez elsősorban egy l971-ben létrejött iskola-kapcsolat révén kötött barátság által sikerült. Igen, a hajdúnánási Varga Lajos és felesége Varga Lajosné Bodnár Eszter „bemutatta” Magyarországot, mi a kölcsönösség jegyében Erdélyt. Ez a több évtizedes önzetlen barátság számomra példa értékűvé vált és befogadóvá, nyitottá tett, hozzásegített ahhoz, hogy iskolám tanulói, tanárai számára egy kiterjedt testvériskolai kapcsolatrendszert alakítsak ki, ápoljam a meglévőket. És harmincöt évvel az első budapesti utam után talált rám Kanyó Györgyi, azzal a felkéréssel, hogy vegyek részt abudaörsi Illyés Gyula Gimnázium által 2000 decemberében szervezett tanári konferencián, ahol bemutatták a Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében című programot. A program nemes és minden pedagógus számára igen vonzó célkitűzései voltak: az európai gondolkodás kialakítása, az eltérő gazdasági fejlettségű, különböző történelmi háttérrel rendelkező országok kultúrájának, népművészetének, történelmének közös tanulmányozása, a különböző régiókban élő ifjak előítéletektől mentes kapcsolatrendszerének kialakítása.
Ez a nemzetközi együttműködési kapcsolatrendszer, a kezdeményezők eredeti elképzelése szerint, folytatása lett volna egy éppen befejeződött Comenius programnak és ennek megfelelően az első megbeszélésen a már „uniós iskolák” vezetői is részt vettek. A működési szabályzat kidolgozása közben kiderült, hogy a Kárpát-medencei iskolák pénzügyi okok miatt nem vállalhatják a rendszeres részvételt a nagy távolságok meg az adminisztratív nehézségek miatt. Ugyanakkor legnagyobb megdöbbenésemre-és mások is hasonlóan éreztek a franciaországi meg a hollandiai iskolaigazgatók ellenezték, hogy a magyar is a program kommunikációs nyelve legyen, sőt szeparatistáknak neveztek. Számomra ez volt az első pofon az „uniósok” részéről, mentségükre szól tudatlanságuk, hogy 400-500 évvel ezelőtt az oszmán birodalomban a magyar a diplomácia nyelve volt, napjainkban meg a Kárpát-medencében a maga negyven százalékával még mindig a magyar nyelv a legelterjedtebb. Végül úgy alakult, hogy az a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium koordinálásával 2001-ben indult a Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében című program, a következő iskolák részvételével:
- Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, Beregszász, Ukrajna-Kárpátalja
- Füleki Gimnázium, Fülek, Szlovákia
- Kétnyelvű Középiskola, Lendva, Szlovénia
- Székely Mikó Kollégium (Gimnázium), Sepsiszentgyörgy, Románia – Erdély
- Vegyészeti- Technológiai Középiskola, Szabadka, Szerbia- Vajdaság
- Illyés Gyula Gimnázium, Budaörs, Magyarország
- Magyar Oktatási Központ, Esszék Horvátország. Ez utóbbi az első tábor után kimaradt helyette, meghívásunkra két új iskola kapcsolódott be a programba.
- Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc, Magyarország
- Csiha Győző Általános, Közép- és Szakképző Iskola, Hajdúnánás Magyarország.
A 8 intézmény létrehoz évenként egy negyvenfős nemzetközi osztályt, minden iskolából négy tízedik osztályos tanuló (lehetőleg két lány, két fiú) és egy-két tanár részvételével. Az osztály évente két alkalommal találkozik a résztvevő iskolák által szervezett hét-nyolcnapos tanulmányi időszakban. Ezt nevezzük ”nemzetközi osztálynak” amely minden tanulmányi időszakban egy jól átgondolt egész napot betöltő iskolai vagy iskolán kívüli programon vesz részt és teljes körű betekintést nyer az illető régió, ország szellemi és anyagi kultúrájába.
Időközben bevezettük, hogy az őszi és a nyári táborok összekapcsolva egy kutatási témát dolgoznak fel, igen sikeresek voltak például a honfoglalás témáját feldolgozó beregszászi és budaörsi táborok!
Ezek a tanulmányi táborok csak az alapprogramot képezik, mert az évek folyamán kialakult egy egészen bonyolult és sokrétű kapcsolatrendszer. Elsősorban az osztály résztvevői általában családoknál vannak elszállásolva, tehát az eddigi találkozások alkalmával több ezer ember ismerkedett össze a nemzetközi osztály révén. Ezek a kapcsolatok részben folytatódnak, hiszen a gimnáziumi tanulmányok hátralevő két évében és azután is a fiatalok önszervező módon ápolják a kialakult barátságokat.
Az évenkénti két találkozón kívül még rendszerint szerveztünk tanári konferenciákat is, ahol megvitattuk a nemzetközi osztály tevékenységét, előkészítettük a következő évi találkozókat, ugyanakkor előrevetítettük az iskoláink közötti tapasztalatcseréket, nevelési és módszertani tevékenységeket. A mi iskolánk tanárai is voltak tapasztalatcserén, Hajdúnánáson és Beregszászon, különböző művészegyütteseink a budaörsi meg a Beregszászi Gimnáziumokban tartottak igen sikeres előadásokat.
A nemzetközi osztályon keresztül kerültünk kapcsolatba az Önfejlesztő Iskolák Egyesületével, amelynek továbbképző tevékenységein vettünk részt, sőt több mint száz iskola részvételével szerveztük meg Sepsiszentgyörgyön „a magyar nyelvű közoktatás Romániában” című konferenciát.
Visszatekintve a történtekre kiderül tehát, hogy a program az eredeti célkitűzések mellett nagyon sok új, neveléssel, oktatással, kapcsolatos tevékenységgel gazdagodott. A programban a „végekről”, a szórványban élő magyar diákokkal együtt részt vettek a többségi nemzet tanulói és tanárai is, ily módon lehetőség kínálkozott leépíteni az esetleges kölcsönösen létező előítéleteket, de nagyon sokak számára éppen az identitás megerősítését jelentette, vagy éppen azt a boldog élményt, hogy egymásra találva ismerhettük meg, lakhattuk be a Kárpát-medencei magyar életteret.
Több alkalommal megjegyeztük, hogy a „nemzetközi osztály „ideális pedagógiai környezetet jelent tanárnak, diáknak egyaránt. Mivel táborról-táborra csak a diákok egy része cserélődik, önmaguktól átöröklődnek a rítusok, szokások, szabályok, játékok, s a tanároknál is fellelhető egy „szereposztás”, mindenki adottságai, vérmérséklete és pedagógiai rátermettsége szerint veszi ki részét az osztály életéből.
A tevékenységek anyagi szempontból is a kölcsönösség elve alapján szerveződnek, ez amúgy meghatározza a résztvevő tanárok személyét is, hiszen azok maradtak a programban, akik tudják vállalni, hogy évente legalább húsz napot erre áldoznak, anyagilag is hozzájárulnak és nyitottak a személyes, baráti kapcsolattartásra. Erre biztatjuk a diákokat is és az ilyenszerű hozzáállás lehet csak a garancia arra, hogy ez a nagyszerű, nagyon hasznos kapcsolatrendszer működjön és bővüljön. Mert bizony egyre újabb kezdeményezések születnek: miután megalakítottuk Lendván a Hadik Mihály Olvasóegyletet, mi sepsiszentgyörgyiek elkezdtük, hogy a Kárpát-medencei program emlékére minden testvériskolánál egy-egy faragott székely kaput állítsunk. Eddig a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium és a budaörsi Illyés Gyula kapui állnak „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk” felirattal. A program szelleme, tanulsága azt sugallja, hogy a belső oldalára odakívánkozik egy Illyés Gyula idézet is: „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Közben, amíg felvázoltam a Kárpát-medencei programban történteket, felvillantak az épített örökség képei, városok, iskolák templomok, emlékművek meg tájak, neves elődeink, akiknek nyomdokaiban jártunk. És nagy hálával és szeretettel gondolok kollégáimra, pontosabban barátaimra, akik mindenütt testvéri szeretettel fogadtak és minden találkozással erősítették a nemzeti összetartozás érzését. Ide kívánkozna legalább száz név felsorolása, de maradjunk annyiban, hogy aki Á-tól V-ig belefér (Árendás Pétertől Veresegyházi Bélával befejezve),. mindenkire szeretettel gondolok.
Hát így ismertem meg azt az országot, amelyet huszonegy éves koromban csak sejtettem. Jókait követve elindultunk felkeresni a magyarokat, de nem egy távoli ismeretlen országban, hanem a saját életterükben. Ez a kaland Budaörsön kezdődött, remélem, onnan indul ezután is újabb és újabb generációk számára.
Az évek folyamán a tartalmas és igazán érdekes foglalkozások mellett megmételyezték kapcsolatunkat az egyes anyaországi iskolák és főleg a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium politikai megnyilvánulásai, amelyek a nemzeti oldal ellen irányultak. Számunkra érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy azt a nemzeti oldalt támadják, amely a keresztény gyökereinket és hagyományainkat próbálja fenntartani: hit, haza, család. Ezzel szemben például a választási kampányban azt a politikai oldalt támogatták céltudatosan szervezett sztrájkkal, amely következesen megtagadja a határon kívüli magyarokat, a szuverenitás helyett a globalizmust és az ország burkolt gyarmatosítását szorgalmazza.
A mi felfogásunk szerint ez számunkra nem politikai kérdés, hanem létkérdés, hogy a hátunk mögött tudjunk egy nemzeti kormányt, mely kiáll értünk. A magyarországiak számára ez csak politikai kérdés, de meglátásom szerint az némi etikai aggályokat vet fel, hogy minden támogatás elnyerése mellett, miközben elfogadják azt, azok ellen tüntetnek, akik mindezt kiharcolták és megadták nekik.
Mindezek tükrében joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy milyen nevelést kapnak a rájuk bízott diákok? Bár az ország pillanatnyi határain kívül, azzal a magabiztossággal mondom mindezt, hogy eddig én és minden felmenőm magyar állampolgár volt, az ükapám az 1948-as forradalomban huszárkapitány volt, a nagyapám az I. világháborúban a keleti fronton harcolt Magyarországért, apám magyar katonaként Galíciában szerzett sebesülést. S bár nem kellett harcba állnom, magyar állampolgárként jöttem a világra Sepsiszentgyörgyön, Erdélyben. Sajnos ez a jogi állapot csak egy évig tartott, ezért számomra csak az maradt, hogy gyakoroljam a választójogomat és elődeimhez méltó módon viszonyuljak a nemzetemhez.
Keresztes László – Sepsiszentgyörgy
