Egy ideje már nincs másról szó hazánkban, csak Magyar Péterről, a baloldal új problémamegoldójáról. Sokan már nagyon unják, mások nevetnek rajta, van, akinek ökölbe szorul a keze, egyesek azonban a megtestesült csodát látják benne. A csodavárás derék dolog, sok baloldali legalább ebben kitartó, és általában csak akkor jönnek zavarba, amikor felteszik nekik az ötvenmilliós kérdést, hogy vajon miért is kell most a csoda?
Ilyenkor általában hebegés és habogás a válasz, az „orbántakarodj” és a „mindenrossz” azonban kisegíti őket a zavarból, hiszen a nagy összeomlás közepette a kesergők jó része olaszországi síelést, szlovéniai motorozást és egzotikus tengerpartokat posztol a közösségi oldalakon. De közben nagyon rossz. Iszonyatos. Diktatúra. Nem segít itt már semmi, csak a csoda. És akkor jött Magyar Péter. Az se számított a csillogó szeműeknek, hogy Magyar az általuk zsigerből gyűlölt NER-nek volt az egyik tagja, de sebaj, azóta már biztos megváltozott. Ahogy Simicska is anno, igaz, Lajos legalább letett valamit az árulás előtt az asztalra, nem úgy, mint Magyar Péter. Az azonban tökéletesen megmutatja a mai magyarországi baloldal mélységesen alacsony színvonalát és helyzetét, hogy egy ilyen ember is felbolygatta körükben az állóvizet, egyes pártok szinte a megszűnés határára süllyedtek a csodaváró szavazóik elpártolása miatt. A Momentum, Jobbik és az MSZP is alulról szagolja az 5 százalékot, de még a harsány Gyurcsány-szekta is megrogyott kissé. Ismét megy a marakodás, egymás gyalázása, közben természetesen mindenki független, sőt természetesen objektív is.
Szép dolog a csodavárás, de talán ott kellene ezzel foglalkozni, ahol valóban nagy a szükség, ahol az eredmények elmaradnak, ahol a fejlődés lehetősége le van fojtva. Azokon a helyeken, ahol az elfogadás és a demokrácia nem csak szavakban létezik, ahol nincs sztálinista jellegű önfényező cselédmédia. Tudom, ezzel még nem szűkítettem a széles merítést, hiszen beszélhetnénk Józsefvárosról, Ferencvárosról, az I. kerületről, vagy akár Pécsről és Miskolcról is, de maradjunk inkább Budaörsnél. Mert ha csodára van szükség, a beposhadt szocialista légkör kisöpréséről, akkor méltán illeszkedik be ebbe a sorba Wittinghoff Tamás játszótere, a jobb sorsra érdemes Budaörs. Ne feledjük, az ex-szdsz-es polgármester már „független”, ahogy már Magyar Péter is az egy ideje. Talán csak az köti össze őket, hogy hasonló vályúból kaphatják a dollárokat, betevő falatot, és a varázslat végén még Gyurcsány is megjelenik, aki sosem fog lemondani arról, hogy a teljes baloldalt leuralja. Azt a baloldalt, ahova a „független” Wittinghoff több évtizede tartozik, Magyar Péter pedig csak most próbál felnőni a nemes feladathoz. Sok sikert hozzá!
Közeledve az önkormányzati választásokhoz mindenhol levonható a választópolgárok számára a következtetés: ezt vártam, vagy nem ezt vártam. Mit ígértek, mit teljesítettek. Nagyon sok baloldal által uralt önkormányzatnál rezeg a léc, hiszen a látszatintézkedések és a másra mutogatás egy idő után már nem érdekli az embereket, az eredmények pedig meglepő módon megint nem a baloldal mellett szólnak.
De mi a helyzet Budaörsön? Rengetegszer írtuk már le, hogy mennyi le nem csapott labda maradt benne ebben a városban, ha sikerülne messze elhajtani a mostani városvezetést, akkor derülne ki igazán az elszalajtott lehetőségek sora, az elmúlt évtizedek rengeteg mulasztása és bűne, amit utólag már nem lehet kozmetikázni.
Wittinghoff számára lassan nem marad más ütőkártya, csak a beágyazottság, hogy biztos jó munkát végzett, ha itt ül a nyakunkon jó ideje. Budaörsre azonban nem kell Magyar Péter, egyszerűen azoknak az embereknek az ébredése szükséges, akik el sem hiszik, hogy a szerencsés fekvésű és sok lehetőség előtt álló település akár szárnyalhatna is ahelyett, hogy dülöngélve cammog. A politikába belefáradt, elhomályosított vagy érdektelen emberek ébredése lenne az igazi csoda, hogy ne csak országos ügyekbe történő értelmetlen belekontárkodás és személyi kultusz jelentse a budaörsi politikát. Esély mindig van, a csodákban pedig bízni kell, főleg, ha van is értelme.
- Szabó Gergő, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese –
