Testületi tárcza – RÖK, az állatorvosi ló

A december 11-i testületi ülésen a városvezetés előterjesztést nyújtott be a budaörsi részönkormányzatok elnökeire és tagságára vonatkozóan. A részönkormányzatokat (továbbiakban RÖK) a képviselő-testület hozza létre, a grémium dönt a működési szabályrendszerről ugyanúgy, mint az elnök és tagok személyéről.

Elvileg a városrész sajátos érdekeinek képviseletére hozzák létre, ugyanis ez a célja a részönkormányzatoknak. Minimális elvárás lenne, hogy olyan elnököt és tagságot nevezzen ki a testület, amely megalkuvás nélkül dolgozik majd a településrészért, amelyet képvisel, és olyan tagokból álljon, akiket az ott élők támogatnak.

Ahhoz, hogy valaki RÖK-tagjelölt lehessen, ajánlásokat kell gyűjtenie, minimum 24 darabot, és közülük választja ki az előterjesztő – tehát a polgármester – a négy tagjelöltet, valamint egy képviselőt elnökjelöltnek. A testület már csak a polgármester által előterjesztett jelöltekről szavaz egyben.

Ez nagyon fontos tény, mivel így elég ahhoz csak az elnökjelölt, vagy egy-egy tagjelölt személyének elutasítása, hogy nemmel voksoljon egy képviselő, ergo a nem szavazat nem jelenti azt, hogy az összes tag, vagy bizonyos tagok személyével nem ért egyet.

Jogos a kritika, hogy ebben a lebonyolítási formában ez sok minden, csak nem valódi érdekvédelmi szervezet. Ugyanis ne felejtsük el, hogy ha szükséges a városrész (Kamaraerdő és Frankhegy) szempontjából, akkor a RÖK-nek – szem előtt tartva természetesen az egész város érdekeit – akár szembe is kell helyezkednie a városvezetés bizonyos elképzeléseivel, amelyek az ő településrészükre vonatkoznak.

Adott ugye egy testületi többséggel bíró polgármester, akiről – a Frankhegy esetében – minden érdekelt vagy csak érdeklődő polgár tudja, hogy évtizedek óta rossz viszonyban van a településrész igen sok lakójával, tulajdonosával, többen pert is indítottak a városvezetés ellen az elmúlt években.

Egyértelmű, hogy a frankhegyi sajátos problémák megoldásához az egy centivel sem visz közelebb, ha a FRÖK, mint érdekvédelmi szervezet maximálisan lojális a városvezetéshez, az pedig kimondottan gátolja az előrelépést, az álláspontok közeledését, ha Wittinghoff Tamás kinyújtott kezei üldögélnek a FRÖK-ben.

Márpedig a polgármesteri előterjesztés a kézivezérlést támasztja alá, amit be is bizonyítok, méghozzá minden kétséget kizáróan. Azt, hogy Wittinghoff Tamás azt mondta, hogy a neveket Hauser Péter állította össze, még el is hihetem, de ha a polgármester a „nevére” vette, mint előterjesztő, akkor ez lényegtelen. Hausernek viszont külön részt szentelek majd, higgyék el, megérdemel egy külön írást!

Nyolc jelöltaspiráns adott le 24-nél több ajánlást, a legtöbbet Makovecz Ádám, Batizi Bence András és Lévay Tibor (69, 61 és 52 darabot), míg a Wittinghoff Tamás által kijelölt RÖK tagok náluk jóval kevesebbet.

Amikor arra Czuczor Gergely rákérdezett, hogy az ajánlások számát miért nem vették figyelembe, Vágó Csaba kabinetvezető azzal érvelt, hogy nincs olyan előírás a rendeletben, amely szerint ezt figyelembe kellene venni, valamint utalt arra, hogy aki a 24 darabot, mint ”belépési szintet” teljesítette, annak nem is kellett tovább gyűjtenie. Csöndben teszem hozzá, hogy senki sem állt meg a szintteljesítésnél, de nagyvonalú leszek, a kabinetvezető legalább próbált valamiféle magyarázatot adni erre.

Itt álljunk meg egy percre, és azért értelmezzük mélységében Vágó Csaba szavait. Tehát nem az számít, hogy ki mennyit adott le, mint hallhattuk, hanem ezek szerint más szempontok. Mivel érdekvédelmi szervezet, nyilvánvalóan a legfőbb szempontnak annak kellene lennie, hogy kik élvezik leginkább a lakók támogatását.

Dobpergés …. Wittinghoff demokrácia-szigetnek nevezett diktatúrájában sajnos ismét bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem szempont nekik az ott élők véleménye, ugyanis Makovecz Ádám, aki a legtöbb ajánlást adta le, indult a júniusi önkormányzati választáson az egyik – kisebb részben – frankhegyi körzetben, ahol 119 szavazatot szerzett.

Így ha nem is szempont a leadott ajánlások száma, az viszont nagyon is annak kellett volna, hogy legyen, hogy valós, dokumentált támogatottsága van a Frankhegyen. Ugyancsak indultak más körzetekben a második és a harmadik legtöbb ajánlást leadó tagjelöltek is (BVE), ők ketten összesen további másfélszáz szavazatot kaptak. De egyikük sem került be a 8-ból a javasolt 4-be a Wittinghoff-féle kiválasztott csapatba.

Magától az előterjesztőtől azt tudhattuk meg, mint indok, szempont, magyarázat, kinek-kinek ahogy tetszik, hogy Wittinghoff Tamásnak emberi, erkölcsi és mindenféle más problémái vannak a fideszes delegáltakkal, de a gyakorlat alapján mégis mindig megszavazták őket, mert ez szerinte etikai kérdés, és ugye ez a szokásjog.

Hoppá! Mit is mondott a polgármester? Azt, hogy a fideszes bizottsági tagokkal van egy halom problémája. Legyen, szíve joga, értem és tudom azt a gyakorlatot, hogy akiket a pártjuk delegál a bizottságokba, ott nem a személyt nézik a szavazáskor, hanem a delegáció tényét.

Bár jómagam hozzáértést is elvárnék, mindegy melyik pártból/egyesületből delegálják a tagot (Laczik Zoltán megbízatás-halmozó vajon mihez ért?). Ezen kívül sokkal arányosabb részvételt is elvárnék az ellenzék számára, erről már korábban írtam, ha már a liberális demokrácia csimborasszója itt magasodik nekünk Budaörsön, a polgármester személyében.

De Polgármester Úr, ugye tudja, hogy ez egy érdekvédelmi célú részönkormányzat megválasztása, ahol nem a pártok delegálnak, hanem magánszemélyek indulnak? Persze, hogy tudja. Talán azzal vívták ki az Ön és hű fegyverhordozóinak az utálatát, hogy el merészeltek indulni a vállalkozók színeiben?

Esetleg az, hogy volt képük az Ön jelöltjeitől kérdezni a vitákban, esetleg kritikai megjegyzéseket tenni a városvezetés munkájával kapcsolatban? Vagy csak az a bűnük, hogy olyan frankhegyiek, akik nem a városvezetés véleményét ismételik, mert van sajátjuk, és el is merik mondani?

A kiválasztás elveinek ismertetése helyett a polgármester részéről elhangzott önvallomással természetesen Czuczor Gergely sem elégedett meg, így újra rákérdezett mi alapján történt a FRÖK-be jelölt személyek kiemelése. Wittinghoff Tamás pedig, tőle korántsem szokatlan módon ismét elővette a lekezelő stílusát, és odabökte a fideszes képviselőnek: „Az elején elmondtam a választ erre a kérdésre, ha figyeltél volna, akkor tudnád!”

Nem, nem mondta el az elveket, csak annyit mondott az elején, hogy a 3. választókerület képviselője állította össze a neveket, ő pedig – nyilván egyetértve vele – előterjesztette. Hauser Péter viszont  nem elv, hanem személy … (Folytatás következik)

(Földváry)