Ahogy arról beszámoltunk Budaörsről is érkezett egy csapat a Gyergyóújfalun rendezett focitornára. Székelyföldi látogatásuknak különös aktualitást adtak a parajdi események. Főként, annak fényében, hogy a csapat egyik tagja az a Szilágyi András, aki saját bevallása szerint több személyes frontos is érintett a sóbánya körüli történésekben.
Részben maga is bányamérnök, már talán ebből adódóan is jobban érti az eseményeket, másrészt pedig több barátja, egykori egyetemi társa is dolgozik a parajdi bánya vezetőségében, így közvetlen információkkal is rendelkezik. A Budaörsi Székely Kör tagja, aki egyben a lapunkat kiadó Aranyagancs Alapítvány ügyvezetője készséges válaszolt kérdésünkre, hogyan látja ő a helyzetet és milyen fejleményekre számíthatunk.
Mióta lehetett sejteni, hogy komoly gond lesz a bányában. Néhány éve már mintha érkeztek volna
olyan hírek, hogy leállították a termelést, mert beázott.
Igen, valóban voltak ilyen hírek, de ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük a folyamatokat jóval
visszább kell utaznunk az időben. Az ismert, hogy már a római időben már bányásztak sót a
településen, sőt egy érdekesség is fent maradt. Mégpedig, hogy a római katonák többek között sóban
kapták meg a járandóságukat, és egy etimológiai változat szerint igazából innen, a só szóból ered a
zsold, azaz tulajdonképpen a zsoldos kifejezés is.
De visszatérve a bányára, szóval több száz éven át bányászták a sót Parajdon és rendben is mentek a dolgok, egészen a trianoni diktátumig. Akkor a település román kézbe került. Ők néhány évig még hagyták az eredeti magyar vezetőséget dolgozni, de aztán átvették az irányítást. Aztán kicsit később továbbgondolták a dolgokat.
Az köztudott, hogy a környéken működött már akkoriban néhány sós termálfürdő, meg ott kihasználták a sós levegő asztmára gyakorolt pozitív hatásait. Úgy gondolták, ők is nyitnak ebbe az irányba. Több helyen
lefúrtak a mélybe és fokozatosan elkezdték átalakítgatni a bányajáratókat, sótermeket. Helyük volt,
hiszen most már tudjuk, hogy maga a parajdi sótömb iszonyatosan nagy. Egy hatalmas hengerszerű
képződmény, amelynek az átmérője nagyjából 1,2 km, a hossza meg valamivel több, mint a duplája.
Tehát szépen mentek is a dolgok, a sóból van bőven utánpótlás, viszont idővel kiderült, hogy a vízből
már kevésbé. Időnként szinte teljesen lecsökkent a vízhozam, viszont egyre többen kezdtek el
Parajdra járni a fürdő miatt, valamit tehát kellett csinálni. Amikor tehát szükséges volt, akkor
igyekeztek kívülről pótolni a vizet.
Az évek folyamán ugyanakkor óriási fejlődésen ment keresztül a település, a növekvő turizmus igényeinek megfelelően panziók, éttermek épültek. Sajnos, sok esetben olyan részeket is beépítették, amelyekkel ezzel elzárták különböző föld alatti vízfolyások, erek útjait is. Hozzáteszem, mindez úgy valósulhatott meg, hogy minden bányával kapcsolatos ügyben a bukaresti központ hozott döntéseket, sejthetjük, hogy sok esetben mennyire vették figyelembe a helyi sajátosságokat, vagy az ott élők körülményeit.
Ezek szerint a túlzott emberi beavatkozás okozhatta a katasztrófát?
Így határozottan azért ezt nem merném kijelenteni. Tudományos bizonyíték természetesen nincs rá,
de fogalmazzunk így, erős a gyanúm, ez is benne van abban, hogy a megáradt Korond patak betört a
bányába és katasztrófát okozott. Hozzáteszem, amikor már sejteni lehetett, hogy a patak komolyabb
áradás elé néz, a szakemberek megpróbálták megjósolni a várható vízhozamot. Normál esetben a
Korond fél köbméter per másodperces vízhozamú kis patak, az érintettek pedig nagyjából 15 köbméter per másodperccel számoltak az ár tetőzésére. Ehhez mérten készítettek egy nagyjából 150 köbméternyi betonból álló falat a bányába és a medret is kibélelték.
Igen, ám, de az árvíz a vártnál jóval több vizet, mintegy 60 köbméter per másodperces folyamot hozott. Ez az áradat pedig aztán vitt mindent, a hatalmas betonfalat is. A víz pedig betört a bányába és azon keresztül az összes föld alatti járatba, sóssá téve az összes föld alatti és feletti vizet a környéken. Jelenleg ott tartunk, hogy Maros megye legnagyobb részén már nincs ivóvíz, úgy kell szállítani lajtoskocsikkal. Az pedig megjósolhatatlan, hogy a sós víz meddig jut el, azt tudjuk, hogy a Kis-Küküllőn és a Maroson keresztül már bejutott Magyarországra is.
Az pedig szintén nehezen megtippelhető, hogy ezekben a vizekben mekkora lesz a só koncentráció. Mert, ha nagyon erős, akkor az nagyon komoly károkat okozhat a természetben, az emberek élőkörnyezetében.
