Egy bakancslistás év után – interjú Hajdú B. Istvánnal

Lassan pont egy évtizede él Budaörsön Hajdú B. István. A népszerű sportriporter Zuglóból költözött ki egy Budaörs óvárosában lévő kertes ikerházba, de mint azt elmesélte, a munkája itt is utolérte. Az elmúlt év ugyanakkor számára is, mint minden focirajongónak, igazán emlékezetes, mondhatni bakancslistás pillanatokat hozott, többek között ezekről is beszélgettünk.

Különösebb sztorija, története nincs annak, hogy keveredtem ide Budaörsre, Zuglóban laktunk, de a családunk gyarapodása okán elkezdtünk keresni valami tágasabbat. Így találtunk rá itt Budaörsön erre az ingatlanra, amely, mondjuk így ár-érték arányban tökéletesen megfelelt és ahol 2013 óta lakunk – kezdi a beszélgetést Hajdú B. István.

Akkor ezek szerint nem is kellett csalódniuk a helyben?

Nem, ez tökéletesen megfelel nekünk. Van egy kis kertünk például, ahová kiülhetünk, ha épp úgy tartja kedvünk, s ez főként a pandémia idején volt kifejezetten kellemes és hasznos. Érdekesség, hogy egy ikerházban élünk és az egy kicsit később derült ki, hogy a szomszédunk egy skót úriember, aki magyar felesége révén él itt, és mellesleg az UEFA alkalmazottja, kommentátora. Így kis túlzással többet találkozunk különböző nemzetközi focieseményeken, mint itthon. Ő az uefa.com tudósítója, én pedig ugye az M4 Sport csatornáé. Szóval a munkám a lakóhelyemen is azonnal utolért.

Munkájának köszönhetően rengeteget utazik, gondolom ez tavaly sem volt másképp. Labdarúgó-világbajnokság Katarban, nemzetközi kupameccsek, és még sok más kiemelt esemény. Gondolom, nem sok ideje maradt kiülni a kertbe. 

Igen, de ha csak az utazásokat nézzük, 2022 kevésbé volt megterhelő, mint mondjuk 2016. Abban az évben jóval több mint 100 napot töltöttem külföldön. A katari vb pedig ebből a szempontból egyszerűbb volt, mint mondjuk négy éve az oroszországi. Ott néha több ezer kilométert kellett utazni az egyik meccs helyszínéről a másikra, itt Katarban ugyanezt megtehettem metróval pár perc alatt. Persze, megvolt ennek a világbajnokságnak a maga különlegessége. Eleve, hogy télen rendezték, nem nyáron, ahogy azt megszokhattuk. Ezúttal például nem nagyon volt mód arra, hogy az emberek szabadtéri nagy kivetítőn nézzenek meccseket, vagy mondjuk egy kellemes balatoni kerthelyiségben. De ettől függetlenül most is óriási érdeklődést váltott ki az esemény, a vb-döntő például rekordokat döntött, messze a legnézettebb műsor volt Magyarországon.

Elég sokan kritizálták a világbajnokságot, nemcsak a körülmények miatt, hanem sokak szerint a színvonal okán is. Mennyire ért egyet ezekkel a véleményekkel?  

Nem igazán. Szerintem voltak kifejezetten izgalmas, jó meccsek. Ha pedig a vb-döntőt nézzük, akkor szerintem ez volt az egyik legizgalmasabb, legemlékezetesebb összecsapás a világbajnokságok történetében. Elképesztő dramaturgiája volt. Amikor úgy tűnt, hogy az argentinok simán nyernek, egyszer csak jött Mbappe és megérkeztek a franciák a meccsbe. Aztán a hosszabbítás, utána pedig a tizenegyes rúgások, szerintem elképesztően izgalmas és emlékezetes volt.

Ha már 2022 emlékezetes pillanatairól beszélünk, szerencsére nekünk magyar focirajongóknak is jutott belőle bőven. Gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, ez Önnek is pályafutása egyik legemlékezetesebb éve volt?

Igen, volt pár pillanat, amit soha nem gondoltam volna, hogy egyszer átélhetek. Ott van a válogatott Nemzetek Ligája szereplése. A németek elleni Szalai álomgól, vagy az angolok itthoni legyőzése. De a csúcsot természetesen a wolverhamptoni csoda jelentette. Kezdjük azzal, hogy az angolok utoljára 1928-ban szenvedtek hazai pályán négygólos vereséget, akkor a skótoktól kaptak ki 5:1-re. Másrészt pedig mi magyarok Puskásék óta nem tudtunk ellenük nyerni, se itthon, se idegenben. Most pedig az ember azt látta, hogy a Manchester Unitedből, a Cityből, a Liverpoolból, vagy éppen a Chelsea-ből érkezett, több tízmillió eurót érő játékosok, akik pár hónappal korábban még Eb-döntőt játszottak, zavarodottan futkorásznak, amikor egy beadást Nego a Vidiből kapura fejel, a lepattanót a paksi Ádám Martin lekészíti a felcsúti Nagy Zsoltnak, aki a kapuba bombáz. Elképesztő volt! Azt hiszem, a negyedig gól után kezdett el az emberben mocorogni az a gondolat, hogy ez egy történelmi, már-már Aranycsapatot idéző eredmény, meccs lesz. De a válogatott mellett a Fradi kupaszereplését se felejtsük, hiszen a zöld sasok elérték azt, ami magyar klubcsapatnak nagyjából húsz éve sikerült utoljára, mégpedig, hogy megéljék a tavaszt. Ez is egy olyan eredmény volt, amit az ember évről-évre csak titkon remél, amikor úgy júliusban elkezdődik a nemzetközi kupaszezon és most végre át is élhettük.    

Akkor azt gondolom, most ki lett pipálva néhány bakancslistás dolog, amire mondjuk egy sportkommentátor vágyik. De van-e valami még azon a listán, amit szeretne pályafutása során átélni?

Igen, egy nagyon fontos dolog még van. Szeretném azt még egyszer megélni, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijut egy vébére. Hogy ne csak úgymond külsősként kelljen szurkolnunk magyarként a világ legfantasztikusabb sportrendezvényén. Azt se bánnám, ha nem kommentátorként, hanem „csak” szurkolóként élhetném ezt át. Majd 40 éve fordult elő ilyen és emlékszem, mennyivel másabb volt minden, még akkor is, ha az a szovjetek elleni meccs sajnos, finoman fogalmazva nem éppen a várakozásaink szerint alakult. De ha csak abba belegondolok, mi volt itt 2016-ban, amikor hosszú idő után egy Európa-bajnokságon részt vehettünk. Emlékszem, amikor legyőztük az osztrákokat, a játékosok is alaposan meglepődtek, hogy micsoda népünnepély kerekedett itthon. Hogy Budapesten és több városban is az emberek kitódultak az utcára ünnepelni és igazi hősként fogadták a hazatérő csapat tagjait. Fantasztikus volt. Szerintem ennél még nagyobb népünnepély lenne akkor, ha mondjuk négy év múlva, a világbajnokságon győznénk le valakit. Szóval ezt mindenképpen szeretném egyszer még megélni és kívánom a most ifjú sportrajongóknak is ugyanezt.

-fela-