Minden új év titokzatos nehézséget és egyre több kérdést rejteget. Lesz-e béke a szomszédunkban,
milyen jövő vár gyermekeinkre, családunkra, közösségünkre, városunkra?
Riogatások, riasztó jövőképek között van-e remény?
Legfőképpen remény abban, hogy önmaga túlélését is veszélyeztető törékeny világban figyelünk még egymásra és arra, akinek kezében van az életünk. Engedünk-e korunk irányzatainak, trendeknek, amik egyéni boldogulást ígérnek. Mindig elbizonytalanodok, amikor anyagilag tehetős városunk utcáin toprongyos emberrel találkozom.
Tudom az egyszer élünk bölcsességét és demagógia lenne az eszményi emberiesség létét feltételezni,
de egy polgári lap ilyen kérdéseket is felvethet. Ráadásul kezdhetünk új szemlélettel: kaptunk rá
kegyelmet és képességet. Sajnálatosan erőnket nem az összetartozásból eredeztetjük, inkább a
hatalomgyakorlásban fedezzük fel.
A tehetősebb városok, amelyek anyagi javakhoz jutnak természetesnek tartják, hogy többre méltók mint mások, akik nem tettek szert annyi hozzáértésre és nem képesek megszervezni maguk és mások életét. Ez önáltatás, amivel veszélyes útra tévedünk, ezzel mesterségesen idézzük elő a homályos látást, amely végül vakságra vezethet.
Bizonyos értelemben a sok lerakódott mindenféle információ között már-már alig látszik a lényeg. Milliónyi könyvhalmaz, rengeteg ismeret körhintáján elveszni látszik a közös lelkület, amely összehangolni
képes az egyéneket.
Mostanra alig maradt igazi élet, csak karrier és haszonra élesített számtudomány van. Föl merjük-e tenni a kérdést, hogy mit tartunk valóságosnak? Mégpedig annyira valóságosnak, hogy az örökkévalóságra is igaz legyen.
Kezdetnek Reményik Sándor „Egymás mellett soha?” verséből hozok magunk elé két strófát, ugyan
etnikai versengés ihlette több mint 100 éve, de érdemes idézni mert azóta sem oldódott fel ez a
közösségi trauma.
Hát így kell mindig lennie:
Fölül az egyik s a másik alul?
Hatalmi kérdés emberek között
S a hatalomban egyik elvadul?
Mindig csak elnyomott és elnyomó,
Kis különbség a módszerek között
És árnyalatok kockaforduláskor,
S meztelen önzés mindenek mögött,
Egyéni önzés és családi önzés,
És ezerféle színű nemzeti –
Hát nem lehet e korhadó világot
Testvér színekkel ékesíteni?
A kocka fordul és aki alul volt:
Hegylábánál: hegytetőre kerül,
S amit magának nem kívánt a mással
Folytatja, vagyis hogy kezdi elül.
Hát így kell mindig lennie.
Az egyik alul s a másik felül?
Ölni, vagy halni: ez a nagy parancs
És szép egymás-mellettiség soha?
Kedves Arany Agancs olvasó, atomizálódásra hajlamos létünkben, ahogy tudós nyelven mondják, a
megosztott gond embert emberhez közelít…
Legyen így! Békesség Istentől!
SZA
