Elszomorítónak tartom azt, amilyenné vált Budaörs, nincs már karaktere, túlzsúfolt,
átlagbéla kisvárossá tette a városvezetés. Nem arról van szó, hogy elutasítom a fejlődést,
még arról sem, hogy ördögtől valónak tartottam, hogy egy, az agglomerációban
elhelyezkedő településen a lakosságszám növekedése miatt kisebb telkeken nagyobb
házak épültek, valamint újabb területek váltak belterületté.
Amivel mindig is problémám volt, az a mértéktelen beépítés. Bosszant, hogy a házak szinte „kilógnak” a telkekről, mérges vagyok, hogy a zöldfelületek többségét beépítették, de ami miatt elképesztően fel
vagyok háborodva, az az, hogy a szemünk láttára törlik el a város múltját.
Mint ahogy a kommunisták akarták. Végképp és visszavonhatatlanul. Létezett egy község, amelynek lakott területe a töredéke volt a mainak. Az elmúlt évtizedekben beépített településrészek esetében nyilván jóval szigorúbb helyi építési szabályzatra lett volna szükség ahhoz, hogy maradjon több zöldfelület a közösség
számára, amelyek megtartása önkormányzati feladat lett volna.
Sajnos nem maradt, és ha ezt szóvá teszi bárki, akkor a városvezetés elintézi annyival, hogy x településrészen nem is olyan magas a beépíthetőségi százalék. Hát köszönjük, ezzel sokra nem megyünk. Ha be is tartották az építkezők, attól még nincs elég közpark, közkert, a játszóterek mellett nincsenek füves területek, szinte alig maradt olyan zöldfelület, amely ökológiai, rekreációs, esztétikai szolgáltatásokat nyújthatna. Azokon a településrészeken nincsenek védett épületek, csak elvétve néhány, így ott a természeti örökséget is meg kellett volna óvniuk. Nem tették.
Amikor elkezdtek emeletes családi házakat építeni a budaörsiek a régi utcákban, akkor még viszonylag értelmezhető méretű telkeken tették ezt, de ma már a társasházak, mint otromba óriások nyomják el a még meglévő régi földszintes, sőt a kisebb házakat is. Szomorú ezt látni, és sajnos nem is egyedi eset, de jó lett volna ebben különbnek lenni, és megtartani a régi kisutcák hangulatát.
Az a véleményem, hogy örökségvédelmi szempontból bizonyos utcák, utcarészek a rendszerváltozás után azonnal hathatós védettséget kellett volna kapjanak. Ezerféle megoldást lehetett volna alkalmazni, még
forrás is bőségesen lett volna rá, csak éppen akarat nem volt. Az érintett házak döntő többsége ugyanis többszöri tulajdonosváltást élt meg, így bármikor felléphetett volna vevőként az önkormányzat. A műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve ugyanis a legszerencsésebb az lett volna, ha maga a város végezteti el a felújításokat, és azután dönt az adott épület későbbi funkciójáról.
De nem ez történt. Pedig sok régi ház elkerülhette volna a leamortizálódást, ha épeszű koncepciók születtek volna műemlékvédelmi ügyekben már a kezdetektől fogva. Bizonyos esetekben a
tulajdonosokkal is lehetett volna megállapodásokat kötni, hogy az örökség is fennmaradjon, és a tulajdonos is elégedett legyen. De csak 2017-ben (!) vezetették be azt az önkormányzati támogatást, amelyre pályázni lehet az állagmegóvásokhoz, felújításokhoz. Az összeghatár alacsony, az önrész pedig magas, így sok esetben ez a késői „segítség” sem jelentett megoldást.
Akkor már egy évtizede állt milliárdokért a városháza, hogy csak egy példát említsek, amire – és más nagyberuházásokra – évente repültek ki az ablakon a tíz-száz milliók, a kivitelezés satnyasága miatt.
A Helyi Művi Értékvédelmi Kataszterben jelenleg több mint 50 ezer tétel van lajstromozva
országosan, amelyből Budaörsön 156 található. Ebbe a számba természetesen nem csak
a lakóházak tartoznak bele, hanem például a katolikus templom is. Szégyen, hogy
Magyarország egyik leggazdagabb, mostanában pedig kategóriájában a legfejlettebbnek
kikiáltott városában arról kelljen beszélni, hogy miért nincsenek ezek a házak az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően felújítva. Ugye ezek védett épületek, így ebben nem lehet Budakeszire mutogatni!
Az egyik felháborító példa a Kötő és a Mátra utca sarkán – sajnos már nem – álló két épület sorsa. Nincs szándékomban a tulajdonost kritizálni, talán nem is budaörsi, így nem is érzi a megvásárolt ingatlant „települési örökségnek”, de az is lehet, hogy tősgyökeres ugyan, de nem tartotta fontosnak korhűen felújíttatni. A felelősség egyértelműen a városvezetést terheli. Neki kellett volna megfelelő szabályozást megalkotni, nekik kellett volna azt betartatniuk, ha nem felelt meg annak, hiszen védett műemlékről van szó.
Budaörs város településképének védelméről szóló 2017-es rendelete a 20/2020-as módosítás után így rendelkezett a az érintett lakóházakról: Mátra utca 2-4.: A Mátra utca felőli eredeti homlokzati fal eredeti nyíláskiosztással, alig kiugró cementes lábazattal való megtartása. Új épületen hagyományos tetőhéjazat alkalmazása szükséges.
Tehát 2020-ban már csak arra kötelezte a tulajdonost a városvezetés, hogy a homlokzati, utcafronti falat meg kell tartania eredeti nyíláskiosztással, és a „mögé” építendő házra hagyományos tetőt építhet. Az ismert internetes térkép műholdképe nem mostani, így látható, hogy milyen volt a ház új épület elkészülte előtt. Nyilván már a korábbi tetőfelújítás sem felelt meg az elvárásoknak védett épület esetében, de az utcaképet nem rombolta, még ha nem is olyan volt már, mint annak idején, amikor a budaörsi kisutcácska
jellegzetes présháza volt.
Viszont ami azóta történt, és ami minden bizonnyal megfelelt a ha a régi ház már esetleg menthetetlen volt, amit nem tisztem megítélni. Az eredeti nyíláskiosztás ugyan megmaradt, de a 4. számú ház bejáratánál jelenleg üvegajtó van fa helyett. Én nem tudom, hogy a bádogtető hagyományos tetőaljzatnak számít-e, de azt igen, hogy ez így szörnyű látványt nyújt. Persze ízlések is pofonok
különbözőek, talán sokaknak tetszik is ez a megoldás, hogy az utcafronti fal régies hatást kelt, mögötte pedig egy modern bádog-üveg-beton családi ház „épült össze” vele, de itt VÉDETT ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRŐL van szó, nem pedig arról, hogy kinek mennyire tetszenek a szokványostól eltérő építészeti megoldások.
Tehát az országosan lajtromozott két Mátra utcai védett épület így néz most ki. Még egyszer hangsúlyozom, nem a tulajdonost hibáztatom, a saját elképzelései és ízlése alapján otthont építtetett magának és a családjának, betartva a Hivatal előírásait. A városvezetést és hivatalt érintett osztályát hibáztatom azért, mert évtizedeken keresztül – nem messze a gigantomán városházától – hagyták, hogy tönkremenjenek védett épületek. Hibáztatom azért, mert így járt sok másik is a 156 védett értékből.
Bár sajnos az sem volt garancia soha, ha önkormányzati tulajdonban volt egy-egy védett épület. Hagyták tönkremenni többek között a város Régészeti Kiállításának helyet adó épületet is, a Károly király utca és a Szabadság út sarkán. Maradt a jelszó: a múltat végképp eltörölni…
(Földváry)
