A múltkori Templom téri verekedés apropóján sokan, több fórumon hangot adtak a véleményüknek a budaörsiek a hajléktalankérdéssel kapcsolatban. Mostani két részes írásomban igyekszem a nevén nevezni a problémákat, és szeretném megvilágítani, hogy kit milyen felelősség terhel a kialakult – borzalmas – helyzetért.
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, először le kell szögezni azt a tényt, hogy nem szociális érzéketlenség erről a témáról kritikus hangvételben megszólalni. Ha nevén nevezzük a problémákat, az nem embertelenség, és az rendkívül bicskanyitogató, hogyha valaki ezt teszi, akkor jóemberkedésből lehurrogják. A legtöbbször azok, akiket valójában nem érint, mert Budapest, Budaörs, vagy bármely település nem olyan pontjain élnek, ahol ezek a létező problémák a nap 24 órájában jelen vannak.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a társadalom zömében csak azokat a hajléktalanokat látja, akik saját maguk döntöttek úgy, hogy nem veszik igénybe a hajléktalanellátó rendszer által nyújtott szolgáltatásokat. Ugyanis azokat az embereket, akik életvitelszerűen különböző típusú hajléktalanszállókban élnek, általában nem látjuk, pedig jóval többen vannak, így a kritikák nem rájuk vonatkoznak.
A hajléktalanok kisebb részét alkotják azok, akik alapvető viselkedési normákat nem tartanak be, de pont ők a „láthatóak”. Ha pedig a tűrhetetlenné vált állapotok ellen felszólal valaki, akkor azonnal rásütik a bélyeget, hogy kriminalizálja a hajléktalanságot. Ez egy orbitális hazugság, ugyanis mindenkire vonatkoznak az együttélés írott és íratlan szabályai, amelyek betartása alól nem mentesülhetnek a hajléktalanok sem.
A hajléktalanok legfőbb kitörési pontja természetesen az, ha munkát tudnak vállalni. Akiknek sikerül olyan álláshoz jutnia, ahol van lehetőség munkásszállón élni, vagy a keresetük elegendő lakásbérléshez, azoknak addig, amíg munkaképesek, biztosított a lakhatásuk. Ők is ugyanúgy élnek és dolgoznak, mint mi, csak nincs ingatlantulajdonuk. Igaz, amikor elérik a nyugdíjas kort, akkor ismét fedél nélkülivé válhatnak, ha a hazai „lakásszegény” helyzet nem javul, így a döntéshozóknak erre megoldásokat kell kidolgozniuk.
Az állam egyik legfontosabb feladata – minden más okból kifolyólag is – az, hogy a minimálisra szorítsa vissza a munkanélküliséget. Ebben a kormány nagyon jól teljesített, gyakorlatilag munkaerőhiány van az ország sok térségében. Arra már alig emlékszünk, hogy a 90-es években a rendszerváltás utáni gazdasági átalakulás tömeges munkanélküliséget okozott, és sajnos sokan elfelejtkeznek arról is, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok idején 10% körüli volt az állással nem rendelkezők aránya.
Pedig csak azoknak van lehetősége bérlakásban élni, ha nincs sajátjuk, vagy valamely családtagjuknak, akiknek állandó jövedelmük van. Akinek nincs, azok sok esetben hajléktalanná válnak. A bérleti díjak egyelőre valóban nagyon magasak, olykor pofátlanul, reméljük, hogy a fiatalok kedvezményes lakáshoz jutása ezen is segít a jövőben. Ugyanis a bérlők 30-40 százaléka a fiatalabb korosztályokhoz tartozik, így a közeljövőben túlkínálat alakulhat ki a piaci alapon kiadott bérlakások esetében.
A devizahitelek kamatainak ugrásszerű és törvénytelen megemelkedése miatt ingatlanjukat elvesztők közül is sokan lettek fedél nélküliek. Sok kárvallott jelenleg bérlakásokban él, de egy-egy előre nem látható esemény miatt bármikor hajléktalanná válhatnak. Ezeken kívül egy sor oka lehet annak, hogy valaki nem tud hol lakni: a legszomorúbb az állami gondozottak helyzete, valamint igen sok férfi a válása után vált hajléktalanná.
Nekik ugyancsak az állandó munka adhat lehetőséget arra, hogy bérlakásban élhessenek a szállók helyett. Azoknak, akik valóban tudnak és akarnak dolgozni. Sajnos a hajléktalanok egy része nem is akar. Ezt a jelenséget a szakemberek mentális okokkal is magyarázzák, ami nyilván valós ok, de nem a gombhoz kell a kabátot varrni, hanem fordítva. Először azokon kell segíteni, akik maguk is tenni szeretnének azért, hogy méltóbb életet élhessenek.
Az államnak természetesen feladata szociális bérlakásokat építeni azok számára, akiknek nincs lehetőségük igénybe venni a kormány lakástámogatási kedvezményeit (CSOK, Otthon Start Program, stb.), vagy a jövedelmi helyzetük miatt a piaci áron kínált albérletek árát nem tudják kigazdálkodni. Rettenetesen kevés az önkormányzati bérlakás is.
Az ingatlantulajdonnal nem rendelkező rokkantsági ellátásban vagy öregségi nyugdíjban részesülőknek is a szociális bérlakások jelenthetnek megoldást. A kormány prioritása eddig a munkanélküliség felszámolása, és a különböző lakásvásárlási, házépítési, bővítési támogatások bevezetése volt, mindkettő sikertörténet.
A balliberális megmondók rendszeres témája, hogy alacsonyak Magyarországon a segélyek, a rokkantsági ellátás és a nyugdíjak. Igen, alacsonyak, az utóbbi kettő esetében ugyan van fokozatos javulás, de még komoly lépésekre lesz szükség. Viszont a foglalkoztatottak számának növelése a jó út, azzal egyre többen vesznek részt a közteherviselésben. A másik pozitív hozadéka pedig az, hogy egyre kevesebben szorulnak segélyekre.
Ha érdemben nőni fog a szociális bérlakások száma, amire tényleg szükség van, azok – igaz alacsonyabb – lakbérének kifizetéséhez is szükség van rendszeres jövedelemre, vagy az abból számított későbbi nyugellátásra. A nyugat-európai példák is azt mutatják, hogy ahol sok szociális bérlakás van, például Bécsben, nagy részben ott sem a munkanélküliek, vagy a segélyekből élők laknak azokban, hanem a kisebb jövedelműek, vagy éppen a nyugdíjasok. Valamint a bevándorlók, de ez a szelencét most nem nyitom ki.
Az elmúlt évtized fontos feladata volt a kormány és az önkormányzatok számára új hajléktalanszállók építése, a meglévők bővítése, helyrehozatala (a rendszer többlépcsős, vannak nappali melegedők, éjszakai menedékhelyek és a térítési díjas átmeneti szállók). Ugyanis akik már hajléktalanok, azok számára kellett a legsürgősebben valamilyen lakhatást biztosítani, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a szerény jövedelemmel rendelkezők, akik piaci alapon nagy nehézségek árán tudnak csak lakást bérelni, ne szorulnának segítségre.
Nagyon lényeges, hogy a közösségi együttélés szabályai alól ne mentsük fel a közterületeken élőket! Egyrészt azért, mert elvileg az lenne a cél, hogy idővel reintegrálódjanak a társadalomba. Másrészt pedig azért, mert az mégiscsak skandalum, hogy azoktól elvárjuk, akik éjt nappallá téve dolgoznak azért, hogy bérlakásokban tudjanak élni, hogy tartsák be a társadalmi együttélés normáit, sőt, azoktól is, akik a szállókon élnek, de azoktól nem, akik a SAJÁT döntésük miatt az utcán laknak. Ugyanis sok szabad hely van a szállókon.
Folyatás következik.
(Földváry)
