A Templom téren került sor Budaörs Város Önkormányzata államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepe alkalmából rendezett városi ünnepségére.
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Wittinghof Tamás polgármester. Az új kenyér megszentelését és megszegését Nobilis Márió plébániai kormányzó végezte.
Wittinghoff Tamás beszéde:
Augusztus 20. hangsúlyai a történelem során rengeteget változtak. Kezdetben a szentté avatott István királyra emlékeztek távoli őseink, majd az Árpádház uralkodását igazolták vele, később, századokon át a nemzeti függetlenség és az önálló államiság nagyon erős szimbólumává vált.
Aztán egy éles fordulat következett, az 1948-ban hatalomra került magyar kommunisták a szovjet mintára készült, diktatórikus alaptörvényüket próbálták igazi alkotmánynak hazudni. Az ünnepet az alkotmányról és az új kenyérről nevezték el, Szent Istvánt mélyen háttérbe szorítva.
A rendszerváltás hozta el annak a lehetőségét, hogy mindenféle korlátozás nélkül viszonyulhassunk a szent istváni örökséghez.
Göncz Árpád, az első szabadon megválasztott köztársasági elnökünk már 1990 nyarán, az Ópusztaszeren elmondott beszédében, a frissen megszerzett demokrácia bátorságával tekintett vissza ezeréves történelmünkre, beszédében méltatva Szent István történelmi érdemeit.
De fontos, mának szóló üzenetet is megfogalmazott, amikor arról beszélt, hogy „A királynak – a legjobb királynak is – csak alattvalói vannak: a köztársaságnak – a szabad emberek társult közösségének – csak polgárai, akik egyként felelnek a haza üdvéért, s akik jogaik – polgári és emberi jogaik – tudatában bátran kezükbe veszik önnön sorsuk intézését.”
Én ezúttal a jó kormányzás fogalmán keresztül szeretném megközelíteni István király évezredes hatású államszervezői munkáját. Ugyanis Szent István érdeme nem egyszerűen annyi volt, hogy államot alapított, hanem egy olyan kiválóan működő közigazgatási rendszert hozott létre, amelynek sikeressége évezredes távlatból sem megkérdőjelezhető.
Rengeteg definíciója létezik a jó kormányzásnak, de talán Bibó István, a múlt század legjelentősebb politikai gondolkodója ragadta meg a legkendőzetlenebbül a lényegét, amikor úgy fogalmazott, hogy „Az állam célja a közjó, ezért az igazságosságra tekintettel nem lévő államhatalom csak méreteiben különbözik egy rablóbandától.”
Vagyis, ő a jó kormányzás központi elemének azt tekintette, hogy az állam ne egy szűk elit érdekeit szolgálja, hanem az egész társadalom felemelkedését biztosítsa.
Szent István pontosan azért tudta letörni a törzsi ellenállást és fokozatosan bevezetni az új államformát, mert a többség megtapasztalta, hogy tetteivel nem önmagának és egy szűk körnek akar kedvezni. Pedig elsőre nyilván nem mindenki fogta fel, hogy a kelet és nyugat közötti helyes választás és annak eleinte nehéz következményei évszázadokra stabilizálhatják a magyarság helyzetét. Ezt a nyugat melletti értékválasztást az azóta eltelt bő évezred alatt egyetlen józan politikai erő sem kérdőjelezte meg. Akik vitatták ezt, azok mindig szélsőségesek voltak, netán konkrétan idegen államok érdekeit képviselték. A józan többség olyankor is Nyugat-Európa felé tekintett, amikor időlegesen és kényszerűen kiszakítottak minket onnan.
Persze a megmaradáshoz, a nyugatot választó stratégiai döntés mellett arra is szükség volt, hogy stabil, jól működő, a függetlenségét megvédeni tudó állam épüljön ki. Ebben alkotott maradandót István király.
A teljesség igénye nélkül: Két érsekséget és legalább hat püspökséget alapított. A vérségi szerveződés helyett területi elvet vezetett be a közigazgatásban, amikor létrehozta a várispánságokat és vármegyéket. Új típusú királyi tanácsot állított fel, átszervezte és modernizálta a haderőt, központosította a jogalkotást, stabilizálta az új tulajdoni viszonyokat és írásban rögzítette a törvényeket.
Az új államberendezkedés évszázadokon át biztosította a stabilitást és a fejlődést, egyes elemei, mint például a megyerendszer, ezer éven át fennmaradtak. Voltak évszázadok, amikor a megyék számítottak a nemzeti ellenállás fellegvárainak. A 40 évig tartó kommunista diktatúra természetesen azonnal elsorvasztotta a helyi önrendelkezést, mert számára elviselhetetlen volt a hatalom legkisebb megosztása is. A rendszerváltást követő két évtizedben végre volt alkalmunk kipróbálni, hogy létezhet igazi helyi önkormányzás, amely például a mi településünkön is látványos eredményeket hozott.
Ma azonban azt látjuk, hogy a megyék szerepe jelképessé vált, s az önkormányzatok jelentős része nehezen tudja ellátni a feladatait, önállóságuk egyre jobban sérül.
Szent István az uralkodása során egyetlen egyszer sem ingott meg és nem lépett visszafelé. Sikereit mi sem bizonyítja jobban, minthogy négy évtizedig uralkodott megszakítás nélkül , csatát soha nem veszített, országát megbecsült középhatalommá tette és eközben népe anyagilag is egyre jobban gyarapodott.
Úgy őrizte meg az ország függetlenségét, hogy normalizála a kapcsolatait a szomszédos és a távolabbi nagyhatalmakkal. A szövetségeseit nem árulta el, és ellenlábasaival sem kereste a konfliktust, igyekezett mindenkivel békében élni. Ám, ha úgy adódott ütőképes haderejével megállította a betolakodókat.
A jó kormányzásának volt ezen túlmenően egy elengedhetetlen összetevője, ez pedig a szilárd erkölcsi alap. Ha a hatalom első számú embere nem tisztességes, akkor ezt a mintát fogja követni az őt körülvevő elit is, és a korrupció szétterjed az egész társadalomban. Ez pedig lerontja a közösség összteljesítményét, miközben a javak elosztása irritálóan elbillen az elitek irányába.
Szent István erkölcsi elveit illetően stabil források állnak rendelkezésünkre. Mindenekelőtt a fiának, Imre hercegnek címzett intelmeiben foglalta össze tételesen azokat az etikai normákat, amelyeket ő maga vallott, elvárt utódaitól és a hatalmi elittől is. Az Intelmek között ilyeneket találunk: „Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni.” De, van egy kortárs forrásunk is, Merseburg püspöke, Thietmar, aki 1018-ban ezt jegyezte fel István királyról:„Sohasem hallottam még másról, aki ennyire kímélte volna a legyőzötteket.”
Csak időlegesen lehetnek sikeresek azok a vezetők, akiknek nincsenek szilárd erkölcsi alapelveik. De a jó vezetőktől távol áll az önámítás és az önteltség is. Szent István, akinek népe nemrégiben érkezett meg a távoli pusztákról, egyáltalán nem gondolta, hogy ő jobb államformát tud kitalálni, mint amilyen az akkori világ legfejlettebb térségében, Nyugat-Európában működött. Nem akart saját hiúságára hallgatva veszélyes kísérleteket folytatni a népével. Éppen elég volt számára, hogy fokozatosan értékes tagja lehetett az akkor élenjáró országok csoportjának.
Ma furcsa világot élünk. A világ egyes részein és hazánkban is olyan politikusok bukkantak fel, akik mindenkinél okosabbaknak gondolják magukat és azt hiszik, felrúghatják a jól működő, másutt bizonyított társadalmi modelleket. Sajnos ezeknek a felelőtlen kísérletezgetéseknek a súlyos árát mindenhol a vétlen társadalom fizeti meg.
Göncz Árpád korábban idézett beszéde nem csak bátorságában volt figyelemre méltó, hanem előrelátásában is. Ismétlem, a beszéd elhangzásának időpontja 1990. Az elnök már akkor figyelmeztetett minket arra, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha elgyávulunk és túlságosan sokáig hagyjuk ellenőrizetlenül a vezetőinket.
Egy demokráciában a szabad polgárok – fogalmazott Göncz Árpád „szakadatlanul figyelemmel kísérik lakóhelyük ügyeit, maguk választják meg azokat, akik ügyeiket intézik, meghatározzák és ellenőrzik a munkájuk gyümölcséből, törvényes keresetükből befizetett adónak a köz érdekében legcélszerűbb felhasználását, és soha, egy pillanatra nem felejtik el, hogy a közigazgatásnak kell őket szolgálnia, s nem nekik a tisztségviselőket. S hogy a köz hűtlen szolgáit nemcsak joguk, de kötelességük is hivatalukból elmozdítaniuk.” Mert, mint rámutatott: „Az emberi természet nem egykönnyen változik: mindig van, aki megpróbál, akár a közösség kezéből kapott hatalmával is, visszaélni. Az ilyen embert meg kell, hogy tanítsuk a köz tisztességes szolgálatára.”
Akkor vagyunk a leghűségesebbek Szent István örökségéhez és Göncz Árpád emlékéhez, ha a fenti elveket kiköveteljük vezetőinktől, elérve a nép érdekeit szolgáló jó kormányzást, a tisztességesen működő közigazgatást, vagyis a demokratikus jogállamot.
(kép forrása: https://www.facebook.com/tamas.wittinghoff)
