Éves autópálya-matricák – már csak két nap!

Január 31-én, azaz pénteken lejárnak a 2024-es éves autópálya-matricák. Szombattól már csak a 2025-ös évre érvényes engedéllyel használhatjuk a fizetős útszakaszokat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint meglehetősen sokan hagyják az utolsó pillanatokra a vásárlást. A tavalyi évre vásárolt éves matrica-mennyiség 60 százalékát ugyanis még nem vették meg az érintettek. A NÚSZ adatai szerint…

Tovább

Mi lesz veled, budaörsi Tisza-sziget? – Földváry megmondja

Magyar Péterről lesújtó véleményem van, ennek néhány írásomban már hangot is adtam, amivel szerintem sok Tisza-szavazó is egyetért, talán még néhány párttag is, de a Fidesz-gyűlölet minden egyéb szempontot negligál, így támogatják. Nem kevés embertől hallom, olvasom, hogy hasonló a véleménye a Tisza vezetőjéről, mint nekem, de mégis komolyan fontolóra veszik, hogy rájuk szavaznak majd….

Tovább

Budaörsi kézilabda – vereség a Győrtől

A papírformának megfelelően magabiztos vendégsikert hozott a világ egyik legjobb csapata, a Győri ETO KC budaörsi fellépése. A Bajnokok Ligája címvédő zöld-fehérek a bajnokság 13. fordulójában rendezett találkozón már a szünetben is fölényesen, 22:12-re vezettek, előnyüket a második játékrészben növelni is tudták, így végül 41:26-ra győztek. A meccs legeredményesebb játékosa a győri színekben pályára lépő…

Tovább

Újraindult az energetikai otthonfelújítási program

Könnyített részvételi feltételekkel nyílt újra a pályázati lehetőség január 20-án – írja a az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A dokumentum szerint kevesebb papírmunkával pályázhatnak az érintettek a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra. Bővül a kör is, hiszen a korábbiakkal ellentétben már a 2007 előtt épült családi házak tulajdonosai…

Tovább

Kiket terhel felelősség a német kitelepítésért? – Történelmi háttér

A front még hazánk területén húzódott, amikor a szovjetek 1944 decemberében rendeletekben rögzítették az elfoglalt területekről a sváb férfiak deportálását, munkaszolgálatra hurcolását. A bosszú egyértelmű indíték volt, de nem csak a Szovjetunió szorgalmazta a németség kollektív megbüntetését, hanem a nyugati hatalmak is. A potsdami konferencián döntöttek a győztes hatalmak arról, hogy Közép-Európából a német lakosságot…

Tovább

Elűzetés – a 79. évfordulóra emlékeztek

A magyarországi németek kitelepítésének és elűzetésének 79. évfordulójára emlékeztek Budaörsön. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően a Nepomuki Szent János katolikus templomban tartott szentmisével kezdődött, ezt követően pedig Gajdos-Frank Katalin köszöntötte a megjelenteket. A budaörsi Heimatmuseum igazgatója két nyelven tartott beszédében felidézte, hogy magyarországi németként nagyszülei beszámolóiból tudott az eseményről, de a rendszerváltást megelőző évekig még…

Tovább

Budaörsi kézilabda – Final Fourt érő magabiztos győzelem

Bejutott a legjobb négy közé a Moyra-Budaörs csapata a női Magyar Kupában. Buday Dániel csapata a negyeddöntőben a Vasas SC csapatát fogadta és 23:11-es félidő után 37:29-re nyert. Telt ház és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat a budaörsi sportcsarnokban. Az első félidőben parádés játékot nyújtottak a budaörsiek, a 18. percben már tíz góllal, 16:6-ra is…

Tovább

Budaörsi kézilabda – Vasasra várva!

Alighanem a szezon egyik legfontosabb meccsét játssza szombaton a Moyra-Budaörs csapata. Buday Dániel együttese a női Magyar Kupa negyeddöntőjében a magyar kézilabda történetének egyik legpatinásabb együttese, a Vasas ellen lép pályára. Az angyalföldiek jelenleg az NB 1-es bajnokság 6. helyét foglalják el, előnyük azonban mindössze 3 pont a 10. helyen álló Moyrával szemben. A találkozó…

Tovább