A mai napig a fülemben cseng Wittinghoff Tamás mélyenszántó gondolatmenete a kormányról: ”Tényleg nem tudok máshogy fogalmazni, úgy viselkednek, mint az útonállók. Elveszik a szegény vándornak az értékeit, majd ha jól viselkedik, akkor valamennyit kap, hogy esetleg enni tudjon.” (BKTV 2021. május 10.)
Hát a szegény vándornak éppen nem nevezhetjük Budaörsöt, csak kapkodjuk a fejünket, ahogy repkednek, a több tíz-száz milliók! Sok támogatással kapcsolatban teljes az egyetértés a képviselők között, amelyek jogosak, arányosak, és pártállástól függetlenül örülnek a képviselők, hogy a város van olyan helyzetben, hogy segíteni tud.
Ahol viszont véleménykülönbségek voltak a céllal vagy az összeg nagyságával kapcsolatban, ott vagy nem érkezett válasz, vagy még több kérdést felvető válaszok hangzottak el.
Tényleg nem érzi a városvezetés, hogy micsoda aránytalanságok vannak a támogatások rendszerében? Dehogynem! Tudják, és szándékosan olyan civil szervezeteket, programokat tömnek ki pénzzel, amelyek az ő „érdekeltségi körükbe” tartoznak.
Úgyis mindenki tudja, hogy a kik az állandó kedvezményezettek, de legalább annyi becsület lenne bennük, hogy a többiek esetében nem mantrázzák folyton, hogy NINCS több forrás, nincs több pénz. De van. Mi az hogy, nagyon is! – hogy a városvezetés ideológiai platformján szédelgő Gyurcsány Ferencet idézzem.
A testületi ülésen nem hangzott el, de én szeretnék a színház támogatásáról is véleményt megfogalmazni. Önmagában egyetértek vele közművelődési szempontból, hogy egy kisebb település is működtessen színházat, ha valóban sok budaörsi látogatja az előadásokat, nem pedig a budapestiek töltik meg a sorokat.
Mondom ezt úgy, hogy több előadás számomra elfogadhatatlan ilyen-okokból, ami másoknak formabontó, nekem gyomorforgató, de a művészet megítélése valóban ízlés dolga.
Tehát rendben, ha budaörsiek járnak zömmel az előadásokra, és van rá forrás, akkor támogassuk a működését, ami idén 700 millió forintot jelent összesen. De magamat ismételve csak azt tudom mondani, hogy csak akkor, ha Budaörs előbb eleget tesz a közművelődéssel kapcsolatos KÖTELEZŐ feladatainak, megfelelő művelődési házat üzemeltet, amelynek minden programjára megfelelő mennyiségű forrást ad.
(kép: A két Lotti – Budaörsi Latinovits Színház – jegy.hu)
Támogatom a színházat, ha a műsorszerkezet különböző korosztályok számára nyújt előadásokat, ha klasszikusok ugyanúgy szerepelnek is a repertoárján (bár ez attól függ, hogy milyen szemléletben vitték színpadra, egyáltalán való-e például az iskolásoknak), mint modern alkotások.
Színházat működtetni ÖNKÉNT vállalt városi feladat, nem kötelező, de ha már jóval többet költünk rá, mint papíron az uszodára és a sportcsarnokra, kétszer annyit, mint a művelődési házra, és nagyjából annyit, mint amennyi a környezetvédelmi és városüzemeltetési feladatok soron van előirányozva, akkor joggal várhatjuk el, hogy ne legyen pár millió forintos egyéb forrásigényeknél az a szégyenteljes válasz, hogy nincs rá pénz!
Egy biztos, ha évente minden iskolás osztály meg tud tekinteni minimum egy előadást a színházban, akkor én piros pántlikával adom oda mosolyogva a százmilliárdokat erre a célra, de animációs filmek zsűrizését, vagy a helyezettek díjait – ha van ilyen, ezt nem tudtuk meg – ne a mi adóforintjainból finanszírozza a városvezetés!
Önmagában az, hogy Vágó Csaba kabinetvezető a Primanima Fesztivál társadalmi producere, nyilván jogszerű. De ebben az esetben annál sokkal többről van szó, minthogy egy-egy döntési helyzetben lévő képviselő hivatásából vagy hobbijából adódóan olyan helyzetbe kerül, hogy a költségvetés az ő munkahelyét vagy egyesületét érinti.
Voltak és lehetnének képviselők például edzők, tanárok, óvónők, kisebbségi vezetők, civil egyesületek tagjai. Ez egy kisváros esetében életszerű is. De itt a Polgármesteri Kabinet vezetőjéről van szó, aki ugyan nem szavaz a költségvetésről, viszont ennél sokkal nagyobb hatalommal bír, ugyanis komoly szerepe van a költségvetés összeállításában!
Eleve a feladatköréből adódik az, hogy stratégiai jellegű döntéseket készít elő, tanácsokat ad, sőt, kapcsolatot tart a képviselőkkel, az önkormányzat által alapított és felügyelt intézményekkel, társaságokkal, a helyi sajtóval és a civil szervezetekkel.
Mindenkivel, aki bármilyen módon költségvetési forrást kap. De Vágó Csaba ennél is meghatározóbb szereplője a város életének, ezt minden olyan budaörsi tudja, aki egy icipicit is foglalkozik a város működésével.
Vágó Csaba munkaköréből adódóan tárgyal arról, hogy kinek mekkora összegre van szüksége, és tudatja is velük, hogy mi fér bele, és mi nem. Nyilván senki se fogja kérdőre vonni, mint a Primanima társadalmi producerét, hogy miért nem fér bele pár millió forint ilyen-olyan célra abba a költségvetésbe, amelyből a Primanima és a BABtér összesen majdnem 60 millió forintot kap. Méghozzá úgy, hogy rendesen vannak bevételeik az előbbinek a jegyekből, az utóbbinak meg a borsos áron meghirdetett tanfolyamaikból, pedig térítésmentesen használják a Templom téri épületet.
Félreértés ne essék, semmilyen törvényellenességgel nem vádolom a kabinetvezetőt, de nem értem, hogy erkölcsileg az hogy fér bele, hogy részt vesz annak a költségvetésnek az összeállításában, amely az általa felügyelt és koordinált programot zsírosan támogatja, és ugyanő közli másokkal, hogy mire NINCS pénze az önkormányzatnak?
Ezt nem én mondom, hanem ő maga. Idézem a testületi ülésen elhangzottakat:
„(…) emiatt kérte a Naplónak a szerkesztője és tulajdonosa, hogy egy kicsit több támogatás kéne ahhoz, hogy talpon tudjon maradni, ehhez az összeghez képest többet kért egyébként, de egyszerűen ezt nem TUDTUK biztosítani”.
Így, többes szám első személyben fogalmazott Vágó Csaba: nem TUDTUK biztosítani. Azt, hogy az előzetes egyeztetéseken hányszor hangzott el, hogy nem tudják biztosítani jogos igényekre a forrást, az majd talán akkor derül ki, ha nem ugyanez a garnitúra vezeti majd a várost. Abszolút megértem azokat az intézményvezetőket, társadalmi szerveződések vezetőit, akik nem merik nyilvánosan kevesellni azt az összeget, amelyet kapnak. Örülnek annak, ami jut, de közben biztosan szomorúan konstatálják, hogy mikre jut aránytalanul sokkal nagyobb összeg.
Költségvetést összeállítani stabil és magas bevételek esetén sem könnyű, mindig lesznek, akik szerint a rendelkezésre álló források elosztása igazságtalan. Az ilyen mértékű aránytalanságok, a részrehajlások, és a fentiekhez hasonló összefonódások két tényt azonban alátámasztanak. Egyrészt azt, hogy igenis vannak pénzkötegek az asztal szélén, másrészt azt, hogy azokból a pénzkötegekből bizony csak a kiválasztottak részesülhetnek. A többieknek pedig az a válasz: hogy nincs rá pénz.
(Földváry)
