80 évvel ezelőtt, 1945. február 11-én német és magyar katonák és civilek ezrei próbáltak meg kitörni Budapestről, mivel a szovjet ostromgyűrű bezárult a főváros körül. A Budai Várba visszaszorult védősereg felélte összes tartalékát. A kitörés után a mintegy 20 ezer katonából csupán 6-700 embernek sikerült elérnie saját vonalaikat. A témában február 18-án pódiumbeszélgetésnek adott otthont a Városi Ifjúsági Klub a Magyar Történelmi Szalon szervezésében.
A 2. világháború e szakaszának budaörsi eseményei nincsenek teljesen feldolgozva, amelyhez helytörténeti kutatásokra lenne szükség. Ezt a múltban megnehezítette, hogy azok közül, akik átélték, nagyon sokakat kitelepítettek, aki maradhattak, azok pedig a kommunista diktatúrában inkább a hallgatást választották. Egy fontos momentumról tudunk, amelyből egyértelmű, hogy fontos szerepe volt településünknek.
A szovjetek a mai művelődési ház helyén álló épületben rendezték be hadiszállásukat, és a megadásra felszólító ultimátummal Osztapenko százados innen indult el gyalog 1944. december 29-én Budapestre. A fiatalabb korosztálynak talán nem mond semmit ez a név, de Osztapenko szobra a budaörsiek számára három évtizeden keresztül fogalom volt.
A Budaörsi és a Sasadi út kereszteződését ugyanis mindenki csak úgy nevezte, hogy „az Osztyapenkó”. Még mondás is kerekedett a szoborról a soha be nem következő történésekre: „majd akkor, ha Osztapenko lépést vált”.
Talán sokan úgy gondolhatták, hogy soha nem következhet be az a csoda, hogy kézilabdacsapatunk kiemelkedő országos sikert ér el, de március 2-án mégis sporttörténelmet írtak. Osztapenko, méltó helyén a szoborparkban nyilván nem váltott lépést, de Budaörs női kézilabdacsapata bronzérmet szerzett a Magyar Kupában, ami egészen elképesztő siker egy olyan sportágban, amely a foci és a vízilabda után a harmadik legnépszerűbb sport hazánkban. Sőt, ha a nézőszámok szerint rangsorolunk, akkor a második legnépszerűbb.
A csodálatos eredményre méltán büszkék a sportolók, a szakvezetők, mi pedig rájuk, hiszen a kézilabda hagyományos fellegváraiban is felkapták a fejüket a szurkolók arra a tényre, hogy a Fradival és az ETO-val egy dobogóra a mi csapatunk, Budaörs csapata állhatott föl! Szurkolónak lenni nagyon jó és ráadásul egészséges, utóbbit a szakemberek is megerősítik.
A társadalom alapegysége természetesen a család, de a következő egység az a kisebb közösség, amelyhez tartozunk, például a település, ahol élünk. A szurkolók számára határozottan pozitív hatással bír, hogy megélhetik az összetartozás élményét, a közös örömöt. De még egy esetleges sportkudarc is megerősíti az emberi kapcsolatokat, hiszen egymást meggyőzve lépnek túl a szurkolók a vereségeken, segítve a sportolókat is ugyanebben, amely szintén az együvé tartozást erősíti.
A mostani elidegenedő világban egyre fontosabb, hogy fizikai értelemben is együtt legyünk, ne csak a virtuális térben. Szurkoljunk tehát minél többen – aki megteheti élőben – csapatunknak a további meccseken azért, hogy minél előkelőbb helyen sikerüljön végezniük a nemzeti bajnokságban! Hajrá Budaörs! Köszönjük lányok az élményt, szívből gratulálunk!
(Földváry)
