A Nepomuki Szent János katolikus templom kertjében tartotta Székely Szabadság napi megemlékezését a Budaörsi Székelykör.
A szervezők nevében Szilágyi András köszöntötte az egybegyűlteket, akiket a magyar és a székely Himnusz eléneklése után János atya szólította fel közös imára.
Őt követte a néhány hónap múlva 100. születésnapját ünneplő színművész, Ambrus András, aki Petőfi Sándor versét szavalta el. Majd a legifjabbak képviseletében, Czuczor Ányos mondta el Tompa Mihály költeményét.
A rövid kis irodalmi műsor után Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke mondott beszédet, aki hangsúlyozta, mindennél fontosabb a székely autonómia kiharcolása, mert csak ez biztosíthatja a túlélést.
Mint mondta, sokan vannak vele együtt olyanok, akiknek bár a lakcíme most más, továbbra is Székelyföld jelenti számukra a hazát.
A rendezvényt az Üsztürü zenekar muzsikája zárta.
Szilágyi András, a Budaörsi Székelykör tagjának gondolatai az emléknap kapcsán:
Március 10-én világszerte Székely Szabadság Napjára emlékezik meg a magyarság, így itt Budaörsön is. 1854-ben ezen a napon végezték ki Marosvásárhelyen a székely vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként az elbukott Magyar Forradalom és Szabadságharc lángját akarták újralobbantani, ám életükkel fizettek érte.
Statáriálisan kivégezték őket. Ez a nap a Székely Nemzeti Tanács 2012. évi kezdeményezésének köszönhetőnek vált a székelyszabadág melletti szolidaritás napjává. A Postaréti Emlékoszlop nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai szavaival élve, mint a „törvényes, szabad és független nemzeti állás” jelképe.
A területi autonómia – a XXI. századi Európa nyelvén – ez a hat szó éppen a törvényes, szabad és független nemzeti jogállást jelenti. Múlt sirató tűnődés nélkül állítom, hogy darabokra töredezett lelkeinket összeilleszteni nem egyszerű. Arra viszont mindenképpen vigyáznunk kell, hogy az idő sodrásában ne vesszünk el, ne guruljunk szerte-szét.
Mindnyájunkban kicsit benne van az egész világ, és talán egy kicsit Erdély is. Szerintem Erdély nem csak természeti adottságai miatt vált Szent Földdé, a székelyek tették azzá munkájukkal, harcukkal és lelkük szabadságával. Sajnos mára a világban megszokottá váltak a természetellenes, beteg és hazug megnyilvánulások.
A megfáradt tömegek ebbe beletörődnek, ezért az egészséges, igazságra törekvő mondanivalók különösnek tűnhetnek. Meggyőződésem, hogy nem a természetellenes állapot ellen kell védekezni, hanem egyszerűen vissza kell térni a normális állapothoz, a lelki egységhez. A család is, a nemzet is belőlünk áll, és sem a családnak, sem a nemzetnek nincsen más útja, mint egy új szellemi-erkölcsi honfoglalás, megtérés.
Jövőnk csak az Örök Isten vezetése mellett található meg. Engedjék meg, hogy befejezésül személyesebbre fordítsam a szót: bizonyos vagyok abban, hogy mindannyiunkban mérhetetlen energiák rejlenek. Azt is tapasztalom, hogy ebben az alvó városban ezeknek a mozgósítása, építő hasznosítása csak az emberségünkért naponta folytatott küzdelem árán lehetséges.
Madách az Ember Tragédiájából idézek, ez foglalja össze legjobban ezt a küzdelmet: „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, magadnak munka. Az egyén szabad: Érvényre hozni mind mi benne van, csak egy parancs kötvén le: Szeretet.” Végezetül tisztelettel kérem hordozzuk állandó emlékezetünkben a Székely Szabadság Napját, támogassuk Székelyföld autonómia törekvését, hogy a székelyek élő tagjai lehessenek a magyarság szellemi testének.
