Immár hagyományosnak mondható, hogy március 10-én a Székely Szabadság Napján a Budaörsi Székely Kör is megtartotta ünnepi megemlékezését a budaörsi katolikus templom kertjében. Ezúttal sem maradt el a székely és a magyar zászló együttes felvonása sem.
Az is hagyományosan mondható, hogy a rendezvény Varga János atya imájával kezdődött, majd a résztvevők meghallgathatták Ambrus András színművész gondolatait. Őt a Mindszenty Iskola tanulója, Czuczor Ányos szavalata, majd Siklós Endre irodalmi összeállítása követette. Az ünnepi beszédet a Budaörsi Székely Kör elnöke, Gál-Pál Sándor mondta el, amelyet most változtatások nélkül idézünk fel.
Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre, énekeltük az ünnepség nyitányaként. Mikor tud számunkra nemzedékké, hajlékká lenni az Isten? Amikor teljes szívünkkel elfogadtuk őt, amikor megtértünk. Ebbe az igazi megtérésbe kapaszkodva nagy tisztelettel és szívem minden melegével köszöntöm a jelenlévőket…
Sokszor elhangzik, hogy a világ és benne Európa változásban van. Erőszakos ideológiák akarják előírni, hogy miért szégyenkezzünk, hogyan szégyenkezhetünk, vagy éppen milyen elfogadó keresztyének legyünk. Ez azonban nem csüggedéssel, félelemmel tölt el minket, hanem erővel és bátorsággal. Erővel és bátorsággal őrizzük hitünket, kultúránkat, értékrendünket. A budaörsi Székelykör Egyesület évek óta részese a megemlékezésnek a Székely Szabadság Napján. Nekünk, ma élő székelyeknek ez a nap a közös emlékezés napja és az összetartozásé, mert nem volt könnyű megmaradni azon a tájon, csak az újkori történelmünk során iszonyúak voltak a vérveszteségek. „Igen ,bővérűek, minden században meg kell csapolni őket” – mondta: Buccow generális a székelyekről a siculicidium évében (1764). 1848-ban Agyagfalván százezren gyűltek egybe igent mondani Petőfi eszméire, és ha baj volt nem oktalanul mondta Bem tábornok: „Azt csak bízzuk a székelyekre”. Ezen az áron is a székelyek a mindenkori szabadságukat védték, tartották őrizték. Egyet hívtak, mindahány ment. 1853-ban amidőn Marosvásárhelyt Török Jánost és társait felakasztják, százezer az osztrák önkény elleni összeesküvők száma. Ennyire fontos nekünk is a szabadság ma, mert ezt s mindenkori szabadság eszményét örököltük őseinktől. Engedjék meg, hogy Jókai felmagasztalásából is idézzek, amit nem szabad szimpla bóknak tekinteni, mert ismerte történelmünket, székely-magyar öntudatunkat és meg volt győződve hazaszeretetünkről. „A székely nép az, akit én mintaképnek szoktam mindig felemlegetni. Ha van szó arról, hogy mit tesz az: hazáját önzetlenül szeretni, azt mondom: nézzétek meg a székelyt, legkevesebbet tesz az ország érettük, a legtöbbet ők a hazáért. Ott, ahol tenni, ahol küzdeni, áldozni kellett a hazáért, mindig első volt a székely. Ezredéven át védelmezte a székely nemzet Magyarországot. Ideje már, hogy elkövetkezzék az az idő, amikor Magyarország védelmezi a székelyföldet… Életem legfényesebb napjai közé számítom az önök közt töltött időt. Adja Isten, hogy mindezt a jót, amit Önök székelyek a hazáért tettek, Önöknek egykor
visszafizessem.”
Eddig az idézet. 1854-től kezdődően a Marosvásárhelyiek minden tavasszal virágokat vittek a
vértanúk sírjaira, dacolva a vesztőhelyet őrző Osztrák csendőrökkel. Az enyhülést követően 1860. március 10-én imádsággal egybekötött megemlékezést tartottak a helyszínen. „Ügyünk nem egy ember és nem egy nemzet ügye, – írta kivégzése előtt Török János – hanem egész honunknak, sőt több, a rabiga alatt görbedő népnek és nemzetnek szent ügye…”. Ma sincs ez másképpen. Végezetül tisztelettel arra kérek mindenkit, hordozzuk a Székely Szabadság Napját állandó emlékezetünkben, támogassuk Székelyföld autonómia törekvését, hogy a székelyek élő tagjai lehessenek a magyarság szellemi testének.
Békesség Istentől! Köszönöm, hogy meghallgattak !
