Létfontosságú meccsen tartotta otthon a három pontot a Budaörsi SC1924 csapata. A BSC a szintén nehéz helyzetben lévő Pápa-Perutz FC gárdáját fogadta az NB III. Északnyugati csoportjának 13. fordulójában és 4:2-re nyert.
A fordulót megelőzően mindössze két pont volt a budaörsiek előnye a már kieső helyen álló vendégek előtt. Győzelmével a BSC így már öt ponttal távolodott el a kieső zónától.
A találkozó gyors gólváltással indult, a 18. percben Szedlár szerzett vezetést a hazaiaknak, ám ezt a vendégek egy percen belül kiegyenlítették. Rónaszéki a 27. percben újra a BSC-t juttatta vezetéshez és szünetig az eredmény már nem is változott. A második játékrész elején Sinka szöglet után szerzett találatával már kettő volt az előny. A vendégek a 74. percben egy 11-essel közelebb zárkóztak, ám Jármai röviddel később újra kétgólosra módosította a különbséget, beállítva ezzel a végeredményt.
A BSC így 15 ponttal a megnyugató 10. helyet foglalja el a 16 csapatos tabellán.
