A Budaörsi Székely Kör szeptember 12.-én újra útnak indult Erdélybe, Tündérországba. Utunk
célja nem csak a kikapcsolódás volt, hanem a küldetés, ami immáron évek óta tart: életben
tartani a kapcsolatot az ottani közösségekkel.
A Budaörsi Székely Kör pontosan öt évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot a Beszterce-Naszód
megyei Vice településen bentlakásos otthont működtető Bástya Alapítvánnyal. Azzal a
szervezettel, amely azoknak a Mezőségi és Csángóföldi szórvány magyarságból származó
gyerekeknek biztosít bentlakásos tanulást, akik a magyar anyanyelvükön szeretnének
tanulni. Az alapítvány működését a román állam anyagilag nem támogatja, azt önerejükből
fenntartani képtelenek volnának, de az Isten gondot visel az ő hozzá tartozó „nyájról, ad
melléjük pásztort és dús legelőket”.
A szervezet kizárólag egyesületek és magánszemélyek adományából működik, tartja fenn az otthont és busszal iskolába és szállítja a gyerekeket. Emellett gondoskodik az itt lakók anyanyelven történő taníttatásáról óvodás kortól a 8. osztály elvégzéséig.
A kezdeti anyagi és adminisztrációs nehézségek sokakat összefogásra indított, ma már viszonylagos nyugalommal tud működni, lakhatást biztosítani a gyerekeknek. Mi is, miután egyesületi formában kezdtünk el tevékenykedni, vállaltuk, hogy évente, tanév kezdetére iskolakezdő tanszer csomagot biztosítunk a gyerekeknek. Ezt hűséggel és rendszeresen végezzük évről évre, miközben személyes kapcsolat alakult ki az ottani pedagógus-vezetővel, némely kisgyereket láttunk kamasszá cseperedni.
Kezdeményezésünk nem csak az anyagi segítségnyújtás volt, hanem az emberi kapcsolat, a jó
szó, az öröm, a baráti ölelés továbbadása is, mert ennek a közösségnek az is fontos, hogy jó
szívű, jóakaratú emberek örömet vigyenek a gyerekeknek. Az idei tanév elejére időzített látogatásunkat is ennek szellemében terveztük meg, de eddig már ki forrott bennünk egy új támogatási forma, amit közölni szándékoztunk a közösséggel.
Mivel ezek a látogatások hétvégén zajlanak, általában kirándulással, túrázással szoktuk egybekötni, hogy az Erdélyből elszármazott közösségünk tagjai is ki kapcsolódjanak az otthoni tájakon, és hogy meg mozgassuk a hosszú úton elgémberedő végtagjainkat. Idei túránkat eredetileg a Radnai havasokba terveztük, de az idő rövidsége miatt indulás után közösen úgy döntöttünk, hogy az úti célunkhoz közelebbi helyet választunk, ami még ismeretlen számunkra. így esett a választás a Kolozs megyei 1836 méter magas Vigyázó csúcsra (Vlagyásza/Vladeasa).
Estére érkeztünk egy kis havasi faluba, Havasrogozba. Szállást egy helyi családnál kaptunk, finom házias vacsorával, a család apraja-nagyja körében. Innen indultunk reggel neki az 5 órás, nem túl nehéz hegyi túrának. A csúcsról lenyűgöző kilátás nyílt az” Ördög völgyére”, majd egy nehezebb ereszkedő után leértünk a „Fehér kövek” sziklákig, ahonnan tovább viszonylagos könnyű utunkon meg tapasztaltuk a hegyi túrák ajándékait: vörös/tőzeg áfonyát, málnát, róka gombát, vargányát, bábakalácsot, gyilkos
(mérgező) galócát, hegyi csorgókat, stb. Útközben szalonnát sütögető turisták hívtak meg
finom házi falatokra.
Délután a menedékházhoz vissza érve, ebéddel felfrissülve indultunk át a Kalota vidékén és Kolozsváron át a Mezőség északi csücskébe, ahol már szívvel lélekkel várták a gyerekek a számukra elkészített szeretetcsomagokat.
Vigyázó… talán nem is gondoltuk első pillanatban, hogy amit a hétvégén úti célnak
választottunk, az nem csupán egy megnevezés, inkább egy intés, útmutatás számunkra.
Arról, hogy a vasárnapi vicei látogatásunk ne csak fizikai jelenlétet jelentsen, hanem, hogy
szívünkbe is helyezte az Úr, legyünk mi is „vigyázók”, vigyázzuk a mi kis közösségünk tagjait,
ügyeit, ugyanakkor vigyázzunk annak a gyermek-közösségnek az ügyét, amit egykor
felvállaltunk.
Reggeli érkezésünket Vicére az Istentiszteletre terveztük, hogy elszármazottként meg
látogassuk a falu református közösségét, hogy Isten házában, a felújított kis templomban
Márton Barna tiszteletes úr által Isten igéjét hallgatva meg éljük a lelki közösséget is e kicsiny
református közösséggel. „Vigyázók”, akik nem csak a saját és családi közösségek vigyázói
legyenek, hanem tágabb, néha ismeretlen közösségben is részt vállaljanak. Így adtuk át a
tanszerekből, édességből és társasjátékokból álló szeretet-csomagjainkat a gyerekeknek és
Kovács János intézményvezetőnek és így közölte vele egyesületünk elnöke, hogy ezután az
intézményből ki kerülő, magyarul tanulni szándékozó diákok tanulmányait szándékozzuk
anyagilag támogatni, hogy az őket óvó környezetből ki kerülve ne tévelyegjenek el az élet
útvesztőiben.
Talán nem véletlenül kerestük fel a Vigyázó csúcsot, bizonyára az Úr így akart meg erősíteni
szándékunkban, hogy merjünk anyagiak terén is, de főleg lelkiekben, hozzáállásban vigyázók
lenni egymás és közösségünk életében is.
gligora
