Már az ünnep előestéjén megtartotta megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharcról a Fidesz-KDNP budaörsi csoportja. A helyszín ezúttal is a Nepomuki Szent János Katolikus Templom kertje volt, ahol Mindszenty bíboros emlékműve biztosított autentikus díszletet.
A rendezvény nyitányaként Varga János atya szólította közös imára az egybegyűlteket, majd a Caprice Quertett előadását hallgathatták meg a jelenlevők. Ezt követte Czuczor Gergely a Fidesz-KDNP választókerületi elnökének köszöntője, majd a rendezvény díszvendége, Hidvéghi Balázs, országgyűlési képviselő, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondta el ünnepi beszédét.
Zárásként a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait a Mindszenty-emlékműnél.
Czuczor Gergely köszöntője:
Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Budaörsi Polgárok! Kedves Vendégeink!
A legnagyobb magyar egyházfők mindig prófétaként vezették a magyar népet, és ellátták a szellemi országvezetés feladatát a politikai vezetők mellett – vagy ha kellett, és gyakran kellett, a politikai vezetők helyett is. Történelemtanárként engedjék meg nekem, hogy megidézem Önöknek Szent Asztrik, Vitéz János, Tomori Pál, Apor Vilmos, és Márton Áron emlékét.
Mindszenty József is ilyen főpap volt: Isten szolgálata közben mindig teljesítette hazája iránti kötelességét is. Emlékirataiból idézem: „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata.”
Mindszentyt a második világháborúban előbb a nemzeti szocialista rémuralom, majd 1948. karácsonyán a baloldali szocialista rémuralom tartóztatta le, kínozta meg, hogy az elnyomó idegen birodalomnak szándéka szerint hazáját, a magyar népet, katolikus keresztény hitét megtagadja és árulóvá váljon. De Magyarország prímása, Mindszenty József bíboros nem tört meg, Jézushoz hasonlóan Legyőzetve győzött.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaink!
A magyarok tudták, hogy a forradalom közepette is szükségünk van lelki támaszra, ezért szabadították ki 1956. október 30-án Mindszentyt a kommunisták börtönéből. A forradalom és szabadságharc napjaiban ő volt az, aki először nevezte nevén a történelmi eseményt: nem felkelésről, hanem szabadságharcról beszélt. Meggyőződéssel vallotta, hogy mi magyarok nem vagyunk ellenségei senkinek. Mi egyet akarunk: „minden néppel és országgal barátságban élni.” A mi igazi tragédiánk, hogy a kommunisták és az őket támogató szovjet hadsereg visszatértek, és béke helyett folytatták az osztályharcot, a megtorlás időszakában kivégezték, bebörtönözték a magyar hazafiakat.
Tisztelt Ünneplők! Kedves Budaörsiek!
Az előttünk álló napokban ’56 hőseire emlékezünk. Azokra, akik 69 évvel ezelőtt megmutatták a világnak, hogy mi igazi szabadságszerető nemzet vagyunk. Soha nem múló hálával gondoljunk Furka Sándorra, Soltai Bélánéra, Schwarz Andrásra, Ujj Jánosnéra, akik 1956. október 27-én itt Budaörsön, estek el a gyilkos szovjet sortűzben. Az ő hazaszeretetük és a Pesti Srácok megalkuvásnélkülisége legyen példája mindannyiunknak! Ezért buzdítok mindenkit, hogy csatlakozzunk a Buda kapuja – DPK-höz és legyünk ott minél többen a holnapi Békemeneten! Mutassuk meg a világnak, hogy mi itt a Kárpát-medencében szabadságszerető, békét akaró, a békeszerző nagyhatalmak képviselőit szeretettel fogadó ország vagyunk.
Dicsőség az áldozatoknak! Tisztelet az ellenállóknak! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Hidvéghi Balázs beszéde:
Kedves Czuczor Gergely Elnök Úr!
Tisztelt Budaörsiek! Tisztelt ünneplő közösség!
„ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –„
Hatvankilenc évvel ezelőtt, 1956 októberében a magyarok olyasmit vittek véghez, ami örökre megváltoztatta Magyarország és Európa történelmét. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a sztálinista terror elleni lázadás és a szovjet megszállás ellen vívott nemzeti szabadságharc volt, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye.
A forradalom napjaiban a nemzet lelkiismereteként emelkedett ki Mindszenty József bíboros alakja. Ő volt az, aki évtizedeken át hű maradt hitéhez, hazájához és az igazsághoz, még a legnehezebb időkben is. A börtön, a megaláztatás és a megfélemlítés sem tudta megtörni benne a hitet abban, hogy a magyarság csak akkor lehet szabad, ha önállóan dönthet sorsa felől. 1956-ban, amikor kiszabadult, szavai milliók szívében ébresztettek reményt és erőt.
Talán maga Mindszenty fogalmazta meg ezt a legvilágosabban: „A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”
Mindszenty bíboros öröksége ma is arra emlékeztet bennünket, hogy a hit, a hűség és a szabadság szeretete mindig összetartoznak – és hogy a nemzet akkor marad erős, ha megőrzi erkölcsi tartását még a legnagyobb történelmi viharok közepette is.
A forradalom első napjait a remény hatotta át. A magyar szabadságharcosok – a „pesti srácok”, melósok, egyetemisták, idősek és fiatalok – példátlan bátorsággal vették fel a harcot a világ egyik legerősebb hadseregével szemben. Néhány napra megízlelhették a régóta vágyott szabadságot: október végén Nagy Imre miniszterelnök nemzeti kormánya újra többpárti demokráciát, semlegességet és független magyar jövőt hirdetett.
A felkelők diadala azonban sajnos múlandó volt. 1956. november 4-én hajnalban a szovjet birodalom elsöprő túlereje újra lerohanta Magyarországot, és példátlan brutalitással vérbe fojtotta a forradalmat. A 19 napig tartó harcoknak súlyos ára volt: országosan mintegy 2 700 honfitársunk vesztette életét, és közel 20 000 sebesültet ápoltak a kórházakban. Budaörsnek is vannak mártírjai, őket sem feledjük!
A világ döbbenten figyelte a magyar drámát. Közel 200 000 magyar menekült Nyugatra a megtorlás elől, hogy a szabad világban keressen menedéket. A magyarok hősies küzdelme sokakat megihletett a világban. Többek közt a fiatal, 21 éves Elvis Presleyt is, aki komoly pénzügyi támogatást szervezett Magyarországra 1957-ben. Érdekes véletlen – vagy talán nem teljesen az –, hogy a holnapi Békemenet a budapesti Elvis Presley térről indul.
Gyász borult az országra, de a forradalom emlékét és szellemét nem tudták elpusztítani, az máig él és hat. Bár katonailag elbukott a felkelés, erkölcsi győzelmet arattunk, mely az egész világ számára megmutatta a magyar nép igaz lelkét. Kilátástalannak tűnő küzdelem volt ez, amely mégis reményt adott egy egész nemzedéknek szerte Európában és a világon. 56 hősei megmutatták, hogy a szabadságvágy és a hazaszeretet erősebb lehet a félelemnél. A magyarok hősies forradalma mutatta meg, hogy a kommunista elnyomásnak vége lesz. Emiatt ez a forradalom egyszerre volt világtörténelmi jelentőségű és mélységesen nemzeti ügy: egész nemzetünk akaratát fejezte ki – Budapesten éppúgy, mint vidéken, a Corvin köztől Tiszakécskéig, a Széna tértől Budaörsön át, Mosonmagyaróvárig.
Mit üzen 1956 öröksége a mai magyaroknak? Mindenekelőtt azt, hogy a szabadság nem magától értetődő dolog, azért küzdeni kell, azt meg kell őrizni. Gondoljunk a forradalom fiataljaira, akik az életüket is kockára tették a hazáért – az ő bátorságuk mérce és példa számunkra. A mai magyar nemzedéknek az a feladata, hogy a maga területén – a mindennapi életben, a közösségeinkben – ugyanazzal a hittel és elszántsággal álljon ki igazáért és szabadságáért, mint ahogyan azt ’56 hősei tették. Ha ők meg tudták őrizni emberi méltóságukat az elnyomás legsötétebb óráiban, akkor mi sem adhatjuk alább!
Október 23-án nemcsak emlékezünk – számot is vetünk. Számot vetünk azzal, mit jelent ma magyarnak lenni, mit jelent ma hűnek maradni ahhoz az örökséghez, amelyet 1956 hősei vérükkel írtak be a történelembe. A pesti srácok golyózáporban álltak helyt a hazáért; nekünk ma a politikai, gazdasági és kulturális küzdőtéren kell megvédenünk azt, amiért ők akkor az életüket adták. Ma nem szovjet tankok, hanem az önmagukkal eltelt, fölényeskedő brüsszeli bürokraták akarják megmondani, hogy hogyan éljünk, mit gondoljunk a világ dolgairól vagy éppen hogyan neveljük a gyermekeinket.
De nekünk, magyaroknak van egy régi, jó szokásunk: nem szeretjük, ha mások döntenek a fejünk fölött, és előbb-utóbb lerázzuk magunkról a rabigát. Európai közösségünket ma sokan olyan irányba akarják megváltoztatni, amely a szabad nemzetek békés együttműködése helyett egy központosított európai birodalom felé mutat, egy olyan rendszer felé, ahol a döntéseket nem az emberek által választott vezetők, hanem arctalan, választói felhatalmazás nélküli hivatalnokok hozzák. Olyan emberek, akik nem ismerik sem a Kárpát-medence történetét, sem a magyar népszellemet. Ráadásul, ezek a döntések egyre többször rosszak, sőt veszélyesek az európaiaknak.
Ez a szemlélet veszélyt jelent a nemzeti önrendelkezésre. Sajnos vannak olyan politikai erők is hazánkban, amelyek Brüsszel elvárásainak megfelelő irányba terelnék az országot. Az ellenzék régi és új szereplőit hallgatva leginkább olyan érzése lehet az embernek, hogy ők Brüsszelt képviselik itthon, és nem a magyarokat Brüsszelben. Ők azt szeretnék, hogy mindenben idomuljunk a kinti elvárásokhoz, még akkor is, ha ezek ma háborús veszélyt és gazdasági elgyengülést jelentenek.
1956 hősei a nemzeti függetlenségért és az önrendelkezésért küzdöttek, ebből az örökségből ma is erőt meríthetünk, amikor arról döntünk, hogyan őrizzük meg Magyarország szuverenitását az európai együttműködésen belül.
Európa nem birodalom. Európa a nemzetek hazája – és mi, magyarok, e hazák között a legrégebbiek és legkitartóbbak közé tartozunk. 1956 tanulsága örök: csak egyetlen dologért szabad harcolnunk – Magyarországért, és a magyar szabadságért. És mi most is ezt tesszük, de harcunk az európai nemzeteket és patrióta barátainkat is szolgálja. Küzdelmünk ma békében zajlik, de a tét ugyanaz. Vajon meghajolunk-e egy idegen hatalom akarata előtt, ezúttal Brüsszel akarata előtt – vagy ellenállunk neki, ahogyan apáink tették a szovjet birodalommal szemben? A válaszunk legyen olyan világos és félreérthetetlen, mint 1956-ban volt: Nem, nem hajolunk meg!
Nem hajolunk meg akkor sem, ha Brüsszel háborúba akar kényszeríteni bennünket! Nem engedjük, hogy Magyarországot idegen érdekek háborús felvonulási területévé tegyék! Mi nem Ukrajnáért, nem mások birodalmi versengéséért, hanem Magyarországért állunk helyt. A mi kötelességünk ma az, hogy békét, biztonságot és jövőt adjunk a magyar embereknek.
Most minden eddiginél fontosabb, hogy határozottan és egységesen kiálljunk a béke mellett. Csatlakozzunk holnap minél többen a Békemenethez, és mutassuk meg együtt: nemet mondunk a háborúra, és igent a békére! Magyarország többsége lélekben és szívben a béke oldalán áll – álljunk hát egymás mellé, vállvetve! A magyar összetartás, a patrióta hazafiak százezreinek ereje ragyogjon úgy csütörtökön, hogy a Holdról is látszódjon!
Mutassuk meg október 23-án: továbbra is mi döntünk hazánk sorsáról, mi őrizzük meg a békét, és mi védelmezzük a szabadságot! Nem engedünk a ’48-ból, és nem engedhetünk az ’56-ból sem!
1956 igazi magaslat a magyar történelemben, egy igazi csúcsteljesítmény, egy fantasztikus, ragyogó pillanat. Ahogy Faludy György gyönyörű sorai mondják:
„ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.”
(Faludy György: 1956, te csillag)
Legyünk büszkék az 56-osokra, és cselekedjünk ma úgy, hogy unokáink egykor hasonló módon büszkék lehessenek ránk!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
