A magyar jogállamiság ősi dokumentuma a most 800 éves Aranybulla, amely a magyar alkotmányfejlődésnek és a parlamentarizmus kialakulásának az egyik alappillére, a magyar jogállamiság európai jelentőségű történelmi forrása.
Az arany függőpecséttel ellátott királyi oklevél a magyar jogtörténet egyik fontos állomása volt, hatása az 1222-es kiadását követően évszázadokon át máig meghatározó. Ezért is viselik nyakukban napjainkban az Alkotmánybíróság tagjai a nyilvános üléseken az Aranybulla pecsétjének másolatát.
Az Aranybulla kibocsátása II. András Árpád-házi uralkodó (1205-1235) nevéhez kötődik. Ahhoz a királyhoz, aki atyjának III. Bélának tett fogadalma és anyai öröksége miatt is, ötezer fős magyar lovagi sereg élén vett részt a Szentföld felszabadításáért indított ötödik keresztes hadjáratban 1217 és 1218 között. Anyai nagyanyja, Konstancia antiochiai fejedelemnő révén a Jeruzsálemi Királyság egyik oldalági örököse volt.
A magyar történelem legismertebb – és nyugodtan mondhatjuk, hogy az európai történelem egyik legfontosabb – dokumentuma az Aranybulla. A rendi jogok alapjaként később gyakran hivatkozott szabadságlevél a királyi hatalom korlátozásának és a nemesi jogok, kiváltságok garantálásának egyik fontos állomása volt a magyar jogtörténetben, hatása az 1222-es kiadását követően évszázadokon át máig meghatározó. A későbbi korok belőle táplálkozó törvényei idővel az egész magyar társadalomra kiterjedtek.
A legújabb kutatások cáfolják azt a történészek által korábban leírt tézist, hogy valamiféle palotaforradalom, vagy engedetlenség miatt „kényszerült” volna II. András kiadni az Aranybullát 1222 áprilisában. Ma már úgy látjuk, hogy az uralkodónak eltökélt szándéka lehetett egy olyan új berendezkedés megteremtése, amelynek a központjában a király szemszögéből mind kétesebb hatékonyságú hatalmi támasznak tetsző hagyományos ispánságok jogainak csökkentése és a kormányzata számára megbízható személyek kulcspozícióba helyezése, vagyis a központi királyi hatalom megerősítése állt. Az Aranybulla kiadásának a mozgatórugója eszerint nem a lázongók követeléseinek a teljesítése, hanem a király saját érdekeinek megvalósítása volt, ami egybeesett bizonyos jogok rögzítésével. Ezt támasztja alá az is, hogy az oklevél szinte minden cikkelye az uralkodó javát szolgálta.
Elsősorban az uradalmakat és a magántulajdont védve, az Aranybulla részben megtiltotta a birtokok eladományozását, illetve a becsületes szolgálattal megszerzett földek elkobzását. Megszüntette a külföldi előkelők számára a birtokok és a tisztségek adományozását, valamint a közjogi álláshalmozást, vagy azok örökletessé válását. Tizenegy cikkelye a szerviensekkel, vagyis a királynak katonai szolgálattal tartozókkal foglalkozott. Ebből öt tartalmazott olyan kitételt, amely a későbbiekben a nemesi előjogok alapjául szolgált. Olyan elveket fogalmaztak meg, amelyek alapot adtak a nemesi adómentesség biztosításához, szabályozták a katonakiállítási kötelezettséget, de biztosították azt is, hogy szabad embert csak törvényes bírói ítélettel lehessen elfogni és javait elkobozni. Egyik legjelentősebb szakasza a bulla a 31. cikkelye, az ún. ellenállási záradék, amely megadja a politikailag jogosított körnek azt a jogot, hogy akár fegyverrel is ellenállhasson az uralkodónak, ha az megszegné a bullában foglaltakat. Ezzel kimondhatjuk, hogy a korabeli magyar közjogi-politikai gondolkodás európai léptékkel mérve is korszerű elvet mutatott a közhatalom megosztását illetően.
Rendre összevetik kortársával, az angol Magna Chartával (1215), amely a feudális-hűbéri viszonyokat konzerválta Angliában. Ezzel szemben a magyar Aranybulla éppen a feudalizmus kialakulását akadályozta meg Magyarországon, tette mindezt úgy, hogy mind a hatalommegosztás, mind az elszámoltathatóság, mind a jogállamiság elvét is magában hordozta. II. András Aranybullája tehát nyolcszáz éve alkotmányunk és alkotmányos berendezkedésünk fundamentuma, amelynek nemcsak a magyar, de az európai hagyományban is méltó helyre kívánkozik.
Etefi
