Wittinghoff Tamás bejegyzését az előző részben olvashatták, amely alatt persze áradt a TISZA budapesti döntésének védelme, miszerint jól csinálták, hogy nem vettek részt a garázsközgyűlésen és „hivatalosan” a tüntető felvonuláson sem.
Azért nyilván nem felelős a bejegyzés írója, hogy mekkora ökörségeket írtak oda, és néha azért próbált
hozzászólogatni is, de nem túl sok sikerrel. Már kiszabadult a szellem a palackból. Én néha kínomban kacagtam, máskor szomorúan elsírtam szinte magam a kommentek olvasásakor. Gyakorlatilag azon ment egy idő után a vita, hogy ki is az „igazi ellenzék”, és hogy Magyar Péter Orbán kreálmánya-e vagy sem, de ha nem is az, akkor is fideszes többek szerint.
Wittinghoff Tamás pedig hallgatott. Ugyanis ha harcba száll a régi balliberális pártokért a négyszáz kommentes észosztásban, azokért, akikhez eddig tartozott, akiket eddig támogatott, akkor letépik a fejét a tiszások, hogy nem akarja leváltani a kormányt. Ha pedig a TISZA mellett emelkedik szóra, akkor a liberális és/vagy szocialista hozzászólók feszítették volna meg, akik szerint Magyar Péter még mindig fideszes, nem is baloldali és Orbán a példaképe továbbra is.
Ebben a harcban viszont nem lehet a végtelenségig függetlennek látszani. Eddig se volt az persze, de az ideológiai közössége egyetértett vele és tapsolt mindenre, amit mondott/írt, a jobboldaliak véleménye meg túlságosan nem érdekelte, hiszen volt elég szavazója nélkülük is. Most viszont merőben új helyzet alakult ki, a nem csak budaörsiekből álló tiszakommandó magasról tesz a 35 évre, meg minden vélt, vagy valós eredményére. Csak két opciót ismernek: vagy Magyar Péternek kampányol valaki, vagy kormánypárti.
Laczik Zoltán, mint MSZP-s képviselő (BFE) is hozzászólt a kommentáradatban, inkább a TISZA mellett tette le a voksát szokás szerint, de nyilván nem egyértelműen. Mégiscsak egy másik párt helyi elnöke ugye, amely bejelentette az indulását 102 körzetben. Annak azért volt egy diszkrét bája, ahogy lebugyutázta a DK szlogenjeit úgy, hogy itt az a Keller László indul a színeikben, akivel egy pártban politizáltak, és tavaly az MSZP a DK-val indult közösen az EP választáson. Felőlem hajrá, mehet a
kaméleonkodás, csak éppen gusztustalannak tartom.

Wittinghoff alma materéből, az SZDSZ-ből már sokan odadörgölőztek a TISZA párthoz, végül is a brüsszelpártiság eleve közös bennük. A polgármester bejegyzése alatt viszont olyan vélemények is megjelentek, hogy abba, hogy a TISZA győzzön, nem „férnek bele” olyanok mint Iványi Gábor, vagy a Pride melletti kiállás, de még Ukrajna támogatása sem.
Sok tiszás szerint az teljesen rendben van, ha ezek mellett nem áll ki nyilvánosan a TISZA (csak fű alatt). Ezekhez Wittinghoff nem szólt hozzá semmit. Polgármester úr! Hová lett az a fene nagy erkölcsi magaslat, ahonnan ekézni szokott? Semmi felháborodás? Semmi leoltás, hogy vannak ügyek, amelyek mellé kötelessége mindenkinek mindig és mindenhol kiállnia, mert ha nem teszi, akkor fasiszta és putyinpincsi?
Alig akad olyan téma, amely a polgármester és az én ideológiai meggyőződésem halmazainak metszetében helyezkedik el. De ez így van rendjén, hiszen ő globalista és liberális, én meg nemzeti gondolkodású keresztény ember vagyok. Ám ha a kormány iránti gyűlölete miatt a saját elveit is eldobja, ne csodálkozzon ha a sajátjai is megvetik majd.
Demokratának tartja magát, de Magyar Péter személyi kultusza belefér? Hisz a szólásszabadságban, de nem zavarja, hogy a jelölteknek semmilyen autonómiájuk sincs, konkrétan szinte meg sem szólalhatnak engedély nélkül?

Ezek után már csak egy kérdést kell feltenni magunknak. Mi lehet a valódi oka annak, ami miatt Magyar Péter nem kapott rendszeres kritikát Wittinghoff Tamástól amiatt, hogy a TISZA lapított egy sor olyan ügyben, amelyek az óellenzék zászlóshajói, amelyek mellett ő is mindig hangosan kiállt. Ideje lett volna rá, hiszen állandóan posztolja a kormánykritikákat. Talán tudja, hogy mit akar valójában a TISZA.
Az mondták neki, hogy majd a győzelmük után nem kellenek többet a nemzeti színű szívecskék, nem imádkozik a „mester” egy kupac médiamunkás gyűrűjében a templomban, jöhetnek a migránsok,
terjedhet a genderelmélet és azonnal EU tag lesz Ukrajna? Simán elhiszem, hogy ezeket Magyar Péter megígérte, sőt, arra adom a voksom, hogy pont ez történne győzelme esetén.
Vagyis még rosszabb: mindez megfejelve Magyar Péter diktatúrájával, amely nekem a kommenteket olvasgatva egyre többször a Tanácsköztársaságot vagy a Rákosi-rendszert juttatja eszembe. A tiszakommandó jogállami elképzelései döbbenetesek: vagyonelkobzások, rögtönítélő bíróság, börtön és kivégzések. Ehhez akar segédkezet nyújtani a polgármester?

Wittinghoff Tamás az egyik tiszakommandósnak azt válaszolta, hogy „szerencsére nem minden tiszás ilyen félkegyelmű”. Tényleg azt hiszi a Polgármester úr, hogy a TISZA nevű egyszemélyes projektben számít, hogy a nem „félkegyelműek” mit gondolnak, mit szeretnének? Nyilván nem hiszi, hiszen ilyen hosszú politikai életúttal a háta mögött ez kizárt. Talán tényleg tudja, hogy mit akar valójában Magyar Péter? Lehet, ugyanis régi jó elvbarátai, ismerősei írják neki a megszorításokról a szakmai háttéranyagokat.
Lengyel László, baloldali közgazdász is így nyilatkozott: „Én bevallom, én azon dolgozom a saját csapatommal, hogy már most legyenek programjaink. Tehát szükség volna arra, hogy felkészülten menjünk a kormányzásba. (…) Na most ezeket már ki kellene találni, hogy ne egy éjszaka íródjanak meg ezek a programok, amelyek általában akkor nem szoktak sikerülni.”.

Felcsuti Péter, tiszás közgazdász pedig ezt mondta: „(…) a Tisza Párt nagyon bátortalanul, adómódosítási programot, nem mondom, hogy előterjesztett, mert abban a pillanatban, amikor valahogy napvilágra került, kitudódott a dokumentum, a Tisza Párt már vissza is vonta azt.”
Hiába posztol Wittinghoff arról, hogy szerinte hazugság a TISZA kiszivárgott megszorító csomagja, mert a nyilatkozatok nem ezt támasztják alá. Magyar Péter kismilliószor hazudott, és ezt a polgármester is tudja, de tételezzük fel, hogy ebben mégis hisz neki.
Akkor a polgármester valóban nem egy kőkemény megszorító csomag (vagyonadóval, sávos adózással, stb.) támogatója, hanem még rosszabb: olyan sötét alagútba akarja belevezetni az országot, a városunkat, a városban élőket, ahol maga se tudja, hogy mi vár ránk.
(Földváry)
