Jelenleg Magyarországon nincs arra vonatkozóan pontos adat, hogy hány hajléktalan van, becsélések szerint 10-15 ezerre tehető a számuk, akiknek több mint a fele a fővárosban a szállókon vagy az utcán él. Karácsony Gergely városvezetésének persze az is meghaladta a képességeit, hogy valós adatokat szerezzenek az utcán élők számáról.
Egy tavalyi akció során 461 hajléktalant „regisztráltak” ugyan a közterületeken, de csak Budapest belső kerületeiben tartottak „hajléktalanszámlálást”. Ezt az adatot sokan nevetségesen alacsonynak tartották. Nemzetközi összehasonlításban viszont tény, hogy míg Magyarországon érezhetően csökkent, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban például megduplázódott a hajléktalanok száma.
Jelenleg olyannyira kielégítő hazánkban a hajléktalanszállók férőhelyszáma, hogy csak 76-79%-os kihasználtsággal működnek, így elvileg nem kellene senkinek az utcán élnie. De sokan mégis ott élnek. A szakemberek véleménye szerint ennek több oka is van, többek között az, hogy a szállókon általában nagyobb alvóhelyiségek vannak sok ággyal, ahová nem akarnak bemenni, valamint előfordulnak lopások, és nem mindenhol megfelelő a higiénia sem.
De hiába a sok milliárdos állami támogatás évente, a bevont rengeteg pályázati forrás, ha a főváros vezetése azzal a balliberális attitűddel áll a hajléktalankérdéshez, hogy mindenki azt csinál és ott, amit és ahogyan akar. Az állam ugyan folyósítja a támogatást, de a megszervezés az önkormányzatok feladata, amit ha nem kellő szakértelemmel és hozzáállással végeznek el, az az eredményen is meglátszik.
(képünk illusztráció)
De ne kerülgessük tovább a forró kását, a legtöbben azért élnek inkább az utcán, a parkokban, mert alkoholisták és/vagy rendszeres drogfogyasztók, így akkor se költöznének be a szállókra, ha minden tökéletes lenne. Sőt, bizonyos részüknek elvileg lenne is hol laknia, hiszen van a családjuknak ingatlana, de mégis emellett az életmód mellett döntöttek ahelyett, hogy legyőzték volna a szenvedélybetegségüket.
A hajléktalanok ellátása nem csak egy ágyat és fürdési, mosási lehetőségeket jelent, hanem meleg ételt, gyógyszereket, orvosi és pszichológiai segítséget, mentális gondozást, valamint támogatást a munkakereséshez is. A gondozói hálózat különböző szereplőinek (Hajléktalanokért Közalapítvány, Magyar Vöröskereszt, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Ökumenikus Segélyszervezet, több egyház szeretetszolgálatai, alapítványok, civil szervezetek, stb.) munkatársai és önkéntesei természetesen utcai ellátást biztosítanak azoknak is, akik nem hajlandóak a szállókra bemenni.
De hiába az emberpróbáló és emberfeletti munkájuk, ha a hajléktalanok egy kisebb része továbbra is az utcán akar élni, és elutasítja a további segítségnyújtást, pedig rendszeresen felajánlják nekik a szállón történő elhelyezést.
Budaörsön a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végzi el az utcai hajléktalangondozást, köszönet a munkájukért, amit tudnak, megtesznek. A közrend fenntartása viszont egyértelműen a városvezetés dolga lenne. A Templom téren, a buszvégállomásnál, a lakótelep különböző részein, az ótemetőben, és sok más helyen rettenetes állapotok alakultak ki.
A felelősség áttolásban rendre jeleskedő városvezetésünk mindig azzal próbálkozik, hogy a kormányt hibáztassa. Pedig a budapesti szállók minőségével kapcsolatban, ahová a budaörsi közterületeken élők is „tartoznának”, régi barátját, Karácsony Gergelyt kellene Wittinghoff Tamásnak pellengérre állítania. Bár őt is alul lehet múlni. A FIDESZ fővárosi frakciójának „Munkával lakásba” nevet viselő előterjesztését a TISZA párti képviselők meg sem szavazták!
A program azoknak a hajléktalanoknak kíván munkalehetőséget nyújtani a Budapesti Közműveknél, akik regisztráltan hajléktalanszállókon élnek. Karácsony módosító javaslatokat tett az előterjesztéshez, így a program neve is megváltozott, de legalább megszavazták, az is valami.
Budaörsön hónapról hónapra egyre több hajléktalan él a közterületeken, egy részük Budapestről „költözött ki” ide. Dugig beépített városunkban így a megmaradt kevés park, tér, és a többi egyéb zöldfelület egy része lassan nem díszei, hanem csúfságai lesznek a lakóhelyünknek. Nem lehet leülni a Templom téren egy padra megpihenni, beszélgetni, mert hajléktalanok ülnek-fekszenek rajta. A buszvégállomáson sokan inkább állva várják a buszt nem kevés csomaggal, mert ki tudja, hogy ki és mit művelt a padokon korábban.
Olyanok, akik közül sokan simán munkaképesek lennének, ha akarnának dolgozni. Munka is lenne, ezen a környéken biztosan, ha más nem, akkor segédmunka. De inkább koldulnak, kéregetnek, olykor agresszívan. Körülöttük szemét, italosüvegek, a bokrokat pedig WC-nek használják, ha egyáltalán egy bokorig mennek, és nem ott végzik el a dolgukat, ahol éppen rájuk jön. Mondjuk már ki, hogy azt igenis el lehet kerülni, hogy ne a járókelők szeme előtt végezzék el a szükségüket! Ha berúgnak, akkor hangosak, ordibálnak, verekszenek.
A BTG ugyan összegyűjti a szemetet helyettük, mert a hajléktalanok arra is „képtelenek”, hogy a kukába dobják, ami eleve egy agyrém. De az nehogy már állandó feladta legyen a BTG-nek, hogy a város összes padját naponta többször lefertőtlenítsék, hogy rájuk lehessen ülni! Mégis hol járnak a városvezetőink? Nem sétálnak a városban? Nem látják, hogy mi zajlik a közterületeinken? Az nem mentség, hogy hajléktalanok!
Vannak szállók, ahol van mellékhelyiség, fürdő, mosási lehetőség. Akinek pedig van pénze lerészegedni, az ne kolduljon élelemre pénzt! De megjegyzem, nem csak a hajléktalanok csinálják a cirkuszt, az balhékat, nem csak ők szemetelnek, nem csak ők részegednek le a közterületeinken. Ideje lenne már rendet rakni ebben a városban! Nem mindenki él a frekventált helyektől távol, ahonnanezek nem látszanak, ahová a zaj nem hallatszik el…
Nem vagyok antiszociális, de a padok mindannyiunké, és használni is szeretnénk őket, nem orrbefogva elkerülni. A parkokban gyönyörködni szeretnénk, nem pedig félrenézni. Tényleg nemlehetnek közegészségügyi, köztisztasági, közerkölcsi és köznyugalmi szempontokból a nagytöbbségnek jogai? A közösségi együttélésnek vannak szabályai, amelyek mindenkire vonatkoznak, és megszegésük közigazgatási bírsággal sújtható (ezt a minap a baloldali vezetésű Szegeden is alkalmazni kezdték).
A bírsággal persze nincs megoldva a probléma, hiszen a hajléktalanok se kifizetni nem tudják, se behajtani nem lehet rajtuk. Mi lehet akkor a megoldás? Kötelezni kell őket arra, hogy hajléktalanszállón éljenek? Ez egyáltalán nem lenne etikátlan büntetés, hiszen csak azokra vonatkozna, akik megsértik a közrendet.
Ne felejtsük el, hogyha mi sértjük meg, és eljárás indul ellenünk, nekünk fizetnünk kell. Ha nem tesszük, levonják majd a munkabérünkből. Esetleg bizonyos közterületeket ki kell jelölni, ahol nem tartózkodhatnak? Növelni kellene a közterület-felügyelők számát és jogköreiket? Igen, ezektől valamilyen javulást biztos remélhetnénk.
Hangsúlyozom, a hajléktalanokon természetesen kötelessége a társadalomnak segíteni, megfelelő szállókkal, napi élelemmel, orvosi segítségnyújtással. De itt most nem azokról van szó, akik együttműködnek, akik nagy nehézségek árán megpróbálnak jobb élethelyzetbe kerülni. Azokról sem, akik ugyan ezt elutasítják, de legalább a minimálisan elvárható normákat betartják. Akik viszont nem, azokkal kapcsolatban kötelessége a városvezetésnek kidolgoznia egy koncepciót. Nem embertelent, nem megalázót, hanem olyat, amely lehetővé teszi, hogy ne szoruljunk ki a saját közterületeinkről.
(Földváry)
