Az elmúlt napokban rendezték meg városunkban a LOMB fesztivált, amely Budaörs klímavédelmi programjának eddigi eredményeit foglalta össze, valamint meghatározta a jövő terveit. Az tény, hogy az emberiség az elmúlt 300 évben felgyorsította a klíma megváltozását. Bolygónkon már nagyon sokszor zajlott le hasonló, de az ekkora ütemben gyorsuló változásokhoz az élőlények nem képesek ilyen hamar alkalmazkodni.
Egyre többen úgy vélték az előadók közül, hogy bizonyos folyamatok visszafordíthatatlanok, és hogy gyakorlatilag már klímavészhelyzet van, így leginkább alkalmazkodási stratégiára van szükség. Közösségi szinten ugyanúgy, mint az egyén szintjén, hiszen óriási a baj.
A LOMB fesztivál sok olyan programmal fűszerezve valósult meg, amelyek joggal tarthattak érdeklődésre számot, de ezek inkább egy kulturális fesztivált idéztek. Ezen nem lepődtem meg, hiszen nem árultak zsákbamacskát, mert meg is fogalmazták küldetésnyilatkozatukban a szervezők, hogy turisztikai célja is van a fesztivál megrendezésének. Olyan kifejezésekkel tűzdelték tele ismertetőjüket, mint „városimázs”, „marketing tevékenység”, és hasonló trendiségek.
Amit még igencsak kidomborítottak, az a helyi cégek bevonása a társadalmi felelősségvállalásba. Ez magyarul azt jelenti, hogy fektessenek be többet környezetvédelmi projektjeikbe: például növeljék az energiahatékonyságukat a termelés során, csökkentsék az energiafogyasztásukat és az üvegházhatású gázok kibocsátását, vizsgálják felül az ellátási láncokat a fenntarthatóság jegyében, csökkentsék a termelődő hulladék mennyiségét, és legyen kisebb a szénlábnyomuk.
A külföldi szakirodalom szerint jelenleg az „elfogadás fázisában” van a legtöbb cég a világon, ami azt jelenti, hogy már nem tagadják a felelősségüket, és már beszélnek is arról – sőt, a jelentéseikben, stratégiáikban le is írják -, hogy tenniük kéne valamit, de még csak elenyésző hányaduknál válnak a szavak tetté. Azt nem tudom, hogy egy városi stratégia, vagy egy fesztivál milyen hatással van a helyi vállalkozásokra és vállalatokra, de nem leszek kerékkötő, próbálkozni lehet.
Az edukáció területén valóban hozhat eredményeket a kezdeményezés. De ehhez arra lett volna szükség, hogy az óvodások és az iskolások számára szerveznek sokkal több programot, olyanokat, amelyek környezettudatosabbá tehetik őket. De sem a koncertek, sem bizonyos kiállítások, sem a kerekasztal-beszélgetések nem ennek a célcsoportnak szóltak. Pedig a gyerekek – tudtukon kívül – jeti-talp méretű ökológiai lábnyommal bírnak már akkor, amikor óvodába mennek .
Mert hogyan is élnek a budaörsi gyerekek? Mit látnak maguk körül? Egymáshoz simuló házakban laknak, de mégis távol vannak egymástól. Összefüggő kocsisorok között sétálnak, vagy ők maguk is autóban ülnek, hogy eljussanak a 10 percre lévő iskolába. Mobiltelefonokon tartják egymással a kapcsolatot, sokszor olyanokon, amely egy havi fizetésbe kerül.
Vajon tudják, hogy a felesleges termékekkel dugig pakolt bevásárlókocsik tartalma, amelynek jó része a szemétkukában landol, mekkora és milyen energiát emésztett fel? Mennyi kibocsátott gázt termelt az előállításuk? Mennyi üzemanyag kellett ahhoz, hogy levehessék a polcról? Olyan programokat kellett volna tervezni, ha már van rá pénz, amelyek ezekre hívják fel a fiatalabb korosztály figyelmét, ötletes szerepjátékokkal, demonstratív, érthető performanszokkal.
Persze tudom, hogy az a jó, ha a felnőttek lesznek elhivatottabbak, és a gyerekeiket már így nevelik, de ezekre a rendezvényekre vagy olyanok mentek zömmel el, akik már elhivatottak, vagy esetleg csak a kulturális látni- és hallanivaló érdekelte őket.
A fesztivál több programján is népszerűsítették a vegán étkezést. Sok tudósnak az a véleménye, hogy egészségesebb sok növényi táplálékot fogyasztani tejtermékekkel, tojással és mértéktartó húsfogyasztással kombinálva, mint vegánnak lenni. De mindenkinek szíve-joga azt enni, amit szeretne, és nem cáfolom a szakmai előadáson elhangzottakat sem, csak én a mértéktartóbb vegyes táplálkozásra adom a voksom.
De ha igazuk is van a vegánpártiaknak, akkor is az a helyzet, hogy emberek milliárdjai számára az életben maradást jelentik a tejtermékek és a hús, vagy hal, és a legtöbbjüknek összehasonlíthatatlanul kisebb az ökológiai lábnyomuk, mint a jóléti államok vegánjainak. Egyébként a világ vegetáriánusainak és vegánjainak döntő többsége vallási és/vagy kulturális okok miatt nem eszik húst. A legtöbbjük Indiában él, ahol sajnos 2-300 millióan éheznek vagy alultápláltak, a világon pedig ennek a számnak a három-négyszerese.
A Z generáció mostanában fogékony a vegánságra, bár inkább harmincon felül válik valódi életmóddá. Akik a nagyüzemi állattartás miatt utasítják el a húsevést, azt még respektálom is, sőt, úgy általában dicséretes, ha valaki „kicsiben” próbál bármit is tenni a „nagyobb” jóért. De klímavédelmi szempontra csak akkor hivatkozzanak, ha közben minden mással minimalizálják az ökológiai lábnyomukat, mert különben csak humbug az egész. A több ezer kilométert utazó kókuszzsírról, tofuról meg hasonlókról inkább ne is beszéljünk.
Kőhegyi futás is volt, ami szintén jó program lehetett, de a fiatalok, akik felfutottak – kikerülve gondolom a parkoló autókat -, már nem is emlékezhetnek arra, hogy a Kőhegynek régebben nem csak a „sapkája” volt házak nélküli, és ha lenézett a Kőhegyről a kiránduló, akkor harmóniát látott ember és természet között.
— folytatjuk —-
