A kommunizmus ugyan világi ünnepet csinált a karácsonyból, de hiába propagálták „fenyőünnepként”, hiába csináltak kampányt a Télapónak, hogy ne Szent Miklóst várják a gyerekek, a legtöbb ember szívében a Karácsony Jézus Krisztus születése maradt. Igaz, ha a pártfunkcionárius vagy a besúgó megkérdezte, hogy ki hozza az ajándékot, talán nem az volt a válasz, hogy a Jézuska, de a lelkekből kitörölni nem tudták. Ugyanis valóban megkérdezték, felhasználva még a gyerekeket is arra, hogy kiderítsék, sikerült-e a „kereszténytelenítés” az adott családban.
A kereszténység legfontosabb ünnepe azonban a húsvét, mivel a Megváltó szenvedése, halála és feltámadása keresztény hitünk alapja. Azt, hogy Jézus Krisztus megszületett, talán még az ateisták sem vonták kétségbe. Jól emlékszem a szavakra: Jézus történelmi személy lehetett… Nem, az Úrjézus nem (csak) történelmi személy volt, hanem Isten egyszülött fia, a Megváltónk, aki feláldozta magát azért, hogy bűneink megbocsátassanak, és elnyerhessük az örök életet.
A kommunista rezsim, amennyire tudta, a szocialista „jólét” bizonyítására használta legszentebb ünnepünket. Rendre elolvashattuk, hogy mennyi sonkát, tojást, kalácsot vásároltak az emberek. Az évszázadok alatt kialakult színes hagyományok miatt eltörölni ugyan nem tudták azt elvtársak a húsvétot, de a keresztény jellegét megpróbálták.
Tulajdonképpen visszanyúltak az ősi tavaszünnepekhez, a kereszténység előtti pogány szokásokhoz. A nagypéntek munkanap volt, viszont a húsvéthétfő akkor is szabad, mert az ahhoz a naphoz kötődő népszokások felerősítésével kívánták háttérbe szorítani az ünnep csodálatos üzenetét, Krisztus feltámadását, hitünk fundamentumát.
Betiltották a szombati körmeneteket, a képeslapokon csak nyuszik, tojások és virágok voltak, keresztény jelkép semmiképpen sem. Volt pirostojás, de arról mélyen hallgattak, hogy a piros szín eredetileg Krisztus vérét jelképezte, amely kiontatott értünk, emberekért. Lehetett locsolkodni, de az, hogy ez amolyan pénzszerzési lehetőséggé alacsonyult idegen emberektől, jól mutatja, hogy bizonyos értelemben sajnos sikeres volt a „vallástalanítás”.
Persze azért a locsolkodást sem szerette túlságosan az állam, mivel a mértéktelen italozások következményei nem éppen a szocialista rendet és közbiztonságot példázták. Húsvét napjaira szervezték viszont a focimeccseket, különböző versenyeket, koncerteket azért, hogy még a hitüket bátran vállalók se mindannyian a templomban legyenek, hanem bárhol máshol.
A rendszerváltozás ugyan lehetőséget teremtett arra, hogy hitünket retorziók nélkül szabadon gyakorolhassuk, de a legtöbben csak a húsvéthétfőt élik meg húsvétnak, és akkor is leginkább a társas összejövetelek mutatják azt, hogy ünnep van. A locsolkodás egyre inkább a családi és baráti körre korlátozódik, de szerencsére, aki locsolkodik, már az sem olyan versikével teszi, hogy „Zúg a traktor, szánt az eke, elvtársnő, locsolhatok-e?”.
Ez a típusú ateizmus a múlt. A jelenben a szélsőliberalizmus a saját, és sokkal nehezebben észrevehető eszköztárával igyekszik „vallástalanítani” a húsvétot. A kialakult fogyasztói társadalom – más keresztény ünnepekhez hasonlóan – piaci termékké teszi a húsvétot, és csak a vásárlásra ösztönöz.
Mi keresztények azonban gyászoljuk és ünnepeljünk! Ma, nagycsütörtökön arra emlékezünk, hogy az Olajfák-hegyén Jézust elfogják. Az esti misén a Glória eléneklése után a harangok Rómába mennek, elhallgatnak. Nagypéntek lesz az év legcsöndesebb napja. A csend arra emlékeztet minket, hogy akik szólhattak volna Jézus védelmében, hallgattak.
A Megváltót elítélik, megkínozzák, keresztre feszítetik és barlangsírba teszik. 2017-től nagypéntek újra munkaszüneti nap, töltsük el imádsággal, elmélkedéssel. A gyász napja a nagyszombat is napnyugvásig, Jézus a sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Krisztus határtalanul szeret minket, e szeretettel a szívünkben várjuk lelkünkben a feltámadást, amikor Urunk legyőzi a sötétséget, a halált. Fényt és reménységet hoz az életünkbe. A fény ő maga, aki visszaadta nekünk az örök élet lehetőségét. „Krisztus világossága – Istennek legyen hála.”
Ezen a nagyszombat esti misén újra megszólalnak a harangok, a mise utáni körmenten pedig minden embernek elviszik a hívők az Örömhírt: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!” Nekünk keresztényeknek feladatunk, hogy elmondjuk embertársainknak: Jézus Krisztus megváltott minden embert, és győzelmet aratott a halál felett.
A Megváltó nem csak a hívőkért, mindannyiunkért feláldozta magát. Buzdítsuk arra a kételkedőket, hogy nyissák meg a szívüket Krisztusnak! Erre kevés olyan csodálatos alkalom van, mint a húsvét, a sollemnitas sollemnitatum, az az ünnepek ünnepe.
(földváry)
