Az advent az adventus Domini kifejezésből ered, amelynek jelentése az Úr eljövetele, érkezése. A karácsonyt megelőző négy hetet foglalja magában az adventi időszak, kezdete a Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, amely idén november 28-a. Ez a nap idén az egyházi év kezdete, advent első vasárnapja.
A görögkatolikusok Szent Márton napjától, a római katolikusok Szimpliciusz pápasága óta, tehát az V. századtól négy héten keresztül készülnek a Krisztus születésére. Mivel az egyházi év hetei vasárnappal kezdődnek, az advent hossza attól függ, hogy milyen napra esik december 25-e. December 24-e az advent utolsó napja, amely egészen a közelmúltig szigorú böjti nap volt. Napnyugta után a karácsonyi vigília veszi kezdetét, részt veszünk az éjféli misén, vagy imádkozva virrasztunk családi körben, és csendesen várjuk a Megváltó világrajövetelét.
Az adventet régebben kisböjtnek is nevezték, hiszen a lelki felkészülést kiegészítette az étkezéssel kapcsolatos előírások betartása, valamint csak kivételes esetekben tartottak esküvőket, vagy bármilyen zenés-táncos eseményt. Advent a békesség időszaka, a türelmes felkészülésé, amelyre mindannyiunknak szüksége lenne, de a hangossá és agresszívvá váló, megállás nélküli világunk erre egyre kevesebb lehetőséget nyújt.
A templomban a miséken kevesebb az orgonaszó és a virágdíszítés, de a legjobban a kora reggeli roráté mise jelképezi mindazt, amit az advent jelent. A rorate elnevezése a latin nyelvű mise kezdő sorának lerövidítése (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum), a mise záróéneke pedig évszázadok óta a Hajnal-ének. A hajnal a várakozás és a reménykedés napszaka, az advent is várakozás és reménykedés.
E gyönyörű hagyomány már csak Közép-Európában él, hazánkon kívül Ausztriában, Horvátországban és a visegrádi országokban. Fekete István így írt a roráte misékről: (…) A tegnap gondja mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs. A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: »Harmatozzatok, égi Magasok«.”
A legtöbben adventben nem tartanak böjtöt, és nem vesznek részt a roráte miséken, de örvendetes, hogy a vasárnapi misékre ebben az időszakban egyre többen jönnek el. Ennek talán az is az oka, hogy az a kereskedelmi őrület, amely ezt az időszakot jellemzi, akkora kontrasztként hatalmasodik minden más föle, hogy a lelki igény a nyugalomra, a békességre egyre erősebb lesz. A Black Friday helyett már nem is fekete hét van, hanem fekete hónap, irgalmatlan fényárral, villódzással.
A Black Friday elnevezést eredetileg az 1869-es amerikai pénzügyi válság szülte, majd 1966-tól használják a hálaadás utáni első péntekre, ami november végére esik, és amikor is a karácsonyi vásárlás a kezdetét veszi az Egyesült Államokban. A kereskedelem ekkor óriásit profitál, amelyet a veszteséggel szemben – amit a piros szín jelez – feketével írtak a könyvelésbe annak idején. Az Egyesült Államokból áthajókázott a Black Friday Európába, és abból az egy napból végül egy hónap lett Nyugat-Európában is, és nálunk is. Meg a világ többi pontján is.
Sajnos a kereskedelem fekete, tehát nyereséges hónapja nagy részben egybeesik az adventtel. Ott, ahol nem keresztény többség van, vagy az ateizmus válik egyre „népszerűbbé”, nyilván ez nem okoz diszharmóniát, nekünk keresztényeknek azonban igen. A jótékonyság, az irgalmasság valóban jellemzi az adventet, de az mások megsegítésére irányul, nem pedig az akciós karácsonyi ajándékvásárlásra. Persze azzal, hogy a karácsony az ajándékozás legfontosabb ünnepe lett, elkerülhetetlen, hogy az azt megelőző időszak ne a kereskedelemről szóljon.
Mindannyian vásárlunk szeretteinknek, örülünk is, ha szolidabb áron tehetjük ezt meg, de fontosabbnak tartjuk az adventi gyertyák meggyújtása szeretteinkkel közösen, mint azt, hogy mennyi ajándékot halmozunk fel a szekrény mélyében.
Az adventi koszorú nem túl régi hagyomány, a XIX. században egy evangélikus lelkész készítette az elsőt. Nem liturgikus tehát, bár a színei általában azok, a lilák a bűnbánatot fejezik ki, a 3. vasárnapon meggyújtandó rózsaszín pedig az örömöt, ami Szűz Mária gyertyája, aki megszülte Jézust. A katolikusoknál az elő lila gyertya a hitet, a második a reményt, a harmadik lila színű – amit utoljára gyújtunk meg – pedig a szeretetet jelképezi, Keresztelő Szent Jánost, aki megjövendölte az Isten fiának eljövetelét.
A protestánsok általában piros gyertyákat használnak, sokan csak fehéreket, és olyan család is készít vagy vásárol adventi koszorút, akik nem hívők. Paraliturgikusnak nevezzük az adventi koszorút, mivel nem liturgikus ugyan, de összeköti a templomot az otthonnal. Bizonyos tekintetben a nem hívőket is az adventtel, így egy kezdő lépés is lehet a hit felé a vasárnapi gyertyagyújtás.
Ahogy telnek a hetek, egyre több gyertya ég a koszorún, egyre jobban világít, végül a feldíszített karácsonyfa ad majd még nagyobb világosságot az év leghosszabb éjszakáján. Advent utolsó éjjelén megszületik a Megváltó. Elűzi a sötétséget, tiszta fényt és szeretetet hoz a világba. Kérjünk bűnbocsánatot, ha vannak elhibázott emberi kapcsolataink, próbáljuk meg rendbe hozni, várjuk visszafogott életvitellel és tiszta szívvel a csodát!
Ma még sötét
van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.
Dsida Jenő: Közeleg az emberfia (részlet)
(Földváry)
