Párizs, Dakar, Budaörs – interjú Neukum Tamással, a budaörsi kézilabda alapító atyjával

Nyugodtan kijelenthetjük, soha nem látott számban képviselhetik kézilabdázóink Magyarországot a párizsi olimpián. Már az is különleges, hogy mind a női, mind a férfi csapatunk kvalifikálta magát a játékokra. Ez eddig összesen három alkalommal fordult elő, utoljára 20 éve, az athéni olimpián. Ám, ezúttal még rajtuk kívül is utazhatnak magyar kézisek Párizsba. A játékok betétprogramjában ugyanis a standkézilabda is szerepel és a résztvevők között öt magyar játékos mellett egy magyar edző, is helyet kapott. S, hogy mindez miért kerül egy alapvetően Budaörs híreivel foglalkozó újságba?  A magyar edző ugyanis nem más, mint Neukum Tamás, akit bátran nevezhetünk a budaörsi kézilabda alapító atyjának.  Beszélgetésünk során így természetesen nemcsak a közelgő párizsi olimpia, hanem a budaörsi kézilabda elmúlt nagyjából negyedszázada is terítékre került.

Kezdjük is rögtön Budaörssel, honnan jött az ötlet, hogy indult az egész?

Én 1998 óta élek itt a városban, a kézilabda pedig mindig is főszerepet játszott az életemben. Itt Budaörsön viszont a 80-as években a sportág gyakorlatilag megszűnt. A régió ugyanakkor különleges adottságokkal rendelkezik, rengeteg iskola, rengeteg sportolni vágyó gyerekkel. Innen jött az ötlet, hogy a kettőt valahogy összhangba kellene hozni. Ki is dolgoztam erre egy koncepciót, amivel úgy 2008 tájékán megkerestem a város polgármesterét. Ő azonban finoman szólva sem támogatta az elképzeléseim. Aztán bő két évvel később megkeresett engem egy akkori fideszes önkormányzati képviselő, Kálóczy Imre, hogy kézilabdát akar csinálni itt a városban és egy közös ismerősünk ajánlott neki engem. Természetesen rábólintottam és el is kezdtük a munkát, gyakorlatilag a nulláról. Nagy segítséget kaptunk ebben Érdről, ahol egy régi barátom, Szabó Edina volt a szakvezető. Így Érd jogán indíthattunk egy felnőtt csapatot és elkezdhettük a korábban említett iskolai kézilabda programot. Mondanom se kell, eleinte rengeteg falba ütköztünk. Az első években főként azok a gyerekek jöttek hozzánk, akik más sportágakból lemorzsolódtak, később viszont, amikor kiderült, hogy itt milyen minőségű munka folyik, egyre többen és egyre tehetségesebb gyerekek választottak minket. Bár, mi törekedtünk az együttműködésre a térség több sportegyesületével, sokan egyfajta konkurenciának tekintettek minket és ez időnként okozott nehézségeket. De folytattuk a munkát és nyugodtan kijelenthetem, néhány év alatt a térség egyik meghatározó sportegyesületévé nőttük ki magunkat, több mint háromszáz gyerekkel. Akkoriban már természetesen Wittinghoff Tamás is teljesen másképpen állt a budaörsi kézilabdához, hiszen látta, hogy ez mennyire népszerű és mennyi embert megmozgat itt a városban.

Sőt, 2015-re a felnőtt csapat is feljutott az NB 1-be. Akkor kijelenthetjük, hogy ez egy igazi sikersztori volt?

Igen, bár megmondom őszintén némi túlzással a felnőtt csapat akkoriban csak egyfajta szükséges teher volt. A távlati cél természetesen az lett volna, hogy a kézilabdázást nálunk kezdő helyi és térségbeli gyerekekből kineveljük egy NB 1-es keretre elegendő játékost, ehhez pedig elsősorban az utánpótlásra igyekeztünk nagy hangsúlyt fektetni. Ezen belül pedig nemcsak azt tartottuk fontosnak, hogy szakmailag megfelelő képzést nyújtsunk, az irányadó filozófiánk az volt, hogy ne csak jó játékosok, hanem egészséges lelkületű, egészséges gondolkodású, jó emberek is legyenek azok, aki kikerülnek a kezeink közül.  Nagy hangsúlyt helyeztünk a tanulás és a sportolás összhangjának megteremtésére is. Igyekeztünk tehát az általunk fontosnak tartott értékek mentén nevelni a gyerekeket, már a nálunk dolgozó szakemberek kiválasztásánál is ez az egyik legfontosabb szempont volt. Persze akadtak súrlódások, de az érintett gyerekek, szülők döntő többsége nagy örömmel vett részt a programban. Ennek is köszönhetően nyugodtan kijelenthetem, a fél világ a csodájára járt annak, amit mi itt kialakítottunk.   

Meddig tartott számodra ez a kaland itt Budaörsön?

Nagyjából egy szűk évtizeden át. A pandémia ideje alatt, 2020 márciusában egyszer csak, minden hivatalos indoklás nélkül megköszönték a munkámat. Mondjuk így, pletykákat, meg nem erősített híreket, elméleteket persze hallottam az okokról, de miután ezeket bizonyítani nem tudom, így itt nem is mondanék semmit. Munkakapcsolatom maradt a budaörsi kézilabdával, de ez már nem nem az a szint,  jelenleg Komáromban dolgozom edzőként. Itt belekezdtünk egy programba is, amely a sportolni vágyó, határon túli magyar gyerekeknek igyekszik segíteni. Es természetesen a strandkézilabda is nagy hangsúlyt kap az életemben. A Magyar Kézilabda Szövetség Strandkézilabda Albizottságának vagyok az elnöke, valamint a Nemzetközi Kézilabda Szövetség Strandkézilabda Munkacsoportjának is tagja vagyok.

Térjünk is át akkor a standkézilabdára és az olimpiára. Ez a párizsi meghívó mennyire jelenti azt, hogy a standkézilabda rövidesen bekerülhet az ötkarikás játékok hivatalos programjába is?

Sajnos, ez egyáltalán nem jelenti azt, ez a párizsi szereplésünk nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak köszönhető, hanem a Nemzetközi Kézilabda Szövetség és a Francia Kézilabda Szövetség komoly munkájának és együttműködésének az eredménye. Pedig nagyjából húsz éve a standkézilabdában dolgozó szakemberekkel közösen dolgozunk azért, hogy olimpiai sportág lehessünk, ez egyelőre nem tűnik könnyen kivitelezhetőnek. Korábban, amikor felmerült, akkor az olimpiai bizottság csak úgy tartotta volna lehetségesnek, hogy a terem- és a strandkézisek is a jelenleginél kisebb kerettel vegyenek részt az olimpián. Ez pedig egyik szakágnak sem felelne meg. A NOB jelenlegi koncepciója sem ad túl sok okot a bizakodásra, hiszen azt látjuk, hogy olyan új sportágak jelenhetnek meg az olimpián, mint a breaktánc, vagy a la crosse, miközben olyan klasszikus sportágak, mint a súlyemelés, birkózás, ökölvívás, vagy épp az öttusa szereplése egyre kétségesebb. Ez a párizsi strandkézilabda torna sem nevezhető még csak hivatalos bemutatónak sem, pusztán egyfajta betétprogram lesz. Egy háromnapos rendezvény, amelyen mindkét szakágban a házigazda francia válogatott, valamint három-három világválogatott lép pályára. Természetesen nagy örömmel veszünk részt rajta, és nagy büszkeséggel képviseli Magyarországot velem együtt az az öt játékos, akik a világválogatottakban helyet kaptak.  A nemzetközi szövetség pedig mindezek ellenére nem adja fel, hogy egyszer bekerüljön az olimpia hivatalos programjába, továbbra is nagy erőfeszítéseket tesz a sportági bázis szélesítéséért.  Idén például Kínában lesz a strandkézilabda-világbajnokság, míg 2026-ban Dakarban is szerepel a sportág az Ifjúsági Olimpia programjában. És büszkén mondhatom, a nemzetközi szövetség komoly feladatokkal bízott meg engem is e program végrehajtásában, például az edzők koordinátoraként az én feladataim közé tartozik többek között a licencrendszer létrehozása is a világon, valamint fontos szerepet kaptam, a hazai, szenegáli válogatottak felkészítésében az említett dakari Ifjúsági Olimpiára.  

Komárom, Párizs, Afrika – ezek szerint rengeteget utazol, rengeteg az elfoglaltságod. Mindez azt is jelenti, hogy a budaörsi kézilabdát már teljesen elengedted?    

Nem én engedtem el, ők engedtek el engem, új kihívások vannak már jelen az életemben és meg is találtam a számításaimat.

                                                                                                                               -fela-